Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. November 22. (történelmi kollázsregény)
vakolatot leverve becsapódtak a feljáró falálba. Füst és por lepte el a lépcsőházat. Széchenyi zászlós hasra vágódott, és úgy folytatta pisztolyával a tüzelést. Közben egy csendőrgolyó felülről a nyakán levő ütőeret fúrta át. Messik hadnagy kissé hátrább ugrott, és onnan folytatta a tüzelést. Talált. Egy polgári ruhás csendőr a bejáratnak dőlve rogyott össze. A lépcsőházban fedezéket keresve, egyre lejjebb és lejjebb húzódott. — A törvény nevében, adja meg magát! Jöjjön be! Szétlőjük! — ordította a magas Kozma csendőr zászlós. — Nem megyek, és soha nem adom meg magam a csendőröknek! — válaszolta Messik hadnagy. A véres csatatérré vált lépcsőházban folytatta a harcot. Többszöri felszólításra sem szüntette be a tüzelést. Nem sokkal később egy súlyos gyomorlövés érte. A hasához kapott, összegörnyedt, de tovább tüzelt. (...) Közben Széchenyi Pál zászlóst a folyosóról Peles- key szakaszvezető bevitte a szobába, és a kanapén igyekezett elsősegélyben részesíteni. Széchenyi nyakából folyt a vér, minden erejét elvesztette. (...) A súlyosan sebesült Messik hadnagy közben a házmesteri lakásba húzódott vissza. Az volt a válasza, hogy a végső leheletéig harcolni fog a nyilasok ellen. Utolsó töltényének felihasználása után erejét vesztette, és összeesett. (.. .) Az előkerült igazolványokkal a kezében a telefonhoz ment az egyik csendőr, és sietve tárcsázott, majd jelentette az adatokat. — Radó erre a hírre felkapta a derékszíját az asztalról, és odakiabált nekünk: „Látják, mi lett a maguk tettének a következménye!?” Radó elrohant, gondolom egyenesen ki, az Andrássy út 29-be, minket pedig kivezettek a folyosóra, ahol aztán az egész éjszakát végigdideregtük Beleznayval egy pádon, meglehetősen rossz idegállapotban. Mire Radó — már késő éjjel — visszaérkezett, addigra már behurcolták Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Kiss Jánost is. Hogy rejtekhelyüket honnan tudták meg, az talán már soha sem fog kiderülni. De hogy mindennek vége, azt akkor tudtuk meg, amikor megláttuk őket. Ott vezették el őket előttünk, a Margit körúti fogház folyosóján. Éjfél után Kiss Jánost hozták be, hajnal felé Bajcsyt. Ettől a pillanattól kezdve mi Beleznayval már csak „kisvadáknak” számítottunk, hiszen már kézre kerültek a „nagyvadak” is. így aztán különösebben kemény vallatásban nem volt részünk. Azt viszont hamarosan megtudtuk, hogy statáriális bíróság elé kerülünk, s hogy Szálasi azt üzente: legalább hat bitófát akar látni a Vérmezőn. December első napjaiban szabadlábra helyezték a feleségeket, Bajcsy-Zsilinszky Endrénót, Tartsay Vilmosnét és azokat, akiknek sikerült valahogyan tisztázniuk szereplésüket: Beleznay Pistát, Garay Lászlót, Boldizsár Ivánt és és másokat. 3 3. — Boldizsár Iván: A sortüzek golyóütötte lyukai — itt vannak a vörösmárvány falon, négy lépésnyire tőlem. A napfényes délelőtt egy pillanat alatt éjszakává vált. Az akkori novemberi elsötétítésbe reflektorfény hasít. Most érkezik meg az az egyszerű kék Beszkárt járatnak álcázott autóbusz, amelyben az Andrássy útról, Tartsay Vil717
