Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - "Költészet és valóság" Vas Istvánnal "Párbeszéd két ismeretlen között" című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
mellett lenni és ebben az egyéni életben lenni, és ennek az egyéni életnek a nevében beszélni, mert nem tudok elképzelni más életet. És azt hiszem, ebben a versben legalábbis, végig kitart ez a ragaszkodás, ez a töretlenség, ez az engedni nem akarás; annyira, hogy a végén mégiscsak azzal fejezem be, hogy „és megint a rózsák és megint a nyár”. De itt már nem gúnyosan. Nem gúnyosan, mert itt már én mondom, itt már nem az ördög ügyvédje szól, hanem én mondom, hogy igen, megint a rózsák és a nyár. És ameddig egyáltalán tudok valamit mondani, addig ezt mondom, hogy a rózsák és a nyár. És így a vers a végén aztán mégis visszakanyarodott oda, hogy házassági évfordulóra való ajándék lehetett belőle, mert az lett. Annál is inkább, mert az lett a sorsa, hogy Garai Gábor szerkesztette akkor az Élet és Irodalmat, és ő benne volt ebben a kedves összeesküvésben, hogy én ezt a verset meg se mutattam Piroskának akkor, és ő éppen akkorra időzítette és hozta nagyon szépen az Élet és Irodalomban, úgy hogy valóban házassági évfordulóra való ajándék lehetett belőle. Mert ez kivételesen még diadalmas vers volt végül is, — de amiről te beszélsz, igen, hát aztán jónéhány év múlva keletkezett a Beethoven öregkora. Ott ez a csupasz és csupaszító hang, amelyik egyre inkább belőlem... Meg a Medárd címűben. És sok ilyenben, egyre inkább belőlem szólt ez a másik hang is, amelyik hát végül is azonos volt a Babits talán legnagyobb lírai versének avval a nagy sorával, hogy „ó, jaj, meg kell halni, meg kell halni”. Tulajdonképpen két helyszín van a versben: az egyik a kert és benne a rózsák, de van ez a domb, ami éppen ennek a bukólikus kertnek a lecsupaszított visszája. Emögött is van valamilyen konkrét táj? Igen. Te ismered a szentendrei kertünket, és talán tudod, hogy ha onnan az ember fölmegy, egy kicsit kilép és föl, akkor ott egy domb van. Te már ezt nem látod, mert az utóbbi években annyira beépítették, tönkretették a dombot, hogy semmi fű nem maradt a dombon, de akkor még, amikor ezt írtam, akkor ott még domb volt. Beépítetlen és bevetetlen szép kis domb. Hát ezt szerettem, amilyen ősszel volt a domb. A kert nyáron van, a kertnek a nyári, a júniusi képe van benne a versben. Annak a dombnak ott a kert mögött, annak viszont az őszi, az októberi képe van benne, amelyiket szintén éppen eleget láttam és éppen eléggé a részemmé vált. Mondod, hogy itt még ez az éned győz, és az élet tényei győznek. Ez a diadal, ha komorabb keretek között is, de egyértelműen jelen van az egész kötetben, ez adja a többi versnek a szerkezetét is. És ha már dombról beszélünk, akkor említsük meg ennek talán testvér-versét, a Bra- nyiszkó címűt. Amelyik tulajdonképpen ugyanennek a témának a variációja. Ugyanez. Igen. Bár az komorabb vers. És annak megint más háttere van. Szintén egy ilyen régtől fogva táplált háttere. Ha arról kell beszélnem, akkor mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy annak, a háttere és a költői alap1059
