Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
MATRÓZBLÜZOS-NÉHAYNÉ: öt perc múlva itt lesznek. Néhayné ekkor érti meg tulajdonképpen, hogy mit is lát. Rémülten bújik, szorul oda most ő a hozzákötözött férjéhez. Néhay eddigre már megnyugodott valamelyest, és bátorítólag szorítja magához az aszonyt. A következő egyszavas dialógus alatt váltakozva látható a borzongó Néhay házaspár, és a játszó ál-Néhay-házaspár. ZSAKETTES-NÉHAY: Kik? MATRÓZBLÜZOS-NÉHAYNÉ: Nem tudom. ZS.-NÉHAY: Hogy-hogy nem tudod? Mi az, hogy nem tudod? M.-NÉHAYNÉ: Nem tudom. ZS.-NÉHAY: Ki csöngetett? M.-NÉHAYNÉ: Egy férfi. ZS.-NÉHAY: Egyenruhás? M.-NÉHAYNÉ: Nem. ZS.-NÉHAY: Civil? M.-NÉHAYNÉ: Civil, de furcsa. ZS.-NÉHAY: És kit keresnek? Téged vagy engem? Vagy Jancsit? Hol-merre jártál te ma? Mondtál valakinek valamit? M.-NÉHAYNÉ: Csak a piacon voltam. És nem mondtam semmit. Illetve drá- gállottam a ... ZS.-NÉHAY: Mit drágállottól? M.-NÉHAYNÉ: A paradicsomot... Dekát az a világ már elmúlt, János. Több mint húsz óve nem vittek el a háziból senkit. ZS.-NÉHAY (tesz egy mozdulatot, hogy ez igaz, de mégsem igaz): Ma nincs adás. M.-NÉHAYNÉ: Hétfő van. Vagy nem? ZS.-NÉHAY: Na látod. M.-NÉHAYNÉ: Hátha Jancsi felől hoznak valami hírt, hátha megtudjuk, mi van vele. Én tegnap is azt álmodtam, hogy nem disszidált. ZS.-NÉHAY: Persze, hogy nem disszidált, ki mondta, hogy disszidált. Az én fiam. Ezt hagyd! Amellett, magunk közt szólva: disszidált? Irt egy sort is, üzent? Nem! Eltűnt. Nem jár haza... Kivett valahol egy albérletet, és együtt él valami nővel. Nagy fiú már... Budapest pedig mér világváros ... El lehet tűnni benne. Bárcsak disszidált volna ... magunk közt szólva ... dehát ostoba ő ahhoz. Még egy év, és védett korba kerülök. Addig nem jelentjük a dolgot. Csengetés. A házaspár rémülten egymásra néz. M.-NÉHAYNÉ: Biztos? ZS.-NÉHAY: Mi biztos? M.-NÉHAYNÉ: Hogy elmúlt az a világ ... Nem így szól a mi csöngőnk ... ZS.-NÉHAY: Mert ilyenkor még nem hallottuk soha... Ki csönget be hozzánk ilyenkor? M.-NÉHAYNÉ: Kinyissam? ZS.-NÉHAY: Persze. És kérdezd meg, kicsoda, és mit akarnak. M.-NÉHAYNÉ: Egyedül volt. ZS.-NÉHAY: Lehet, már nincs egyedül. M.-NÉHAYNÉ: Hogy-hogy nincs egyedül? Menj ki te. ZS.-NÉHAY: Pizsamában? M.-NÉHAYNÉ: Te vagy a férfi... ZS.-NÉHAY: Éppen az... az asszonyokkal elnézőbbek... M.-NÉHAYNÉ: Kik? Kicsodák? ZS.-NÉHAY: Az isten szerelmére... Lehet, hogy ... Távirat... M.-NÉHAYNÉ: Távirat? Nekünk? Honnan? Nincs nálam aprópénz. Erőteljes csengetés. Minthogy a csengetés valódi, és a megszokott helyről jön, az igazi Néhay-házaspár ismét úgy mozdul meg, mintha nekik szólna, de aztán a kötél ráébreszti őket a helyzetükre. ZS.-NÉHAY: Még elmennek a végén ... M.-NÉHAYNÉ: Baj? Elmegy, elmegy. Adjál aprópénzt... ZS.-NÉHAY: A kabátom ... odakint a felöltőm zsebében találsz... Két forint elég neki.. .még sok is ... M.-NÉHAYNÉ (indulna, de előbb bátortalanul visszanéz): Szóval azt mondod, nincs adás? ZS.-NÉHAY: Nincs. És? Hétfő van! M.-NÉHAYNÉ: Bevezethették volna már, hogy minden nap legyen adás. És a rádió? ZS.-NÉHAY: Sugároz. Az újság is megjelent. (Felveszi az újságot, elolvassa a 57
