Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Költő a háborúról. Pilinszky János: Harbach 1944
tenkereső küzdelmeinek folytatója. Egyszersmind folytatója annak a huszadik századi vallásos költészetnek, amelyet Charles Péguy, Paul Claudel és Pierre Emmanuel lírája képvisel. Vallásos költő, anélkül, hogy „hdtbuzgailmi” célok szolgálatába állítaná a költészetet. Az istenkeresés és a vallásos hit az ő számára mindenekelőtt a világgal és önmagával folytatott szívós küzdelemben kap szerepet. Olyan küzdelemben, amely az emberi lét értelmének és méltóságának visszaszerzéséért' folyik. Vallásosságát metafizikus igény és misztikus révület is átszövi. Költészetének mégsem a metafizika és a misztika az igazi területe, hanem a morál. A „hogyan éljünk?” emberi kérdésére keres választ. Gyakorlati erkölcsöt hirdet, és ennek már nemcsak vallásos szerepe van. A személyes morál tengelyében a szeretet fogalma áll. Pilinszky János az Evangélium tanításából meríti az emberszeretetre alapozott morált. Erre a morálra hivatkozva utasítja el a fasizmust és a háborút. Tolsztoj szere- tet-vallásához hasonlóan értelmezi a keresztény tanítást. Hite arra ösztönzi, hogy felelősséget vállaljon az emberiség sorsa iránt, és cselekvő módon gyakorolja a sze- reíetet. „Ha a »vallásos művész« mai rendeltetési helye egyáltalán megjelölhető — tesz személyes vallomást —: az egyedül a végletes türelem és testvéri megosztozás posztja lehet.” A szeretet erkölcse készteti arra, hogy vállalja és átélje mindazt a tragédiát, amely a világban tapasztalható. Testvéri részvéttel hajol a szenvedők sorsa fölé. Ha véglegesnek tudja is a magányt, nem tud elzárkózni mások panasza elől. Költészetének ez a testvéri nyitottság ad különös érzelmi erőt. Sőt feloldást a szorongás terhe alól: valódi katharzást, amely — a klasszikus tragédiákhoz hasonlóan — pusztító erők küzdelméből születik. Pilinszky János tiszta és tömör művészi rendben ad számot a század, egyáltalán az emberi történelem szörnyű botrányáról: arról, hogy az emberiség miként pusztítja önmagát. Pontosabban, hogy gyilkos erők miként pusztítják az emberiséget. A testvéri részvét, amelyet a szenvedők iránt érez, belső erőforrást jelent. Belőle merít, hogy ne némuljon el, hogy a század tanújaként hallassa költői szavát. A tanúvallomás versei közé tartozik a Harbach 1944 is. A címben kettős utalás található: egy városnév, amely általában „utazási” élményeket szokott felidézni, és egy évszám, amelynek nyilvánvalóan történelmi súlya van. 1944: a fasizmus uralmának utolsó, egyben legvéresebb esztendeje. Ez az évszám világítja meg a városnév igazi jelentését is. Harbach ezúttal nem turisztikai látványosságot, hanem a háborús borzalmak színhelyét jelöli. A költő 1944 telén mint katona került a kis ausztriai faluba, az ott látott fogolycsoport emléke nem hagyta nyugodni. Ebből az emlékből született a költemény, más hasonló versek között. E versek: a Francia fogoly, Egy KZ-láger falára, Ravensbrücki passió, Harmadnapon, Frankfurt, majd egy évtized múltán a Sötét mennyország című oratórium és a Rekviem című „fiilmvázlat” a német fasizmus rémtetteivel vetnek számot, és az áldozatoknak állítanak emléket. A Harbach 1944 a Trapéz és korlát című kötetben jelent meg 1946-ban. A magyar antifasiszta líra klasszikus erejű alkotásai közé tartozik. Első sorával az emlék nyugtalanító erejére utal: „Újra és újra őket látom”. Majd tárgyszerűen pontos képekben idézi fel a megdöbbentő látványt, a szekér elé fogott embereket: „a holt süt és egy rúd mered, / s a rúd elé emberek fogva / húznak egy roppant szereket. / Vonják a növő éjszakával / növekvő óriás kocsit, / a testükön a por, az éhség / és reszketősük osztozik”. A kép fokról fokira bontakozik ki a holdvilágos éjszakából. Ahogy a költő észleli a megdöbbentő látványt, úgy válnak el a homályos háttértől a részletek. Először a kocsirúd, az embercsoport és a szekér, majd a fáradt és meggyötört emberek külön-külön. Látszik ruhájukon a por, testükön a fázás, az éhezés és a félelem. A lassan kibontakozó kép mind nagyobb erővel fejezi ki a borzalmat: a fasizmus halálra szánt foglyainak rettenetes végzetét. A vers a végleges kiszolgáltatottság állapotát festi: a fogolylét pokoli körét. Az ellenséges erőknek kiszolgáltatott emberi élet képzete nem először jelenik meg Pilinszky János költészetében. Verseinek nem kis részében ábrázolja a teljes kiszolgáltatottságot mint emberi sorsál lapátot, sőt mint az 67
