Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Zelnik József: Népművészet ma?!
század második feléből. Meglepődve tapasztaljuk, hogy adott esetben látszatra nincs -különbség. Az új alkotás jelvilágában, színeiben a hagyományost követi. A használatról a kép nem tud felvilágosítást adni, s főleg nem a társadalmi háttérről: ki készítette, kinek, miért, stb. A két kép alaposabb elemzése rádöbbenthet bennünket arra, hogy ez a két világ csak látszatra megegyező. Húzzuk hát meg a határt. NÉPMŰVÉSZET megrendelő: készítő: mi határozza meg a stílust: a hagyományos közösség egyik tagja ugyanannak a közösségnek vagy hasonlónak a tagja, specialista és nem specialista egy kialakult, megrendelőre és készítőre egyformán érvényes ízlés NÉPI IPARMŰVÉSZET intézmény népművészeti elemeket felhasználó hivatásos alkotó intézmény Ezt a kissé iskolás szétválasztást az indokolja, hogy, amint majd később látjuk, a hetvenes évek mozgalma erre az ellentmondásra nemcsak ideológiájában, hanem gyakorlatban is rámutatott. A helyzet skizofréniáját fejezi ki a népi iparművészet ügyében periodikusan visszatérő, immár 30 éve tartó vita is, amely arról folyik, van-e a népművészet folytatásának, népi iparművészetnek létj ogosultsága? Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején alapvető kérdéssé az vált, hogyan talál funkciólehetőséget az a sokszor hibásan népművészetnek, népi díszítőművészetnek nevezett tevékenység, ami a népi iparművészet. A probléma lényege, úgy tűnik, abból adódott és adódik, hogy a szakma és a köztudat a népi iparművészetet a népművészet közvetlen örökösének tekintette és tekinti a mai napig. Holott látnunk kell, hogy itt valójában csak egy esztétikai és nem, vagy kevésbé szociológiai örökösödésről van szó. Ezt látva mégis meglepő a ragaszkodás, amellyel a népi iparművészet próbál ragaszkodni a hagyományos funkciókhoz. Más oldalról tekintve, furcsa, milyen nehezen tud elszakadni hagyományos funkcióktól. Tekintsük-e vajon csak a hagyományok erejének azt, hogy a népi iparművészet negyedszázadát bemutató 1978-as. kiállításon még kedvelt forma a csa- nak vagy mángorló, avagy egyszerűen a zavar tünete ez? Azé a zavaré, amely érzi, hogy a hagyományos népművészeti kultúra egysége valójában csak ezeken a hagyományos funkciójú tárgyakon érvényesül. Mielőtt túl messzire mennék az általánosításban, látnunk kell azt is, hogy ugyanezen a kiállításon ugyanilyen jól tartják magukat azok a népművészeti motívumokkal körbedíszített dobozok, amelyeknek formai őse a kispolgári bon- bonos doboz. Hasonlók már a két világháború között is készültek. Ezeknek tehát nem egy konkrét népművészeti tárgy az előképe, hanem egy polgári használatot kielégítő, népművészeti motívumokkal díszített tárgy. . Talán így is érzékelhető, hogy milyen zavaró, amikor a hetvenes évek sajtója népművészeti reneszánszról beszél, amikor itt valójában a folklorizmus reneszánszáról van szó. Arról tehát, hogy egy olyan tárgy próbál népművészeti tárgyként feltűnni, amelyiknek az előképe sem tartozott már a népművészethez. Meg kell azonban itt jegyeznünk, hogy ez a tény — amint majd 1077
