Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Lengyel András: Hevesy Iván és Moholy-Nagy László (tanulmány)
tematikában, modorban, külsőségekben még a náluk lényegesen nagyobb, jelentősebb művész: Tömörkény és Móra is e gyakorlathoz igazodott. Pestre kerülése előtt két évvel, 1911-ben még maga Moholy-Nagy is konvencionális „hazafias” verset írt. (Vö. Lengyel András: Moholy-Nagy László elfelejtett verse. = Magyar Nemzet, 1980. máj. 22.) Budapesten azonban már kifejlődött Ady „két lelke”, már megindult a progresszió nagy belső bomlása-„differenciálódása”, sőt már kibontakozóban volt a radikális antikapitalizmus több, egymással is szembenálló irányzata stb. Mindez együtt egy teljesen új, a szegeditől lényegében is különböző, annál összetettebb, ellentmondásosabb mentális közegként vette körül Moholy-Nagyot. Hevesy igazi ösztönzővé e közegben, e gyorsabb ritmusú, fölfokozott légkörben válhatott, hisz akkor már évek óta a fővárosban élt s — mint minden újra fogékony fő — egy sor közérzületi hatást „egyenesben” közvetíthetett. Fogékonysága, párosulva intellektuális kíváncsiságával, profetikus tulajdonságaival amúgy is ideális előrehajtó, inspiráló egyéniséggé tette. Nem véletlen, hogy — s erre később maga Moholy-Nagy hívta föl a figyelmet — Moholy-Nagyra is akkor volt hatással, amikor az „hihetetlen tudásszomjúsággal ébredt” rá „az előző esztendők ürességére”, s meg kellett benne „ütni” a „szabad és egyéni gondolkodás lehetőségét”. Hevesy ezt megtette; a maga érzületét, mentális vonzalmait és ellenszenveit átplántálta Moholy-Nagybá is. S így, minden valószínűség szerint, inspirálója lett a tájékozódásban, méginkább pedig az új, „pesti” mentális viszonyokra való ráhangolódásban. Egy másféle, összetettebb, a társadalmi fejlődés bonyolultságának inkább megfelelő életérzés kialakításában. Ez kétségkívül Hevesy egész pályájának egyik legnagyobb fegyverténye. (A kapcsolat lazulása.) 1918. április 3-án — Bach Artúrral hármasban — Moholy-Nagy és Hevesy még közös lapot küldött Babits Mihálynak. (Bodri Ferenc: Moholy-Nagy László levelei Babits Mihályhoz. = Tiszatáj, 1972. 8:33. 1.) E lap megírásának helyét nem ismerjük, első közzétevője, Bodri Ferenc arra gyanakodott, hogy Moholy-Nagyék a Pesten élő Babitsot nem a fővárosból üdvözölték. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy föltételezése helyes, s a korábban évekig Szegeden élt Hevesy ekkor éppen látogatóban volt szegedi barátainál. (Szegedi tartózkodásra vall az is, hogy a közös lapot a Jelenkor körének csupán „szegedi” tagjai írták alá.) Akárhol s akármi történt is, annyi valószínűnek tetszik, hogy ebben az utolsó, kaotikus háborús esztendőben Hevesy és Moholy-Nagy személyes kapcsolata meg-megszakadt, s Moholy-Nagy többször is távol volt a fővárostól. Egy ilyen — talán alkalmi, talán hosszabb idejű — távollétre vall Moholy-Nagy Hevesyhez írott első ránk maradt levele is. E levélen sajnos nincs föltüntetve a megírás helye és éve, (csak a hónap s a nap), s így biztonsággal nehéz eldönteni, mikor s hol íródott. De mivel a levél 1919 nyári, vagy későbbi nem lehet, s a kézírás duktusa, a tartalmi utalások s a keltezéscsonk is leginkább 1918-ra s Szegedre vall,2 azt kell hinnünk, 1918. június 21-án Moholy-Nagy Szegeden volt s onnan kereste föl levelével barátját: Főt (élőt) nem rajzolni! Június 21 éjfél du. már leragasztottam egy levelet Barátom, egyszer majd lepj meg egy tisztességes krétacsomóval. De sok eleven piros legyen benne, kék, meg zöld. Hiába, érzem megbolondultam s míg azelőtt nyakra-főre küldözgettem a lapokat a lányoknak, most nincs szívem, csak neked küldeni, még aranyos Margittoknak sem. Imre [valószínűleg: Bach Imre — L. A.] panaszkodik (vagy csak megemlíti[)], hogy én „a híres levélíró” gyéren eresztgetem lapjaimat. Igaz. Ilinek sem írok. Jelen őrültségemben semmit sem csinálok; legföljebb színessel pingálok. Ez a napi, heti, hónapi foglalkozásom. Olvasni: semmit, ölellek. A bárányfelhők tán sablonná lesznek; pedig nekem tetszenek a fehér gomolyok. 1100
