Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Nyilasy Balázs: Eszmény, valóság esztétikum
többnyire nemzeti sors prob lámák — rejlenek. Legjobb darabjaiban a visszafogás-kimondás, drámaiság-irónia művészileg szerencsés arányét valósítja meg, az utóbbi valójában az előző intenzitását fokozza. Nem nehéz észrevennünk, hogy a közvetlen pátosszal, drámaisággal szemben bizalmatlan életérzés, világszemlélet fáradozik nála egy összetettebb poétika megteremtésén. Részben már utaltam rá, hogy Pass Lajos témája a személyiség elkopása, bele- törése a világba, az a folyamat, amelynek végére a kis 'kompromisszumok szét rágják az önbecsülést, a belső autonómiát. Ezt próbálja megállítani vagy legalább lelassítani a szerző, térnyeréséről, kudarcairól egyaránt beszámol. Az igen határozott osztálykeretet a városi proletársors adja (rossz fekhelyek, kölcsönkérések, szegénység, sokféle lelki nyomorúság), meghatározó háttérként pedig nála is ott vannak a háború — és a személyi kultusz — helyrehozhatatlan pusztításai. Mindezt Pass már hangsúlyosan az lMíLkiörül született nemzedék nevében, látásmódjával fejezi ki Nem csak a történelmi indoklás, a nemzedéki problémák leltárszerű tényei — az egzisztenciális megállapo- dottság nyugtalanító kitolódása, a lakáshiány, a társadalmi komolyamvétel vágya-igé- nye — is ott sorakoznak nálaa. Érdeme, hogy ezeket a történeti és osztálytudat segítségével általánosabb perspektívába tudja helyezni. (Verstípusa a Pappéthoz hasonló, táguló, asszociáló szabadvers.) „... úgy nőttünk mi fel: / fegyverek, / háborúk után, / háborúval lealázottak, / háborúval megalázottak, / fegyverektől megundorodottak szülötteként ... / hallottunk történelemről: / hallottuk, hogy csapnak össze évszázadok, a felhők / elhozták ezt a feszültséget; ... levezették / pofonokba, veszekedésekbe, unalomba, / kocsmába, / kicsapongásba, / csalásba, / ez lett a békénk... (Első rekviem). Péntek Imre., és Béres Attila közvetlen társadalmiságában a folyamatról a jelenségekre tevődik át a hangsúly. Mindketten a hetvenes éves újjáéledő kispolgári tendenciái, a dologi (kocsi-telek-ház) szemlélet eluralkodása, általánossá válása ellen tiltakoznak. Tiltakozásuk eszköze az irónia. Béres a szelídebb, passzívabb, Péntek az erőteljesebb alkat. Ö dolgozik indulatosabb, élesebb effektusokkal. Közlésmódja erősen, verbális, szóhasználata lefokozóan köznyelvi („Gyerekek! / Melótok nélkül sehol sem lenne / ez o porba-fingó város!”, öniróniája is igen hangsúlyos. Társadalombarálata még jelenségfcritdka marad, a mélyebb összefüggéseket, mozgató rugókat nem tárja fel. de az átmenetiség, a kereső nyugtalanság, az otthontalanság atmoszféráját színtereivel ((pályaudvarok, albérletek, vendégségben), élethelyzeteivel (jkisifiától távol, idegen nővel, munkát keresőben) igen érzékletesen képes megteremteni. Eddigi szerzőinkkel szemben Petri György közvetett-módon juttatja. érvényre a társadalmiságot műveiben. Versei nem tágulnak a történelemibe, a szociális jelenségek, folyamatok rajza sem olyan közvetlen, mint Páppnál vagy Passnál, .a szerző csaknem minden művében önmagát analizálja. Átélhetővé, életszerűvé ezt a „magánvilágot” a pontosan kirajzolódó „élettér” (az „értelmiségi szegénység” életformája, az apró szokások, a költeményekből összeálló napirend) teszik, nagyabb összefüggésbe pedig az életformát megvilágító társadalmi utalások, az autentikus társadalmi létezés iránti erőteljes nosztalgia művészi érvényesítése helyezik. Petri a személyiség épségét a jelen körülmények között illuzórikusnak, megvalósíthatatlannak ítéli. A hetvenes évek valóságával szemben rendkívül keményen, indulatosan foglal állást. „Akkor a harc j akkor a tapodtat se [ akkor a hátrálás lépésenként. . . akkor a csendünk / el nem fordult tekintet // akkor jelenlétünk / és döntsék el / mit tehetnek velünk.” Visszavonulásának útja a demitízáló-deheroizáló alkotásmódon vezet keresztül. Ennek egy fokozottan egyéni változatát teremti meg. Állandó profanizálása a nyelvi kizökkentő elemeken, a váratlanul ironikusan modoros vagy oda nem illő fordulatokon, idegen kifejezéseken, értelmiségi rétegszavakon, mitológiai utalásokon, drasztifcumokon keresztül realizálódik. De szívesen elevenít fel gúnyos célzattal régi műfajokat (Telefon- alba), s a készen kapott ismertebb távolságteremtő módokat (zárójelezés, körülírásos technika) eredeti módon alkalmazza. Teli van ez a viszavonulás lassítással, meg-megáillással, elszánt ellentámadással. A látszólagos cinizmus mögül minduntalan kiütközik a kétségbeesés, a szándékos fanyalgás mögül a nosztalgia, az irónia alól a líra. „Ha lehetnék Neked / csak egy személy. / Végérvényes, bár esetleges, / mint rozsdás, görbe szeg / a meleg porban. / Mint árnyékfödte lépcső tetején / egyetlen villogó 680
