Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Zelnik József: Népművészet ma?!
ez »magas«, »modern« iparművészet lesz-e, — népi formákkal, inspirációikkal, — vagy »népi« iparművészet, amely modem eszközökkel és formákkal dolgozik? Kell-e egyáltalán ezt szétválasztanunk?” Azért is fontos lenne újra átgondolni ezeket az ügyeket, mert szerencsére a viták közben, azok mellett, sokszor azok ellenére az iparművészet és a népi iparművészet területén olyan jelentős eredmények születtek, melyek összefoglalását, nemzetközi elismerését sok esetben már csak a szervezeti tisztázatlanság zavarja. A folklorizmusnak abban a hajtásában, amit a fentiekben népi iparművészeiként tárgyaltunk, alakultak ki a 70-es évek elején az ifjúsági folklorizmusnak a népi képzőművészeti kultúrához kapcsolódó ágai. Ezt és a vele párhuzamosan futó népzenéhez, néptánchoz kapcsolódó ifjúsági folklorizmusf többen a népi kultúra új hulláma névvel illették. Így például Kosa László a Tiszatáj 1974. évi szeptemberi számában írt egy tanulmányt A népi kultúra új hulláma címmel. Ebben rámutatott, hogy a népi kultúra periodikusan megismétlődő újrafelfedezése „alkotó nemzedékek megtermékenyítő élményévé vált, és kulturális életünkben olyan viszonyulási ponttá kristályosodott, amelyet a tájékozódóknak ritkán lehet kikerülniük.” A népzene, majd a néptánc iránti érdeklődés jelentette az új hullám kezdetét, majd a mezőségi táncmulatságok mintájára a táncházak azt is bizonyították, hogy ebben a mozgalomban a népi kultúrához való közeledés új minősége van jelen. Azt értem ez alatt, hogy a folklorizmusnak ez a fajtája aktív, progresszív közművelődési formává vált. A népzene, néptánc mozgalom megújulása indította el a tárgyi népművészeti területek megélénkülését. Annak volt köszönhető, hogy a KISZ KB 1970- ben kiírta a Népművészet Ifjú Mestere pályázatot, s az eredményesen szereplő fiatalokat meghívta a nyári fadd-dombori népművészeti táborba. Ezek az évről évre ismétlődő alkalmak teremtették meg a lehetőségét annak, hogy a társadalom különböző rétegeiből jövő fiatalok szembesüljenek egymás gondolataival. Rákérdezzenek lényegi kérdésekre, vagyis, hogy miért és hogyan érdemes foglalkozni a 70-es években Közép-Kelet-Európában népművészettel. Kiderült, hogy Magyarországon meglepően sok fiatal foglalkozik a népművészet valamelyik ágával. Egymásról keveset tudnak, pedig hasonló egzisztenciális gondokkal küszködnek, s az illetékes hagyományos intézményrendszer, a HI- SZÖV, a NIT nem képes megfelelő teret nyújtani számukra. Ezek a közös gondok szinte automatikusan vetették fel egy érdekvélelmi szerv szükségességét. Hosszas tárgyalásokon, a bürokrácia útvesztőiben bukdácsolva sikerült ezeknek a fiataloknak egy furcsa, felemás érdekvédelmi szervet, a Fiatalok Népművészeti Stúdióját megalakítani. A felemásság abból következett, hogy az FNS csak programot tudott adni, de a legfontosabb kérdésben, az egzisztenciális problémák megoldásában nem tudott segíteni. Azt más intézmények keretein belül kellett a tagoknak megtalálniok. Így többnyire előállt az a kettős helyzet, hogy egy fiatal népművész szellemileg a Stúdió programjához kötődött, anyagilag viszont azoknak az intézményeknek (HISZÖV, Iparművészeti Vállalat stb.) az elvárásaihoz igazodott, melyek áruját megvásárolták. így nem csoda, hogy a Fiatalok Népművészeti Stúdiója valódi stúdió és műhely jellege nem tudott kibontakozni. Viszont ez nem gátolta meg abban, hogy tudatosan felmérje helyzetét, s kísérletezzen, feltérképezve elképzeléseinek korlátáit, tevékenységi körének határait. A tárgyközpontú és egyeduralom tevékenységből kitörve kereste a cselekvés olyan lehetőségeit, melyek a 1082
