Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Tóth Emőke: Csoóri Sándor: Cantata profana (műelemzés)

dúsa, újraalkotásának és elveszésének lehetősége egyszerre vari jelen a vers záró részében.

Csoóri verse a hétköznapi szülő-gyermek ellentéten keresztül a múlt—jelen—jövő viszonyát vizsgálja. A múlttól való elszakadás szükségszerű, de fájdalmas is, s vajon lehet-e jelent és jövőt építeni miúltnélkül? A jelen, a mai világ képein nem megnyugtatóak, s ettől félteni való a jövő is. A vers tehát időbeli teljességet fog át.

Egyedi, családi kapcsolatból kiindulva jut el a világ egyetemességének gondolatáig, féltéséig. De csak az képes ekkora érzelmi kitárulkozásra, aki szembenéz az otthon helyzetével, kapcsolatait érzelmileg, gondolatilag felülvizsgálja. A népművészet jó segítőtárs, hiszen egy nép művészete a legegyedibb, legjellegzetesebb, mégis a nép- művészeti motívumok a legegyetemesebbek, hiszen vándormotívumaik átfogják szinte az egész világ népművészetét.

A ballada ihlette két vers hangulatát vizsgálva a legszembetűnőbb a különbség a Juhász-vers és Csoóri verse között.

Juhász Szarvassá változott fiú című művéből ömlenek az érzések — fájdalom, jajgatás, kétségbeesés bevallottan van jelen szóban, képben. A költő az egyéni élményen keresztül fejezte ki korát, amikor Magyarországon egyre több fiatal hagyta el az otthont, hogy új életsorsot válasszon. Juhász versében is lehetetlen a találkozás, a vers mégis az otthon meghalni gondolatával zárul: „csak meghalni megyek, meghalni oda vissza, / meghalni megyek...”

A sorokból a fájdalmon túl hit sugárzik, a szarvasfiú meg tudja, váltani a világot. Ezt a hitet a költő egyénisége és a hatvanas évek fellendülő korszaka táplálta.

Csoóri Cantata profana című versére, s általában egész költészetére jellemző a kijelentő mondatos hangvétel. Mintha József Attila Téli éjszaka című versének felszólí- tástá fogadta volna meg: „Légy fegyelmezett!” Csoóri költészetének ez a fegyelmezett, tényközlő hang a jellegzetessége — még a legszubjektivabb témáiban is. Ilyen az Anyám fekete rózsa, de a szerelmes versei sem kivételek. Nem az érzelem fejlődéséről vallanak, mint például Petőfi versei — gondoljunk itt a Levél Arany Jánosnak vagy a Beszél a fákkal a bús őszi szél címűekre —, hanem az érzelmek, dolgok állapotáról adnak hírt.

Mindez azért annyira furcsa, mert ugyanakkor Csoóri prózájának minden sorában lüktet az indulat. Prózakötetének bármelyik lapját kinyitva már nyomdatechnikailag is érzékelhető az érzelmi átfűtöttség: felszólító, kérdő mondatok tömege váltogatja egymást. Ha beleolvasunk, érezzük, ez a próza lendületes, képszerű, s egy érzelmileg fűtött egyéniség áll mögötte. Egy másik Csoóri Sándor írta volna ezeket a figyelmeztető, felszólító vagy lelkesedő cikkeket?

Csoóri több egyéniségének és műfajának oka talán az, hogy a benne meglévő hitetlen-hitet nem képes egyiberántani, lírai átéléssel — egy mondatban, egy képben, egy versben — ábrázolni. Mert az őt mozgató akarat és lehetőség, a remény és valóság között áthidalhatatlan szakadék tátong. Ezért inkább a személyiség szakad, da- rabolódik.

Egyéniség és közeg kölcsönhatásának kérdése, hogy egy költő megmarad-e a tördelt sorokba szorítható érzelmek, indulatok és gondolatok kifejezésénél, vagy a művészet másfajta kifejezőeszközeit, esetleg a cselekvés másfajta terét is igénybe veszi. Csoóri, amikor prózát ír vagy filmforgatóesoporttal küzd a gondolatok celluloid-szalagra rögzítéséért, akkor azonos élmények fűzik. Ezekkel a műfajokkal gyorsan reagál a napi kérdésekre. Az őt meghatározó erkölcs demokratizmus és forradalmiság adja az így születő művek szellemi irányvonalát, s épp a születés és visszahatás gyorsasága, a valóság reagálása segíti elő az ilyen fajta művek születését. Azonban a saját cselekvéseinek tapasztalataiból és a világ jelzéseiből hiányzik az, ami hitét, reményét erősítené. S a lírában nem lehet hazudni. Hiába a Csoóri -versek bő 1 sütő akarat, a változtatás reményének kimondása, ha nincs mögöttük a bizonyosság hite.

A hetvenes években a magyar lírában jellemzővé vált a túlbeszéltség, a jelentéktelen dolgok felhalmozódása a versekben, a személyesség eluralkodása. Csoóri nem válik ilyenné, de a heroizmus, a pátosz is hiányzik belőle. Pedig megvan benne a vágy a nagy dolgok kimondására, a holnap eszméinek megfogalmazására, erről valla691