Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - Gyurkovics Tibor: Testvér (vers)
berántja szobádba az árnyakat, ülj — csak az árny marad, Krisztus egyedüli rémülete, átvert kezének ízülete, átvetett ruházata — pária, őbenne nincs hiba. Testvér, ki bukni tudsz, mert bukható az út, tudja az ittlakó, kinyitott könyveid háttal letéve, körülvesznek mint a lepkék, egy polc, maradandó váza, üres virágok, de profundis — innen lehet fölrepülni a keresztre. „A pap azt mondja: föltámadtam.” Jó ez így. Mert én is föltámadhatok. Van egy határ. Határ a másik ember. A teste, testfelülete. Addig érhetsz. Semennyire. Van egy határ. Emberhatár. Emberélet. Emberhalál. Ki elvegyül az emberekkel, nem marad ember, leromlik, mint a rossz futó. akárhogy hajtja magát sziklákon, völgyszafcadékokon át, fasorok ideges szédületében, salakon, versenyeken, puha homokon, gyepen — embereken lép, embereken. Már menekülés a futása nem oda —, vissza tart, nem hajtják, íjnaga hajt, feszít, jobban, mint bárki
