Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Zelnik József: Népművészet ma?!
hagyományos kulturális modellek tapasztalatainak készségszintű megismerését teszi lehetővé. A Stúdió-tagok abból az alapvető elképzelésből indultak ki, hogy egy átlagos kézügyességgel rendelkező ember számára, akiben felébred közvetlen környezetének átalakítására, szebbítésére törekvő igény, az egyiik legjobb iskola a népművészet elméleti és gyakorlati tanulmányozása. A funkció és esztétikum benne megvalósuló egysége — mint már többen rámutattak — alapvető modellül szolgál mindenki számára, aki készségeinek alkotásigényű (nem műalkotásigényű) megvalósításával tör saját környezetének emberszabású kialakítására. Számukra tehát a népművészet iskola, és nem megoldás. A megoldás éppen a cselekvő gyakorlatból alakul ki, hogy milyen szinten, az a társadalmi adottságoktól is függ. Tevékenységükben tehát közművelődési és folklorizmus tendenciák egyaránt érvényesültek. A Fiatalok Népművészeti Stúdiója nyári táborait Tokajban rendezte meg. Ezeknek a táboroknak a programját nem a népművészeti tárgyak formafeldolgozása határozta meg, mint a folklorizmus eddig formáinál. Az ifjú népművészek észrevették, hogy komoly ellentmondást szül, ha egy „népinek”, vagy „ősinek” képzelt tárgyat elkezdenek alakítani egy képzelt igény szerinti mai funkcióra, mert így csak az arcbaizálásnak, népies kedésnek a „csapdái” születnek meg, s nem mai igényeket kielégítő tárgyak. Látták, kényes téma ez, mert a legtöbbször kevés szakmai felkészültséggel tárgyi orrnál ásb a kezdő ember ahelyett, hogy végigjárná a „népművészet iskoláját” — ami valójában megfelelő kézműves tapasztalattömeg gyűjtését jelenti — ebbe a zsákutcába jut. A felszínességnek ezen a kísértésén azoknak sikerül túljutni, akik nem az unalom — vagy esetleg a pénz utáni vágy — révén jutnak el a mozgalomba, hanem önmaguk gazdagításának igényével egy céltudatos cselekvő közösségre lel. Természetesen nem csak a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának a kezdeményezései jelentették a 70-es évek népművészeti mozgalmát.11 Továbbra is jelen voltak azok a népművészettel foglalkozó intézmények, melyek tevékenységéről az előzőekben már szó volt. Viszont annak ellenére, hogy merevségeik az 50-es évekhez képest sokban oldódtak, az ifjúság népművészettel kapcsolatos elvárásaihoz nem tudtak vonzó szellemi támpontokat adni. Kivéve a Népművelési Intézetet, mely éppen a Stúdió létrehozásával a folklorizmus és a közművelődés területén újítani tudott, mégpedig úgy, hogy ez saját elméleti és gyakorlati tevékenységére is visszahatott. Megfelelő vonzó ötletekkel — és nem utolsó sorban anyagiakkal — támogatni tudta a különböző, vidékről jövő, népművészettel kapcsolatos kezdeményezéseket. Ilyen vállalkozásról tudósít Péterfy László szobrászművész a Mozgó Világ 1980. márciusi számában. Leírja, hogyan építettek maguknak — a társadalmi összefogás remek példáját nyújtva ezzel — a vasi faragókör tagjai Velemben egy házat, ami alkotóház, műhely, közösségi tér is egyben. De hasonlóan eredményes vállalkozás volt a pécsi Janus Pannonius Múzeum által szervezett lukafai néprajzi műhely is. Itt a fiatalok a hagyományos kézműves technikákkal és a paraszti életben egykor nagy jelentőségű munkafolyamatokkal ismerkedtek. Amint láthatjuk, a népművészet (neofolklorizmus) és a közművelődés találkozása a hetvenes években nem volt eredménytelen. A népi iparművészetihez kapcsolódó törekvésekben a hagyomány, az esztétikum és a funkció az eddiginél közelebb került egymáshoz. A különböző országos táborokban a népművészet egyre inkább a közösségi cselekvés médiumává vált. Kitágult a társadalom érdeklődése. Egyre többen indultak felfedező útra a népművészetet szülő társa1083
