Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - A szovjet kultúra napjai: Guram Gegesidze: A bosszú (novella)

tek. Az idősebbik megállt a hídon és a zavaros, sárga vízbe bámult. A kicsi nézte a bátyját, és türelmetlenül várt: tudta, hogy most jobbra fordulnak és elindulnak a szokott fürdőhelyükhöz vezető ösvényen. A folyópartnak ez a szakasza reggeltől estig tele volt gyerekekkel. A legkorábban érkezők délig maradtak. Délben még utoljára lubickoltak egyet, majd utána a parton ugrálva szárítkoztak meg, felöltöztek, és elmentek. Addigra már ott feküdt a homokban két-lhárom fiú, akik kicsit később érkeztek. Amikor ezek is elmentek, néhány újabb fiú váltotta fel őket. Hevertek a napon és néha megmártóztak. Egy idő múlva ők is haza-indultak, s addigra már visz- szaértek azok a fiúk, akik reggel elsőnek kezdték a strandolást. Közben a nap nyugovóra hajlott, a víz színe megváltozott, megnyúltak a fák árnyékai. Alkonyaikor azok a gyerekek, akik már másodszor voltak itt, felöltözködtek és végleg elmentek. Helyettük ismét mások jöttek és sokéig, nagyon sokáig fprödtek, addig, amíg teljesen besötétedett, hideg lett a víz s elment a kedvük a fürdéstől. Akkor ráérősen felöltöztek és hazamentek, hogy másnap reggel újra kezdjék. így folyt mindig a strandolás. Délben megtelt a part tizenhárom-tizennégy éves fiúkkal. Az idősebbek kicsit lejjebb fürödtek, ahol mélyebb volt a víz és szélesebb a folyó.

Napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra, egész nyáron, mindaddig, amíg észrevehetően le nem hűlt a levegő, itt gyűltek össze a fiúk, mint az angolok a klubjukban. Ezerféléről beszélgetted, arról, hogy kinél milyen gyümölcs termett otthon, ki mennyi halat fogott, vagy hány madarat csúzlizott le. Verekedésekről, moziról, felnőttekről, lányokról beszélgettek •— ez volt a legérdekesebb — különösen akkor, amikor a fiúk meztelenüfl feküdtek a homokban, és a nap melegítette a hátukat; az egyikük, aki szintén a homokban hasalt, azt mesélte, hogyan mászott be a régi malomnál a bokrokba, és hogyan leste onnan a meztelenül fürdő lányokat. A többiek némán, szégyenkező és feszült mosollyal, mohón figyelték, hogy egyetlen szót se mulasszanak el, közben úgy tettek, mintha nem is érdekelné őket a dolog. A fiú részletesen elmesélt mindent, a többiek némán ültek, nem akarták zavarni a mesélésben, de végül egyikük még se bírta tovább, és idegesen reszkető, megcsukló hangon, megkérdezte:

— Egészen meztelenek voltak?

— Igen — volt a válasz, és erre teljes lett a csönd.

Aztán egy perccel később, rugóként felpattanva, s rekedt csatakiáltással, mint az ellenségre rohanó pápuák, fejest ugrottak a folyóba. Fröcskölték s a víz alá buktatták egymást, tótágast álltak, nevettek, őrjöngtek és szinte önkívületben csapkodták a vizet. Amikor belefáradtak s lecsiHapodäk, kijöttek a partra és lehasaltak a homokra: s csak hevertek a napon és cigarettáztak.

Mindig is így volt ez itt, és a kisfiú tudta, ma sem lesz másként. Nem érdekelte a lányokról folyó beszélgetés, azt szerette, ha a vízbe ugrottak, úszkáltak, ö maga nem tudott úszni és ezért nagyon szívesen elnézte a többieket. Türelmetlenül leste hát a bátyját, aki csak állt a hídon és a vízbe bámult, s amikor végre átment a hídon, eltűnt a túlpárti nádasban. A kisfiút ez meglepte, mert a fürdőzőhelyhez vezető ösvény a második parton volt, de nem sokat töprengett, ő is átment a hídon és követte a bátyját: félt ugyanis a nádasban és ezért gyorsan utói akarta érni. Már iszapban lépkedtek. Az iszap idegesítően bugyogott át a lábujjaik között, a talpuk meg-megcsúszott, s ahányat léptek, annyiszor halottak a szívszorító cuppanást. Amikor átkecmeregtek az iszapon, a nagyobbiknak tüske fúródott a talpába. Amíg kiszedte, a kisebbik előre ment: áttörte magát a bozóton és a nád- és tüskebokrok függönyén át megpiilantóttá a folyót. A kicsi küszködve haladt tovább a magas fűben, amely majdnem eltakarta, és megállt a folyóparton. A víz zavaros volt, sárga. A part homokszegélyén ott feküdtek a gyerekek, és szárítkoztak á napon. A túlsó oldal me- redekebb volt. Az innenső parton, közvetlenül a víz szélén fűzfák álltak, vízszaggatta hosszú ágaik az iszapmocskos víztükrön úsztak; a fűzfák mögött burjánzó fű és sűrű nád erdeje. A talaj puha, iszappal kevert, ezért jártak a fiúk a túlsó partra fürödni. Ahogy ott hevertek a fövenyen meztelenül, a bőrűikre tapadt homokkal, s lustán bámulva a túlsó partot, melyet fölvert a gyom s a nád, észrevették a nádasból előbukkanó vörös hajú kisfiút.

— Éljen, megjött a Vöröske! — fogadták üdvrivalgya a fövenyen sütkérező gye947