Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: Lázadás az "idő-infláció" ellen. Csorba Győző a hetvenes évek első felében
tanulmány TÜSKÉS TIBOR Lázadás az „idő-infláció” ellen CSORBA GYŐZŐ LÍRÁJA A HETVENES ÉVEK ELSŐ FELÉBEN A hetvenes évek első felének lírai termését a közel egymásután napvilágot látott két kötet, az Időjáték és az Anabázis tartalmazza. A kortársi kritika jó része az új köteteket az előzőek szerves folytatásának látja, s jellemzésül azokat a vonásokat ismétli meg, amelyeket mór jól ismerünk: Csorba a lélek belső rezdüléseinek szűkszavú költője, hangja a filozófiai töltésű dráma hangja, a létezés alapvető problémáiról — élet, halál, szerelem, természet, család, művészet — inkább kérdései, mint megoldást kínáló válaszai vannak, versei tömörek, kopárak, dísztelenek. Ugyanakkor akad kritikus, aki a szerves folytatás, az érlelés és elmélyülés helyett változást, elkomorodást érzékel Csorba új verseiben, mégpedig olyan módosulást, amely megtorpanást, illetve visszakanyarodást jelent a költő egy már meghaladott korszakához. A két, egymásnak ellentmondó vélekedés gyaníthatóan ugyanarról a tőről fakad. Csorba költészetének késői fölfedezői és újonnan jelentkező kritikusai jobbára csak egyetlen kötetet szemlélnek, s azt legföljebb egy előző kötethez, rosszabb esetben egy „magánúton” kialakított líra-eszményhez viszonyítják. Ez lehet az oka a kötetekről leírt elég sok redundáns információnak, a jóformán közhellyé kopott megállapítások ismétlésének, s ezzel magyarázható a kritikáikban az értetlenség és félremagyarázás alkalmanKinti felbukkanása is. A költői pálya folyamatában és mai távlatában szemlélve Csorba lírája a hetvenes évek első felében egyszerre mutatja a „szerves továbbfejlődés” és a változás, a megőrzés és a gazdagodás, a mélyülés és a kiteljesedés jeleit. Pályája nem a látványos fordulatok, kanyarok és metamorfózisok „története”; új kötetei sem különösségükkel, meghökkentő farmamuta-tványokkal keltenek figyelmet. Korallként épül az életmű: rétegek rakódnak egymásra, összeforrnak és szerves egészet alkotnak. Tagadások, látványos szembefordulások, a költői program változása nélkül is nő, to- vóbbépül költészete. A művészi megformálás még igényesebb, költői eszközei még tökéletesebbek, még tudatosabban megválasztottak, s a versek tárgyköre is tágul. To- vábbbérleli korábbi értékeit; s meghódított világát új tartományokkal gazdagítja. Lírája alakul, változik, de nem a szorongás, a lemondás, a reménytelenség; ellenkezőleg: az oldódás, a megnyugvás, a kiengesztelődés irányában. Költészete nemcsak mélységben, hanem széliében is gyarapszik. Alapvető vonása a belső nyugtalanság, a dinamikus lét- és lélekóllapot kifejezése. 874
