Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - A szovjet kultúra napjai: Guram Gegesidze: A bosszú (novella)

emberek elmentek a járdán ülő cigányasszony mellett — voltak, akik élelmiszerrel megrakodva hazafelé siettek, néhányan most jöttek ki a piacra, ahol nagy volt a lárma. Egy cigány, a cigányasszony férje vagy nagybátyja, hosszú fekete bajszos; a fején kucsma, a középső uijján arany gyűrű, eladásra kínált vasláncokat fektetett a földre egymás mellé, és rá-rákiabált az emberekre, hogy kerüljék ki. A járdán különben se lehetett már végigmenni.

Az idősebbik fiú odament a kalapos pultjához és belenézett a tükörbe. A kisebbik nem érte fel a tükröt és ezért belekapaszkodott a pultba, nagynehezen felmászott, ő is belenézett a tükörbe, aztán lehuppant. Ezután az idősebbik cigarettát vett a trafikosnól, majd mind a ketten otthagyták a piacot, és elindultak egy hosszú, aszfaltos úton. Az utcán itt-ott tócsákban állt a víz, mert az előző napon esett. Felhős volt aznap az ég, de néha, amikor kisütött a nap, nagyon meleg lett. Az utca mindkét oldalán árok, az árkokon túl tripholiat sövények, a sövénykerítések mögött házak. Lógó fejű disznók kocogtak végig halkan röfögve az utcán, melynek végén fehérre meszelt kőház látszott.A fiúk még a fehér ház előtt befordultak jobbra, és folytatták útjukat, szó nélkül, mert nem. volt miről beszélgetniök. Mentek, mintha láthatatlan fonallal lennének összekötve; a nagyobbik elől, rövid nadrágban és kifakult pólóingben; a kisebbik mögötte, a pólóing lötyögött rajta; talán nem is az övé volt. Szinte tudomást se vettek egymásról, kiki a maga gondolataiba bérűit. Gyakran baktatnak így együtt a testvérek, különösen akkor, ha még kicsik.

Hirtelen az utca végén álló emeletes téglaházból gyereklármát hallottak. Az emeleten megpillantottak egy csomó fiút, akik egykorúak lehettek az idősebbikkel. A fiúk vízzel locsolták egymást, és volt velük egy nagyobbacska, szép kislány. A kislány könyörgött, hogy ne öntsék le vízzel, de a fiúk nem kímélték őt sem, mire si- valkodni kezdett. Az idősebb testvér láthatóan felbőszült a kislány visításától. A ház vaskapujában hosszú pongyolás kövér asszony állt, kezében üres vödör, s amikor a gyerekek odaértek, az asszony anyáskodó, kedves hangon megkérte az idősebbiket;

— Fiacskám; hozz nekem vizet, az isten is megáld érte!

De a fiú nem állt meg, csak ennyit mondott tartózkodóan:

— Nem hiszek az istenben, néni!

Hallotta a háta mögött az asszony átkozódását: „Az Isten pusztítson el, akárki fia vagy is, amiért ilyen pimaszul viselkedsz!”, hallotta, amint átcsoszog az utca túloldalára, a vízcsap felé és utána anyáskodó, kedves hangon megint megszólal:

— Ugye csillagom, te hozol nekem vizet?

Az idősebbik fiú megfordult. Látta, hogy a kövér asszony belenyomta az üres vödröt az öccse kezébe, aki szótlanul átvette — nem sokkal volt kisebb a vödörnél — és az utcai csaphoz ment. Az idősebbiket hirtelen elönötte a méreg. Odaugrott a testvéréhez, kikapta kezéből a vödröt, az árokba dobta, utána ráütött az öccse fejére, és előre lódította:

— Gyerünk! — mordult rá.

.— Jaj, te csibész, te csavargó! — zendített rá a kövér asszony. — Nézzétek, micsoda csibész, mit merészel ez a csavargó!...

— A saját gyerekeiddel hordass vizet! — kiabált vissza a nagyobbik fiú. — Azt akarod, hogy ennek a kicsinek megszakadjon a dereka? — Aztán nekilódult, hátra se nézett és egyre messzebbről hallotta az asszony kiabálását. Meg volt elégedve magával. Időnként ránézett az öccse piszkos lábára és valahol, a szíve mélyén érezte, hogy nem tévedett. „Ez az asszony azért olyan kövér, mert sokat eszik, nem azért, mert beteg” — gondolta magában.

*

A fiúk mögött elmaradt az aszfaltozott út és a házak, poros dűlőúton folytatták útjukat, a gabonatáblák között. Most megint az idősebb ment elől, a kisebbik hátul. Az út jobb oldalán elhagyott kovácsműhely állt, megroSkadt, vihartépázta házikó, a nádfedele is hiányos. Körötte vashulladék hevert. Kicsit messzebb, az út szélén sudár, susogó fehér nyárfák sorakoztak. A fiúk egy kis idő múlva a folyóhoz ér946