Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)

6. — Határozat: Simonffy-Tóth Ernő ellen a háborús bűncselekmény miatt indított eljárást a Bp. 101. §. 1. pontja alapján megszüntetem

m ért

a kérdéses újságcikk, különösen annak 3. és 4. bekezdésében foglaltak nem valósítják meg a 81/1945. M. E. sz. rendelet 13. §. 7. pontjába ütköző bűncselekmény tényálladékát.

s ezért a Magyar Igazságügyminisztert 20—001./1945. I. M. X. sz. jóváhagyó rendelete alapján is nevezett ellen az eljárást meg kell szüntetni.

Debrecen, 1945. évi november hó 2-án.

Dr. Győrffy Tibor s. k. vezető népügyész

Egy érdekes apróság azonban még hozzátartozik az ügyhöz. Valakik följelentettek a szovjet katonai hatóságoknál is, immáron a Szovjetunió elleni izgatásért. A cikk kész orosz fordításával jelentkeztek, de a siker érdekében a cikket kissé „átkozmetikázták.” Ezért a szovjet katonai hatóságok „bizonytalan időre” betiltották a Debrecen című napilapot. Időközben azonban a szovjet katonai hatóságok saját fordítása is elkészült, s ebből megállapították, hogy nincs szó sem Románia, sem a Szovjetunió elleni izgatásról. Ezért aztán a Debrecen három nap múlva újra megjelenhetett, régi formájában, a régi gárdájával.

Ez azonban csak köztes „epizód” völt. Nópbírósági ügyem azonban húzó- dott-halasztódott, míg végre megtudtam, hogy azért, mert „az inkriminált vezércikk tárgyilagos megbírálását nehezíti az a körülmény, hogy nevezett már ez év tavaszán egy ellenforradalmi jellegű megmozdulás középpontjában állott.”

Érted ezt? Az, hogy felvetettem a gondolatot, hátha a nómét megszállás idején gyanús szerepet játszó Vörös János személye az oka a szovjet katonai hatóságok bizalmatlanságának, ezzel együtt az új, demokratikus hadsereg mielőbbi megszervezésének — ez „ellenforradalmi megmozdulás” volt!

*

Papíron újra győztem. De pontosan két hónappal a népbírósági vádelejtiés után, 1946. január 8-án távirat jött Budapestről: azonnali hatállyal, de indoklás nélkül felfüggesztenek katonai beosztásomból. (Azóta sem tudom, végül is, mely „bűnöm” miatt.)

1946. októberében az országos „B”-listázások során aztán engem is nyugdíjaztak, nyugdíj nélkül. (Ebben a hónapban lettem 35 éves.)

A Néphadsereg 1951-ben arról értesített, hogy „nyugállományból” tartalékos állományba helyeztek át. 1957-ben — sommásan, mindenki mással együtt — az én rendfokozatomat is megvonták. Amikor az I. kerületi kiegészítő parancsnokságon rendfokozatom megvonásának okát tudakoltam, egy alezredes így válaszolt: „Biztosan maga is komiszul bánt annak idején az újoncaival...” („Jutási őrmesterré” degradálódtam tehát.) Fellebbeztem, de a fellebbezést elutasították.

ötvenedik születésnapomon, 1961. október 27-én távirati parancsot kaptam: azonnal jelentkezzem a kiegészítő parancsnokságon. Ott egy kisasszony a kis lyukon át egy cetlit tolt elém: „Itt írja alá!” Megkérdeztem, hogy mit írok alá. Ezt válaszolta: „Maga mór ötven éves. El van bocsátva a Néphadseregtől.”

Ez már nem váltott ki belőlem semmiféle érzelmi hatást. Csak elgondol109