Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - Fülöp Gábor: Fogantatás, csodapapucs (versek)
den irodalmi irány a maga módját és a többivel küzdve, de végső fokon mégis együtt. Akkor minden eltérés új színt jelent a végül mégis egységes képben, mely az új Magyarország új irodalmi felvirágzását ábrázolja. Csak ilyen mélyen világnézeti, magán az irodalmon túlmutató elveken épülhet fel a magyar irodalom egysége, éppen az irányok és egyének különbözőségéből.” (Forum 1946. szeptember. 1946. okt. I. évf. 10. sz. 767—777.) Horváth Márton az illegális kommunista párt és a népi írók közös antifasiszta és nemzeti függetlenségi harcáról írt objektív elemzésével szintén irodalompolitikai célt szolgált: a további együttműködésre adott ösztönzést. Az 1930-as 40-es évek fordulójáról a következő képet rajzolta meg: „...a munkásosztály élcsapata gyenge volt és nem volt mentes szektárius hibáktól. A többi elnyomott osztály bizalma a munkásságban megingott az 1919-es vereség, a fasizmus nemzetközi előretörése és a munkásmozgalom szektárius elzárkózása miatt. A harmincas évek közepén a haladás legbiztatóbb jele nálunk a magyar parasztság bizonyos fokú öntudatosodása volt, mely az adott legális viszonyok mellett elsősorban irodalmi téren: a népi írók falukutató munkájában tükröződik. E kedvező jelenség mellett is óriási volt annak a veszélye, hogy ez a demokratikus paraszti mozgalom — spontán jellegével együttjáró ideológiai tisztázatlansága miatt — a reakció befolyása alá kerül. .. Ha ez a fenyegető lehetőség valóra vált volna, akkor a magyar reakció épp oly totális belső győzelmet aratott volna a nép felett, mint a német. Nép és reakció között ma nálunk sem tennének különbséget a szomszéd nemzetek...” (Révai József: Marxizmus és népiesség. 1946. máj. I. évf. 5. sz. 392—395.) Lukács György 1945—1948 közötti „nagy realizmus” koncepciója „szűk fókuszú koncentráltságát” Szerdahelyi István — a magyar esztétika 1945—1975 közötti történetéről írt művében — állapította meg. A megfogalmazott művészetelméleti elveket Lukács „szinte kizárólag a klasszikus realista stílusú polgári regény és dráma csúcsteljesítményeiből vonta le”, s a XX. századi művészeti fejlődés jelenségeivel szemben „érzéketlen, értetlen” maradt. Emellett a lírai műfajok is kívül estek a figyelmén. Mind esztétikai, mind irodalompolitikai szempontból kedvezőtlen hatású volt az 1945 előtti hazai proletár és szocialista irodalom mellőzése, kritikai elemzésének elmaradása. A Társadalmi Szemlé-ben egyedül Komját Aladár költészetéről jelent meg méltatás — Nagy Péter tollából. A modern művészeti-irodalmi irányzatok egyértelmű elítélése korlátozta a vita lehetőségét. Igaz ugyanakkor az, hogy József Attila és Bartók Béla életművét — 1948 végéig — minden korlátozás nélkül állították a Társadalmi Szemle esztétái a píedesztálra. A nagy realizmus követésére szóló felhívások hatására vállalkozott sok prózaíró a többkötetes családregények írására. E befejezett vagy torzóban maradt művek ma irodalomtörténeti elemzések tárgyai, s vannak, amelyek újabb kiadást is megéltek. A szubjektív, voluntarista, dogmatikus politika és elméleti tevékenység fél évtizedes időszakában az előző három év irodalompolitikai és esztétikai eredményeit is félretolták; a nézeteltérések megvitatásának lehetőségét pedig elvették. (Minderről részletesen ír Szerdahelyi István idézett művében.) Az 1953—54-ben megindult majd 1957—58-tól kibontakozó szabad vitákban ebből eredően az alapvető esztétikai és irodalompolitikai elvek megfogalmazásától kellett elindulni a rész-problémákhoz. A tudományos szocializmus elmélete alkalmazásának igényével fellépők részvételét e vitákban a Társadalmi Szemle is szemlélteti. A SZOCIALISTA REALIZMUS KORSZERŰ ELVEIVEL Á Társadalmi Szemle 1957 májusában megjelent számában Kádár János azt az igényt fogalmazta meg, hogy a folyóiratnak „most az élen kell haladnia, hogy teljesen felszámoljuk az ideológiai munka elmaradását és az eszmei zűrzavart”. (Üdvözlet a Társadalmi Szemlének. XII. évf. 1. sz. 1—4.) A marxista tudósoknak újra kellett fogalmazniuk a munkáshatalom politikai, gazdasági és kulturális életét és tevékenységét meghatározó alapelveket. Tisztázni kellett e területek sajátos fejlődéstörvényeit, valamint egymással való kapcsolatukat, összefüggésüket. A politikai 965
