Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - Mányoki Endre: Megközelítés (Fiatal költők és képzőművészek antológiája)
beszélő regényíró volna..Ám az elbeszélő dolga manapság is prózai művek létrehozása. A szerző úgy próbál kikerülni a maga felállította csapdából, hogy a regényírás értelmetlenségét, sőt hamisságát hangsúlyozza. „Miről is szólhatna hát regénye? Vétkekről, csalásokról és öncsalásokról, árulókról, hűtlenekről, kifosztott és megnyomorított öregemberekről, pökhendi és cinikus gigerlikről, s persze nemes, üdvözüléssel bíztató eszmékről...” Az ilyesfajta realizmus értelmetlen az elbeszélő számára, meneszti is Kánya urat, képzeletbeli regényének hősét. Az irodalommal való leszámolás ílymódon az agyonmisztifikált szlovákiai magyar valóság kritikájának olvasódik. Hasonlóan ahhoz a történelmi pornóhoz, melyet „Foto Bányai” örökített meg Vilma néni férjéről, aki együgyű optimizmussal, századosi rangjával kérkedve nézett a fényképezőgépbe, szeméből „a laikus is kiolvashatta a háború végső kimenetelét.” Az irodalom viszont nem tűnik el a nagy süllyesztőben, gondoljunk csak a könyv borítóján feltüntetett szerző Éleslövészet című munkájára. Az elbeszélés lehetőségéről szóló regény a végső leszámolásban fejezi be kalandjait. (Vö.: „A regény, amint írja önmagát.” — Esterházy) Az ironikus világkép olyan értékrendszer körvonalait tette láthatóvá, amely a pusztulás képének meghaladását is lehetővé teszi. („Így a végső elszámolásnál valamiképpen egyensúlyba kerül a gazemberség a túlfokozott irgalommal.”) A történetmondó beszédhelyzete a könyv utolsó mondatában kapja meg végső jelentését: „Alighanem ez a vallomás az, amit kerestünk, s ami kiindulópontnak megfelelhetne.” Magatartását romantikusnak is nevezhetnénk, ha nem lenne túl általános és agyonkoptatott ez a kifejezés. A szerző szándéka — a szövegből is gyaníthatóan — ennél jóval szerényebb, melyet a tisztességes élet fogalmában lehetne összefoglalni. S valóban: romantikus magatartás és tisztességes élet között nincs lényegi eltérés, hiszen kell valami földtől elrugaszkodott naivitás az emberi tisztesség megőrzéséhez- (Madách 1981) BERKES TAMÁS Megközelítés FIATAL KÖLTÖK ÉS KÉPZŐMŰVÉSZEK ANTOLÓGIÁJA Ennek a Kulcsár Ferenc és Tóth László által szerkesztett kötetnek az anyaga meglehetősen színtelen a csehszlovákiai „kilencek” 1970-es, Egyszemű éjszaka című antológiájához képest. Fogalmazhattam volna, persze, óvatosabban is. Mondhattam volna, hogy erre a hetvenöt versre — szemben a hivatkozottakkal — nem az erőteljes, merész, esetenként harsány színek, s főleg nem azok — sok esetben direkt bántó — együttese a jellemző, hanem, például, a szürke és a barna árnyalatai. így vagy úgy: kevés izgalommal szolgál a kötet. Ám ez (és itt a tagadószóra essék a megszokottnál nagyobb nyomaték!) nem csupán e hét pályakezdő költő tehetségén múlik. Abból is következik, amelyet Tóth László az előszóban megfogalmaz, ott, ahol az irodalmiművészeti élet szervezetlensége, a műhelyek, a „kivávlasztódást sürgető-serkentő ösz- szeállítások, viták és eszmecserék hiánya” már-már az irodalom folytonosságát veszélyeztetik, örülni kell, ha akad tíz-egynéhány olyan induló költő, akik közül hét valóban tehetségeset ki lehet választani. Furcsa ellentmondás ez, ha figyelembe vesszük, milyen elkeseredett harcok folytak éveken-évtizedeken át azért, hogy csehszlovákiai magyarság rendelkezhessen az autonóm kultúra megteremtésének jogával; hogy korszerű lehessen, s megke984
