Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: Lázadás az "idő-infláció" ellen. Csorba Győző a hetvenes évek első felében

jéről, a saját elmúlásáról, a saját haláláról, A modern fizika időfogalmával, az einsteini téridővel csak annyiban érintkezik, amennyiben nem nélkülözi a relativizmus elemét, ami azonban azzal az ősi és általános tapasztalati tartalommal szövődik költészetébe, ahogyan már Berzsenyi ás emlegette: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden mive tűnő szárnya körül lebeg! / Minden csak jelenés: minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész.” (A közelítő tél)

Mindkét kötet címadó verse telitalálat. Az Időjáték groteszk játékot villant föl. A költő megfigyelése: egy néni szokott kinézni azon az ablakon, ahol most egy kislány rongybabával játszik. A látványhoz fűzött lírai reflexió: „Hetven év vissza: az a néni ! az játszik itt a rongybabával / hetven előre: ez a kislány / ez néz a nyitott ablakon ki.” Efféle időjáték folyik ebben az egész lírában: a költő képzelete hol a gyermekkor tájain időz, hol haláláig fut előre, hol a történelmi, sőt a történelem előtti múltat, a dinoszauruszok korát eleveníti föl, hol a beláthatatlan jövőbe kalandoz. — A Xeno- phontól kölcsönzött Anabázis is kifejező cím, sokatmondó vers. Az „anabázis”, azaz a „seregnek viszontagságos körülmények között való vonulása” időben megvalósuló folyamat. Az „anabázis” is „időjátók”, előre-hátra mutatja az időt, csak még személyesebb, még egzisztenciálisabb „játék”, mint az előbbi megfigyelés. Az „anabázis” a költői életút jelképe. Évek sűrűsödnek percekbe, pillán atobba. A költő végigtekint életén, a napok „vonulására”, lányainak sorsára gondol. „A ki- és bejárat kapuja nem növekedett’ — állapítja meg tárgyilagosan. Majd néhány sorral alább: „Három csöppség néz felém mosolyogva / fényképek börtönszigeteiről / Igyekeztem az utat karbantartani”.

Az idő motívum kettős tartalommal szerepel Csorba lírájában. Kisebb — de nem elhanyagolható — mértékben a kor-időt, a történelmi időt, nagyobb részt a saját életében megélt időélményt jelenti.

Korábban sem hiányzott lírájából a történelem, az egyetemes emberi sors iránti érdeklődés és részvét, de most még határozottabban szólal meg a közösségi aggodalom és féltés. A történeti változások, a kor borzalmai, az űr-korszak küszöbére lépő világ az ember számára új üzeneteket, új parancsokat közvetítenek. Minden korábbi kornál nagyobb veszély a magány pusztítása. Minden korábbi kornál mérgezőbbek a cukrozott igazságok. Minden korábbi kornál erősebb a belső csend szólítása.

A kérdésre, „Mi a véleménye a XX. század emberéről, az emberi élet mai viszonylatairól?”, a történelem időszerű gondjaival szembenéző költő így válaszolt: „Ellentmondásos jelenségeket tapasztalunk. Ügy látszik, mintha a technika fejlődésével a mélyebb kultúra iránti igény kiveszne az emberekből. Ügy tűnik, hogy a kényelem, a komfort, a tömegkommunikációs eszközök az emberi gondolkodást, érzelmi életet elsekélyesítik. Éppen ezért sokan úgy vélik, hogy ez a folyamat csak erősödhet, és ez pesszimizmusra ad okot. Én alapvetően optimista vagyok. Szilárd meggyőződésem, hogy az emberiség még nem tudja teljes egészében magába építeni a technikai vívmányokat, egyelőre részben szolgálja ezeket, részben gyermekes örömmel körültáncolja.” Csorba nemcsak leírja, diagnosztizálja a bajokat, a tennivalókról is beszél: „A költő egyéni felelőssége és kötelessége, hogy minden erejével igyekezzen ezt a nyomasztó atmoszférát eloszlatni, valamint hogy a meglevő és születő értékeket megőrizze és a lehetőség szerint terjessze.”

Természetesen költő módján, a maga eszközeivel és tehetsége szerint... S talán az is gyanítható, hogy mindez a lírában a nyilatkozat hangjánál bizonyára áttételesebben jut kifejezésre... Ami meglep, hogy számos Csorba-versben az áttétel, az élmény és a kifejezés közötti távolság mégsem olyan nagy, mint várnök. A „homo po- liticus” versei éppoly nevén nevezik a kor, a történelmi idő gondjait, mint ahogyan a nyilatkozó költő beszélt. Az öreg Milton álarcában a világ összezsugorodása miatt panaszkodik; másutt az „elidegenülő korunk”-at emlegeti, „a gomba-forma felhő” lehetőségét idézi. Egyik versének — s az Időjáték egyik ciklusának is — szinte kihívó utalással a történelmi jelent idéző címet ad: 1970. Az idő súlyosbodását a lamentálő- litániázó hang, a versszakonkint hétszer megismételt rím húzza alá:

876