Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - SZEMLE - Halmágyi Miklós: Néhány szó a Moldova-jelenségről. (Moldova György: A szent tehén)
párosuló szükséges szemtelenség, Karinthy-szintű humor és határtalan energia. Elhatározta azt is, hogy nem egyszerűen írni fogja műveit, hanem megéli őket. Elment Komlóra, az árvizekhez, a MÉH telepekre, a gyárakba és nevelőotthonokba, s ott éit azok közt az emberek között, akikről írt, s azok között a feltételek és körülmények között, ahol hősei pozitív vagy negatív értelemben hősökké váltak. S ez az ember tántoríthatatlan szókimondásával bizony itt-ott kivívta a hatalmasságok ellenszenvét. Magatartása és írásai azonban óriási népszerűséget biztosítottak számára közönsége körében. Élete tele volt küzdelmekkel, de igaz és becsületesen elvégzett munkájának tudatával hajíthatta álomra fejét minden este. Ekkor azonban jött a „gonosz varázsló”, méghozzá a kiadók képében. Tudniillik a kiadók hamar rájöttek arra, hogy Moldova! kiadni nem egyszerűen üzlet, hanem nagyon jó üzlet Moldova kötetei tehát sorozatban láttak napvilágot. Csakhogy ezek zömében nem új könyvek, hanem válogatások voltak. Sokszor két kötet csak abban különbözött egymástól, hogy a kiadó más novella vagy szatíra címét rakatta a fedőlapra. Moldova ugyan amúgyis elég termékeny író, de így leglább minden Ünnepi Könyvhétre megjelent egy kötete csattanónak. A gonosz varázsló tehát, hókusz^pókusz, betsellerré vátoztatta Moldovát. Közben a hatalmasságok is rájöttek arra, hogy ez az ember nem kötözködni, vagy akadékoskodni akar, hanem mindig a jobbat keresve buíkkan újabb és újabb „szent tehenekre”. Lassanként ő lett az építő jellegű kritika ügyeletes gyakorlója. De úgy tűnt, Moldova még ezt is kibírja. Nem bírta ki azonban az olvasóközönség hozzá való viszonyát. Népsze- í'űsége ugyanis elég ellentmondásos népszerűség. Könyvének vásárlói és olvasói elsősorban egy bizonyos rétegből, méghozzá leginkább kispolgárinak nevezhető rétegből kerülnek ki. (Hosszú évek vitái után, most, hogy eldőlt, sajnos nálunk is vannak kispolgárok, használjuk bátran ezt a kategóriát!) És ezek a kispolgárok kísértetiesen hasonlítanak az ókori Róma tömegeire, akik Cirkuszt és kenyeret követelve vonultak az utcákon, és véresre tapsolták tenyerüket a gladiátorok nem kevésbé véres halálán, de ha véletlenül nekik kellett volna lemenni az arénába, méltatlankodásuk az egekig csap. Moldova ezeknek az olvasóknak a szemében egyre inkább csak a jó cirkusz lehetőségét jelenti. A „No ez aztán jól odamondogatott nekik!” — magatartás általánossá válása nem kell hangsúlyozni milyen veszélyeket rejt magában. A „Nálunk mik vannak!” mélységes erkölcsi felháborodás a „szerencsére nem az én dolgom!” tudatában szórakozássá szelídül, vagy inkább torzul. Saját tapasztalataimra támaszkodva mondhatom, hogy a fiatalok körében csökken a Moldova iránti érdeklődés, a munkásoknak pedig édes-kevés szükségük van arra, hogy arról olvassanak, amelynek amúgy is részesei. így fest jelenleg a Moldova-jelenség, s talán már érthetőbb, miért is nem szeretem. Mindezek ellenére vagy éppen ezért A szent tehén kitűnő könyv. Sokan vitatják, hogy Moldovának hol is a helye a magyar irodalomban. Megítélésem szerint, nemcsak a maga műfajában, amelyben legjobb ma Magyarországon, de az egész prózairodalmunk élvonalban foglal helyet. Kézzel fogható bizonyíték erre ez a könyv. A szociografikus riport minden erénye mellett, olyan szinte hevenyészve odavetett remek irodalmi részleteket kapunk, mint Gyűrűfű leírása, a vakokról szóló rész vagy az életrajzi riportok, például a rádióban is elhangzott beszélgetés Girold Mihállyal — ez bizony szépirodalom, mégpedig a javából! A könyv olvasása közben az első érzés mindenképpen a döbbeneté, ezt követheti az olvasó vérmérsékletétől függően a harag, a felháborodás, a pesszimizmus vagy éppen a rezignáltság. Egy biztos, közömbösnek nehéz megmaradni. Nem tudom a Könnyűipari Minisztérium, illetve a textilipar végül is mit profitált ebből a könyvből? Bár a rádióban elhangzott, hogy a megjelenést követően több üzemben jelentős változtatást hajtottak végre, de hogy egy-két nagyon kirívó eset felszámolása jelenthet-e megoldást, az persze kérdéses. A világ éléről — a világ végére, mondja az egyik fejezetcím. S ami közte van? A második világháború, a személyi kultusz, az új gazdasági mechanizmus, az iparág rekonstrukciós kí'térlete és a hetvenes évek végének már-már tűrhetetlen textiles helyzete. Mindez persze beleágyazva a magyar gazdasági élet, az ipar és a kereskedelem általános problémáiba, megoldásra váró kérdéseibe. Ma már felesleges a sopánkodás, hogy 188
