Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - TANULMÁNY - Palkó István: Dozmati regös-énekünk képvilága és világképe

Nézzük meg tüzetesebben ezt a megoldásra váró, nyitott kérdést, Sebestyén­nek egyik fölvetése, miszerint szövegünk „árdeld”-je, esetleg árgyéli vagy árgyélusi le- hetne-e, azt mondhatom, hangzási hasonlósága és kissé erőltetve jelentéstartalma ré­vén talán elképzelhető is lehetne, de nyelvtörténeti leg ez utóbbiak nagyon kései, a ÍR sz. végi előfordulásai miatt, nem valószínű, sőt egészen valószínűtlen. A másik fölvetés szerint az oláh „Ardel”-ből való eredeztetésének ezen a regös területen semmi reali­tása sincs. Így más megoldás kifürkészésére kell elindulnunk. Szövegünk szigorúan tömör zárt rendje nem engedi, hogy benne fölösleges, henye, funkció nélküli töltelékszó, jelző lehetne, ha tehát „árdeli szép hold”-ról beszél, ahogy beszél, akkor ennek jelen­tése, sőt jelentősége is van. A probléma megoldását nyelvjárástudományi, fonetikai és nyelvtörténeti alapon kísérelhetjük meg. Regös-szövegeink, énekeink nyelvjárásokban éltek, szájrul-szájra öröklődtek évezredes múltjukon át. Ezért a nyelvjárási ejtési formáját kell szavunknak tisztázni, amit Sebestyén is problematikusnak talált már. Dozmat nyelvjárásában a szó pontos fonetikai képe: ärdeli-ärdäli, tehát sem ardeli, sem árdeli. A szó kezdő magánhangzója a köznyelvi nyílt e-nél két-három fokozattal nyíltabb, azaz legnyíltabb ejtésű, hangzású, elnyúj­tott: fonetikai jelöléssel „ä” értékű. Színezetében kissé az illabiális „á”-ba, u. n. „palóc ,,á”-ba hajlik. Balogh István lejegyzésében és Sebestyén fonográf felvételén ezért hallották, iletve írták egyszerűen „á”-nak, de ez természetes is, hiszen nem lévén dia­lektológusok, nem lehettek tekintettel ilyen hangtani finomságokra, árnyalatokra. A szó középső nyílt „e”-je is nyíltabb a köznyelvinél. Ennek jele: „e”, illetve „ä” Fonetikai pontos jelöléssel tehát így fest a szó: „ärdeli” illetve „ärdäli”. Ebből az alakból kiindulva kell szavunknak etimológiáját és jelentését megkeres­nünk. Az „ärdäli” alapját az ered igénk képezi. Ez az igéink már maga is — d frek- ventatív, inchoativ vagy momentán képzős származéka a finnugor ,,er(e)” gyöknek, amelynek ősi jelentése „indul, megindul, bizonyos irányban elmozdul” (MNyTESZ. 1.782—83. 1.). Ebből a gyökből különféle képzőkkel és képzőbokrokkal széles jelentés­skálájú szócsalád jött létre az idők folyamán. E szócsalád főbb tagjai: „eredő, erdő, Érded, érdé, erdölő, erdős, erdei, Érdele (wth), Erdelew (pénz), eredet, ereszt, eresz­ték, eresz” stb. Számunkra ezekből az „erdele, erdelő, erdölő” származékok érdemel­nek itt különösebb figyelmet. Mint ismeretes, nyelvünkben az -1 deverbális verbum­képzőt (gyakoritól, mozzamiatos, műveltető, visszaható) is termékeny ősi képzőnk, de eleven még denominálds verbum-, deverbális nomenképzőként és denominális nomen- képzőként is (D. Bartiha K.: A magyar szóképzés története. Bp. 1958:20, 33, 41, 48, 73, 113. 1.). A mi „ärdäli”-nk a történeti erdelé-erdele, erdelő adatoknak és alakok­nak a ma élő nyelvjárási változata. Jelentése pedig eredő, eredező, vagy ezek szino­nimjával élve: keletkező, éledő, induló, kezdődő stb. Így sorunk mai olvasata ez: oldalamon vagyon az eredő szép Hold. Az eredő, eredező jelzőnek a szövegben fontos kiemelő szerepe van. Ez a szerep nem engedte elveszni még elértelmetlenülése ellenére sem. A szájhagyomány csupán a maga mód­ján bánt vele, amikor hasonló hangzású „a deli, a teli” alakokkal, illetve a vele etimo- lógiailag is összefüggő „erdéli-erdélyi” formával helyettesítette. Ez a népi értelmezés, értelmessé tevés azt mutatja, hogy ezt az átfogalmazást vég­zők számára már elhomályosult a szöveg ősi értelme. „A deli” behelyettesítés antro- pomorfizáló szemlélet eredménye, „a teli” pedig — bár látszólag tárgyhoz illő és stíl­szerű csillagászati megjelölés, mégsem szerencsés, mert az eredeti jelző eredő, azaz új- Hold-ra vonatkozik. Ezért ez a helyettesítés is csupán külsőséges. Az eddig elmondottakkal röviden bár, de megvilágítottuk szövegünk nyelvi sajá- * * Ehhez az idézethez megjegyzésem; a Sebestyén említette „oláh Ardel” nem oláh szó, hanem az arab Ardebil s? Erderil rövidült: Ardil alakja. Ld.: Ipolyi Arnold: Ma­gyar myithologia II. 232—2f33. Bp. 1929.2 (Lásd 773. old. utolsó sora) 774

Next

/
Oldalképek
Tartalom