Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Csengey Dénes: A Tejút lovasa (részlet egy monodrámából)
CSENGEY DÉNES A Tejút lovasa RÉSZLETEK EGY MONODRÁMÁBÖL Csoóri Sándornak ajánlom (Zrínyi Miklós sátra a még égő Űj-Zrínyivár közelében. 1664. Éjszaka. Szél remegteti a belső teret megvilágító fáklyák fényét, la bejáraton át idelátszó várromokon is végigkerget egy-egy parázs alól kicsapó lángot. A sátor közepén asztal, rajta sakktábla, azon gurigává göngyölt, felbontatlan levél. Két jszék a játékosok számára, egyik — noha csak formája, nem díszei szerint — szinte trónus, a másik zsámoly. Az asztaltól jobbra hátul íróállvány, rajta írószerek, mellette kézügyben könyvespolc — hadtörténeti munkák, Tacitus, Julius Caesar, Vergilius, Tassá, Pázmány, Kalauza, Biblia és az Adriai tengernek Syrenája '■—, középen hátul feszület, előtte térdeplő, balra hátul, a bejárat 'mellett faragott diófa láda. A sátor falán fegyverek, zászlók, Lipót császár portréja, Magyarország térképe. A földet szőnyegek borítják, de közöttük egyenesen maradt fűszálak. A szőnyegeken a szétszórt sakkfigurák. Szemből tekintve a középen álló ^asztalt fogja közre, de egyben az egész látványt szimmetriába rendezi jobbról egy földbe szúrt póznán szomorkodó török fej — nem torzpofa, véres, szinte szép férfiarc —, balról egy csemete nyírfa, melyet a sátor felállításakor sértetlenül hagytak. Közöttük a földön mustra egy kisebb portya zsákmányából. Zrínyi az asztál mellett. Arcát eltakaró két keze lassan mellére csúszik, imára kulcsolódik, de maga á férfi állva marad, nem ereszkedik térdre. Halkan szól, de nem alázattal. Szinte mint egyenrangúhoz.) Uram, hatalmas Isten! Hajtsd szét az arcod elé tornyosult felhőket, s tekints ide egy pillanatra, illess mindenek fölött tündöklő szemednek csak egyetlen sugarával! Ne add, hogy férgek eledelévé bontakozó testeket, a föld mélységes medreiben a Sátánéval egybeszivárgó agyvelőket kelljen elmémnek irigyelnie itt, a minden oldalról hazánkba harapó Európa közepén! Tekintsd állapotunkat! Tekintsd, mondom, pedig kedvedben járó akkor lehetnék köny- nyű szerrel, ha imádságommal megvakulásodat siettetném helyette. Mert úgy vagyunk mi itten, Uram, hogy mindenható létedre is beledöb'benne annak látásába angyali enyelgéssel altatott nagy szíved. De, ha nem neheztelsz meg érte, én nem kívánok hazugsággal kedvedben járni. Ez az ország is a te birtokod, ne óvd hát magadat tájékozatlansággal elromlásának iszonyatától! (Az imádságos póz felenged, Zrínyi megmozdul, mintha akit hívott, megérkezett volna, s most áhítattól visszafogott léptekkel, de egyenes gerinccel elébe kellene járulnia. Ám az első lépésre elpattan csizmája alatt az egyik földre söpört sakkbábú, s ez megállítja.) Tudom, Uram, hogy úgy állok előtted, mint énelőttem ezek a sakkfigurák. Ahová akarsz, oda teszel, és amikor akarsz, akkor taposol el, vagy parancsolsz magad mellé, hogy hörgő hangomat kellemetesre igazítva adjam elő ügyeim állását, halkra fogva, nehogy a karcos szavak felsértsék trónusodon a bűnben találtatván elevenen megnyúzott angyalok irhájából öltött kárpitot, tudom, 1024
