Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)
koztam. Mégpedig azon, hogy vajon — hála a sons különös tréfájának — nem én vagyok-e a legszerencsésebb ? Élek, itthon éleik, dolgozom, sikerült felnevelnem benneteket. Csakhát egyedül maradtam. Legjobb bajtársaim különféle kivégzőosztagok elé kerültek. Aki megúszta, az börtönévei után egyenesen nyugatra szaladt. Nekem ez sohasem jutott eszembe. Lett volna rá módom, alkalmam. Engem arra neveltek, hogy itthon kell jobb világot teremteni — naívtíág lenne? Akik idejekorán megfutottak, árulóvá kiáltottak ki. Itthon másokkal egyenrangú állampolgár nem lehettem soha. Megtűrt voltam, az vagyok ma is. Ezért mondom hát, hogy nekem nem lehet véleményem Talán néhány tanítványom emlékezetében megmaradok. Talán néhány embert sikerült megtanítanom néhány idegen nyelv ismeretére. Ennyi. Nem szeretem a korrupciót, az országos lazsálást, az etikai normák fellazulását, a közvagyon semmibe vételét, taszítanak a meg nem szenvedett karrierek. Annál nagyobb örömmel tölt el, hogy épült az ország. Ismersz, tudod, hogy ahol két bulldózer megjelenik, én már ott vagyok. Szeretem, hogy fákat ültetnek a betonsivatagok vályúiba is. Volt itt a nyolcas busz Erzsébe't-hídi Végállomásánál egy kis fenyő. Mindjárt ott, a melegedő mellett. Senki sem törődött vele. Ha arra jártam, elkértem a kannát a buszos hölgyektől, meglocsoltam a fát. Először röhögtek rajtam, aztán megszoktak. Azt a nagy kannát nyomták a kezembe, amivel a hűtővizet töltik a buszokba. Két hónap múlva már ott volt kikészítve. Mentem, locsoltam. Aztán egyszer azon kaptam az egyik buszvezetőt, hogy már ő locsolja a kis fenyőt. Előre köszönt. Aztán valaki kivágta, és karácsonyra hazavitte a fát. Attól kezdve csak álldogáltam ott, vártam a buszt. 19784эап a posta könyvcsomagot hozott. A könyv címe: Az antifasiszta magyar katonai hagyományokról (1945). Benne a szerző, Kis András hadtörténósz- ezredes dedikádója: „Mély tisztelettel a Néphadsereg egyik és első szervezőjének”. A könyv egyik lábjegyzetében találkoztam a nevemmel: 7. — Kis András, hadtörténész: Simonffy-Tóth Ernő Kéri Kálmán vezérkari ezredessel együtt az első volt, aki az Ideiglenes Nemzeti Kormány Honvédelmi Minisztériumának felállítását elkezdte. Kiváló általános és katonai képzettségével, valamint fantasztikus munkaerejével döntően hozzájárult a Honvédelmi Minisztérium és az alárendelt parancsnokságok megalapozásához. (1945 januárjában, februárjában a hadsereg felállításával kapcsolatos összes alapvető dokumentumot — Kéri Kálmán vk. ezredes irányításával — ő dolgozta ki.) Nagyon akarta, hogy legyen új honvédség, s kutatta a (tőle és tiszttársaitól független) késlekedések okait. Folt nélküli, tiszta antifasiszta múltjának és akkori igazának tudatában a honvédség érdekében bátran és nyersen mondott véleményt, miért is 1945 márciusában gonosz módon félreállították. Harminchárom évig kellett várnom erre a néhány elismerő sorra. Öregségemre talán újra itthon érezhetem magam e hazában. De még nincs vége a történetnek. Nem sokáig voltam tágja a Kisgazdapártnak sem. 1946 tavaszán felszólít)