Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Kis városok lelki kelepcéi (Takáts Gyula prózája)
szemle Kisvárosok lelki kelepcéi TAKÁTS GYULA: POLGÁRJELÖLTEK — SZÍNHÁZ AZ „EZÜST KANCSÖ”-BAN .. első látásra érdektelenek mind, torzak és görbék, lelkűk befelé kunkorodik. Nincs tragédiájuk, mert itt el sem kezdődhetnek a tragédiák." (Kosztolányi Dezső: Pacsirtái Mi újat mondhat Takács Gyula, nagy elődök késő követője a kisvárosi lét csüggesztő távlattalanságáról ? Első pillantásra roppant keveset. Egy Mikszáth, egy Petelei István, egy Ambrus Zoltán tolla hírt adott már Isten háta mögé szorult világokról, hogy valamivel utóbb Móricz, Török Gyula, Juhász, Kosztolányi és Babits örökítse ránk az emberi sivárság, a megrekedt, befulladt életek, az őrjítő, örök egyformaság rezervátumainak szívszorító látványát, hol szárnyukat szegik mindig a különbek, hol sorva- dozva, reményét vesztve, kétségbeesve bámul a semmibe a jóbbra-többre hasztalan sóvárgó lélek. Nem akármimé művészettel ábrázolták e szerzők a kisvárosi létezés szociológiáját és patológiáját, s a betű szerinti, primer jelentéssík, a tárgyias-empiri- kus réteg fölött mindig ott derengett a metaforikus sugallatok szférája. A tények nem pusztán önmagukat jelentették és képviselték: metafizikai többlet is sarjadt belőlük. A kilátástalan, kétségbeejtő banalitásba süppedő hétköznapokon átlengett folyvást a tiltakozás és az elvágyódás telt, fájdalmas szonoritású melódiája. Hívek maradtak a kisszerű, fakó valósághoz ezek az alkotók, bármi fitymálva és rosszallóan jegyezte is meg Szerb Antal a Hétköznapok és csodák egyik passzusában: „ ... ezt a feladatot ma már csak magyar regényírók ambicionálják.” Szándék és megvalósulás eredendő realizmusát felmutató művek társaságában és örököseként másmilyen alkotások is születtek azonban e mindmáig aktuális témáról Akadt, ki a prótfétálás, az etikai kísérlet terepévé, közegévé avatta a kivárost (Németh László egynémely regényeire gondolunk), akadt, ki a parabola irányába tolta el az ábrázolást (Sükösd Mihály például, A kisváros elemi szerkezetében), s volt, ki költészetben, szomorú és lebegő lírában oldotta fel a nagyon is valóságos dimenziókat (számtalan Krúdy-mű közül Az útitársra hivatkoznánk). Ez utóbbi, majd gyönyörködő, majd meg bánatos poézissal átitatott könyvek körébe sorolhatnék Takáts Gyula két regényét is (első kiadásuk dátuma 1945, illetve 1957). Szerzőjük évtizedek során alaposan megtapasztalta a vidékiség, a kisvárosi létforma örömeit és gyötrelmeit, innen az elbeszélői nézőpont, a modalitás egyszerre azonosuló és távolságtartó dualizmusa. Tűnődő, szelíd irónia úszik át a két regényen, elvétve hallhatni csupán a maró szatíra hangjait. Nem az analizáló-intellektuális elem dominál bennük, hanem a hangulati, s kötődnek bár a magyar epika cselekmény- és jellemfejlesztő vonulatához is, inkább otthonosak az atmoszferikus, laza, lebbenő asszociációkra épülő törekvések világában. Állítólag szürrealisztikus voltukban nem hiszünk ugyan — LacZkó András monográfiája (Takáts Gyula, Bp. 1976) pusztán felületi, jobbadán véletlenszerű hasonlóságok okán tételezi ezt —, annyit azonban elárulnak lépten-nyomon, hogy írójuk a próza égövén is költőként veszi a lélegzetet. Hasztalan várnák e könyvtől az eseménysor 699
