Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Csengey Dénes: A Tejút lovasa (részlet egy monodrámából)

CSENGEY DÉNES A Tejút lovasa RÉSZLETEK EGY MONODRÁMÁBÖL Csoóri Sándornak ajánlom (Zrínyi Miklós sátra a még égő Űj-Zrínyivár közelében. 1664. Éjszaka. Szél remegteti a belső teret megvilágító fáklyák fényét, la bejáraton át idelátszó várromokon is végigkerget egy-egy parázs alól kicsapó lángot. A sátor közepén asztal, rajta sakktábla, azon gurigává göngyölt, felbon­tatlan levél. Két jszék a játékosok számára, egyik — noha csak formája, nem díszei szerint — szinte trónus, a másik zsámoly. Az asztaltól jobbra hátul író­állvány, rajta írószerek, mellette kézügyben könyvespolc — hadtörténeti mun­kák, Tacitus, Julius Caesar, Vergilius, Tassá, Pázmány, Kalauza, Biblia és az Adriai tengernek Syrenája '■—, középen hátul feszület, előtte térdeplő, balra hátul, a bejárat 'mellett faragott diófa láda. A sátor falán fegyverek, zászlók, Lipót császár portréja, Magyarország tér­képe. A földet szőnyegek borítják, de közöttük egyenesen maradt fűszálak. A szőnyegeken a szétszórt sakkfigurák. Szemből tekintve a középen álló ^asztalt fogja közre, de egyben az egész látványt szimmetriába rendezi jobbról egy földbe szúrt póznán szomorkodó török fej — nem torzpofa, véres, szinte szép férfiarc —, balról egy csemete nyírfa, melyet a sátor felállításakor sértetlenül hagytak. Közöttük a földön mustra egy kisebb portya zsákmányából. Zrínyi az asztál mellett. Arcát eltakaró két keze lassan mellére csúszik, imára kulcsolódik, de maga á férfi állva marad, nem ereszkedik térdre. Halkan szól, de nem alázattal. Szinte mint egyenrangúhoz.) Uram, hatalmas Isten! Hajtsd szét az arcod elé tornyosult felhőket, s te­kints ide egy pillanatra, illess mindenek fölött tündöklő szemednek csak egyet­len sugarával! Ne add, hogy férgek eledelévé bontakozó testeket, a föld mély­séges medreiben a Sátánéval egybeszivárgó agyvelőket kelljen elmémnek iri­gyelnie itt, a minden oldalról hazánkba harapó Európa közepén! Tekintsd állapotunkat! Tekintsd, mondom, pedig kedvedben járó akkor lehetnék köny- nyű szerrel, ha imádságommal megvakulásodat siettetném helyette. Mert úgy vagyunk mi itten, Uram, hogy mindenható létedre is beledöb'benne annak lá­tásába angyali enyelgéssel altatott nagy szíved. De, ha nem neheztelsz meg érte, én nem kívánok hazugsággal kedvedben járni. Ez az ország is a te bir­tokod, ne óvd hát magadat tájékozatlansággal elromlásának iszonyatától! (Az imádságos póz felenged, Zrínyi megmozdul, mintha akit hívott, meg­érkezett volna, s most áhítattól visszafogott léptekkel, de egyenes gerinccel elébe kellene járulnia. Ám az első lépésre elpattan csizmája alatt az egyik földre söpört sakkbábú, s ez megállítja.) Tudom, Uram, hogy úgy állok előtted, mint énelőttem ezek a sakkfigurák. Ahová akarsz, oda teszel, és amikor akarsz, akkor taposol el, vagy parancsolsz magad mellé, hogy hörgő hangomat kellemetesre igazítva adjam elő ügyeim állását, halkra fogva, nehogy a karcos szavak felsértsék trónusodon a bűnben találtatván elevenen megnyúzott angyalok irhájából öltött kárpitot, tudom, 1024

Next

/
Oldalképek
Tartalom