Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - SZEMLE - Halmágyi Miklós: Néhány szó a Moldova-jelenségről. (Moldova György: A szent tehén)
„A szekrény befogadja Ágotaynét a lakásból kiüldözött Bözsi nénit a családjából kiüldözött Kálmán bácsit a szökött katonát a szökött fegyencet a kabáttolvajt az ellopott kabátot hajszoló ruhatárosnőt a bukott színésznőt a bukott szerzőt a lapjától megfosztott lapszerkesztőt a mindenhonnan kikopott öreg írót a levert forradalom vezérét Jézust, Isten megcsúfolt fiát és ha már nagyon elfáradt, magát az Istent.” Mándy Iván regénye prózánk egyik lehetséges változata. A lét egyetemes tragikumát az írástudók felelősségével mutatja meg, mely a lázadás esélyeit reménytelennek ítélve is burkolt állásfoglalás. Ha életünk groteszk színjáték is; ha a családi tűzhelyek kihűlnek s a köznapi lét önmagában hordja is a pusztulást; ha közös sors, hogy nincs menekvés: az intézményesített káoszt mégsem feledhetjük, mert az ember a legszömyűbbet is elkövetheti: „Egy kép” „A lépcsőház kövén hevert. Egy olyan kis akvarell. Kicsúszhatott a karosszék támlájából, ahogy az öreget kilökték a lakásból, és felvitték a padlásra. Senki se hajolt le érte. Vagy ha lehajolt, éppen csak megnézte. Egy futó pillantás. Kép, képecske. Erdei táj. A lemenő nap aranyosbarna fénnyel vonja be a fák leveleit. Az erdei patakocskát. A szarvast a pataknál. A szarvas hátranéz a fák felé. A társát várja. Gyere! Gyere! Nincs mitől tartanunk! Erdei táj, alkonyatban. Alul a bal sarokban apró betűkkel egy név. Az akvarelilista neve. — Adolf Hitler.” (Magvető, 1980) SZÁNTÓ ÁGNES Néhány szó a Moldova-jelenségről MOLDOVA GYÖRGY: A SZENT TEHÉN Sokáig kísértett a gondolat, hogy a fenti tudományosnak ható mondat helyett egy kevésbé komoly, de lényegesen érzékletesebb és talán találóbb címet válasszak, amely így szólt volna: Szent György és a hétfejű tehén. Hogy végül is miért nem maradtam meg ennél, az remélem az alábbiakból ki fog derülni. Moldova György írásait régóta szeretem, s kedvelem az írójukat is. Ügy tűnhetne tehát, hogy elfogult ítészként nem is vagyok jogosult e nyilvános véleményalkotásra. Hogy helyreállítsam e felbillenni látszó mérlegnyelvet, ugyanakkor viszont ki kell jelentenem: a Moldova-jelenséget nem szeretem. Mert volt egyszer — akár csak a mesékben — egy író. (Akit ugyan neveztek egyszerűen „minden lében kanál” alaktól elkezdve riporteren, szociografikusán keresztül — ha ugyan létezik ilyen egyáltalán —, sok mindennek, de 'én megmaradnék az író mellett, mert nagyon is az!) Mos ez az író feltette magában, hogy nem törődik sem istennel, se emberrel, az igazság, a kendőzetlen igazság szolgájává szegődik, megközelíthetetlen és befolyásolhatatlan lesz. Szerencséjére vagy balszerencséjére nem mindennapi tehetséggel áldatott meg. Kitűnő stílus, lényeglátás, merészség, félelmetes irónia, bőséges riporteri véna és ezzel 137
