Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. Sopronkőhida (történelmi kollázsregény)

— Ki tehetett az a tarpai 'honvéd ?

— Senki sem tudjá. Az autóbuszút után soha többé nem láttam. Legenda, hogy ő kísérte volna a bitó alá Zsilinszkyt. A leggonoszabb őrök egyike, Sztasák Mátyás volt vele utolsó perceiben, olyannyira, hogy még az akasztásnál is hajlandó volt segédkezni, holott erre neki senki parancsot nem adott. (Sztasák 1948-as népbírósági tárgyalásán aztán tanúvallomást tettem ellene.)

Egyébként, András, ha érdekel ezeknek a napoknak a története, van nekem egy „jobbik memóriám” is... A kőhidai napló. Ketten írtunk ott naplót, Révay Kálmán és én. Az övé aztán megjelent, igen kis példányszámban, de amikor 1950-ben szerzőjére, Révay Kálmánra kimondták a halálos ítéletet1, ezt a könyvet is bezúzták. Néhány példány maradt csak fenn, véletlenül. Révay kitűnő humorú grafikus-karikaturista volt, örök trófaicsináló. Az ő könyvének gerince az a száztizenegy karikatúra, amelyeket a kőhidai, később a németországi kitelepítés napjaiban rajzolt. Irodalmi babérokra magam sem törekedtem. Inkább az volt a oélom, hogy a neveket és eseményeket rögzítsem, nemegyszer csak távirati stílusban, hogy — ha mi oda is vesznénk — ezeknek a napoknak története megmaradjon egy jobb utókor számára tanulságul.

— Naplód sűrűn gépelve is több száz oldalnál... Szábad idéznem belőle?

— Talán már megérett rá az idő.

— önmagádról keveset írsz a naplóban. Bízzuk hát Almásy Pál fegyenc- ímok bemutatását fogolytársára, Mankos Györgyre.

4. — Markos György: A szokásos magyar királyi szervezetlenség következtében a Margit körúti katonai fegyház kiürítésekor megfeledkeztek arról, hogy egy ilyen intézménynél bizonyos adminisztrációra, organizációra van szükség. E nemes műveletekhez viszont megfelelő nyomtatványok, űrlapok meg egyéb hasonló papírosok kívántainak. Ez csak súlyosbította a dolgot. Tehát sürgősen gondoskodni keltett írnokról, sőt írnokokról. Méghozzá különleges képességű emberekről, mert hiszen minden névsort, jelentést, kimutatást, istenharagját, előre nyomtatott és rubrikázott űrlapok hiányában, kézírással keltett gyártani. Ehhez természetesen különleges műszaki ismeretekre volt szükség. Továbbá, írnok csupán elítélt — lehetőleg hosszú időre elítélt — egyén tehetett.

Így érte Aitonásy Pál volt mérnökikari alezredest a megtiszteltetés, hogy írnokká nevezték ki, feltételezvén, hogy egy mérnök tud vonalazni és rubrikákat kitölteni. Almásy Pali volt olyan intelligens, hogy a nemes műveletet elvégezze, de hogy minden egyes rubrikán kitöltse a fejlécet is, ez már meghaladta türelmét és a rendelkezésre álló időt. A fejléc ugyanis így hangzott:

„A nemzet totális mozgósításával és karcbaállításával megbízott magyar királyi tárca nélküli miniszter mellé beosztott tábornok bíróságának büntetőintézetéhez kirendelt őrség.”

Tehát nem VKF/2, azaz a Vezérkari Főnökség Második Osztálya, még csak nem is Nemzeti Számonkórő Szék — az túl egyszerű tett volna —, hanem a fenti sületlenség. Utólag, negyedszázad távlatából is minden tiszteletem Almásy Paláé és Révay Kálmáné, hogy képesek voltak ezt kívülről megtanulni, és több százszor leírni.

Tudniillik a második írnok, az ugyancsak halálra, később kegyelemből tíz évre ítélt Révay Kálmán tett. Révayit az képesítette a

815