Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Nyilasy Balázs: Eszmény, valóság esztétikum
poétikai elvekhez való merev ragaszkodás csak szándék és megvalósulás közti szakadékot mélyíti el. Életképesebb (és esztétikailag hatékonyabb) költészetet, úgy tűnik, többoldalú, többszempontú, rugalmasabb szemlélettel ma könnyebben lehet létrehozni, és a történetiség közvetlen lírai áthasonlítása sem könnyű if eladat az 1945 körül született, tehát lényegében már a konszolidációban felnőtt nemzedékek számára (Papp Árpád 1937-es születésű!). Mindenesetre, ha a nagyobb, dinamikusabb tehetségek művészileg' tarkább, változóbb értékű teljesítményt nyújtanak is, a visszafogottabb, elégikusabb, fegyelmezettebb, a végletes stilizálástól tartózkodó költők (Kovács, Baka és különösen Papp) a közvetlen valóság „ellenében” is tudnak egy-egy jó könyvet produkálni. „Az ellentmondás feloldásának, az egységes, egész, etikus világképnek a bizonyosságnak követelményét föl nem adja. De a valósághoz való ragaszkodásért sem. A valót az eszményi követelményének átvilágító, fölemelő távlatából, az eszményi követelményét a való ellenőrző, leleplező tárgyiasságával szemléli.” Ha Utassyék nélkülözhetetlennek érezték a hetvenes évek személyiségbomlasztó sugárzásától védő szkafandert, Pass Lajosék igazában már nem hisznek a használhatóságában. Nekik ez túlságosan merev, nehézkes, nehezen nyitható-csukható. ök védőruha nélkül próbálkoznak; egyetlen reményük, hogy a bőrűik majd csak kitermel valamilyen ellenanyagot. A nemzeti, kisebbségi problematika náluk háttérbe szorul, helyét részben az osztályszampontúság, a társadalmi jelenségeket, folyamatokat exponáló költészet (Pass, Péntek, Béres, Huh, Szentimihályi), részben a társadalmiságot „csak” a lírai hősön keresztül — esetleg a háttérben elhelyezett megvilágító utalásokat — érvényesítő líratípus (Petri, Benkő) foglalja el. A kikezdetien versihősök helyét az elkopás valamilyen stádiumában lévő költőd ének foglalják el. (Az elkopás folyamatát Pass Lajos, tényét Petri György ábrázolja-jeleníti meg a legteljesebben.) Eszmény és valóság egymásnak feszülése a detmitizálás, deheroizálás folyamatát indítja el. Az állandó keresés része a szándékolt tematikus lefokozás (például a köznapi, apró, jelentéktelen éiettényefchez való ragaszkodás), a groteszk, az irónia, a szatíra, a gúny, a keserűség, a látszólagos cinizmus előtérbe kerülése. Gyakorivá vélik a kipontozás, elvágás, a torzó jelleg, sőt kialakul a „reprezentatív torzó” (Kaibdebó) verstípusa. Lényegében e csoport költőinél kezdődik meg a magyar líra hagyományosan komoly hangjának felbomlása és itt fogan meg a törekvés megszüntetve megőrzésére, átmentésére is. A költői képek már nem töltenek be feltétlenül főszerepet a versszervezésben, az irodalmi nyelv helyét a látszólag egyáltalán nem választékos fordulatok foglalják el. A versegészen belül az egyenletesség dominál, a poentirozás visszaszorul; a különböző szabad- és prózaverstípusok jelentősége megnő. Kialakulnak; sőt már komimercializálódnak is az ironikus alkotásmód költeménytípusai (nonszensz, halandzsa vers) és művészi eljárásai (zárójelzés, idézőjelezés, lábjegyzeték). „Lekötött kalóz, besorozott partizán vagyok, szívem, fsa fedélzetnek szálkás pad- tiitát, / kötelmeit a nincs-más regulának / tudomásul nem venni oktalanság — // csak el ne hidd, hogy elfelejthetem / a szent poesis örök ideátit!” — fogalmazza meg mottónkkal egybehangzó, általános érvényű ars poetica-ját Sumonyi Zoltán. Az ő tematikája még Kovácsékhoz hasonló, szintén a magyar históriából, kultúrtörténetből válogat ki helyzeteket. Jelentős személyiségek (Kossuth, Ady) életének, sorsfordító történelmi eseményeknek (Martinovics-összeesiküvés), egy--egy — szándékosan — jelentéktelen, mellékes mozzanatát beszéli el. Nem képi költő, fő versszervező energiája a helyzetek drámaisága. Elbeszélő modora visszafogott, szenvtelen. Erőteljes iróniája a csevegő előadásmódon, az elbizonytadanító kérdező-technikán, az állandó zárójelezé- sen, a szerzői megjegyzéseken keresztül realizálódik. Közvetett művészi utalásaival sem hagy kétséget a felől, hogy az ironikus lepel mögött súlyos tartalmi elemek — 679