Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
dátumot.) Ezerkilencszázhet... érdekes, egy kicsit elmosódott... Á, a nyomás is... a papír ... hát újság ez? Mire vársz? M.iNÉHAYNÉ (hívást várva néz a „férjére”): J ános... A csengetés folyamatos, szüntelen. Az „asszony” már majdnem indul, amikor Zs.-Néhay agyán átvillan egy bizarr gondolat. ZS.-NÉHAY: Gyere ide... M.-NÉHAYNÉ: Mit aikarsz? (Észreveszi a férje tekintetében, a mozdulataiban, ahogyan helyet csinál maga mellett az ágyban, a gerjedelmet.) Megőrültél? Most, amikor csöngetnek? ZS.-NÉHAY: Hadd csöngessenek! Gyere! (Felkel, leköti „feleségéről” a kötényt. Átöleli, és eldönti a rekamiéra. Az „asszony” ámuldozik.) M.-NÉHAYNÉ: Mi van veled, János? ZS.-NÉHAY: Majd én megmutatom nekik! M.-NÉHAYNÉ: Dehát csengetnek ... ZS.-NÉHAY: Csak csengessenek! Most már Zs.-Néhay soha nem tapasztalt férfiasságán ámuldozik az „asz- szony”. 10. Ekkor a Lódenkabátos egy hatalmas táblát tol be Néhayék és a rekamié közé: ez a hatalmas tábla Néhayék szemszögéből nézve mindent eltakar. A táblán ez áll: A HIBA A VONALBAN VAN Néhayék már csak hallják a táblán túlról, amint a Matrózblúzos lány még gépiesen, majd nevetésbe fullasztva továbbmondja a szöveget. M.-NÉHAYNÉ: János, János, János ... (Valószínűleg csiklandozzák egymást ott az ágyon. Meg vannak elégedve a produkciójukkal.) Az előadás aprólékos tökélye, mindenre kiterjedő volta valami furcsa gyanakvást ébreszt a Néhay-házaspárban, főként Néhaynéban, aki mintha átlátna a szitán. A Frakkos és a többiek legnagyobb meglepetésére ő nem szégyenkezik, és nem sír. NÉHAYNÉ (szemrehányóan a Frakkos- hoz fordul): Ez magúiknak ennyire fontos ? ... Mintha másból sem állna a mi életünk, mint hogy ezen rágódjunk ... hogy elmúlt a fiatalságunk... A valódi problémákat kellene feleleveníteni, nem? A Frakkos megütődik, nem tud mit válaszolni. A két játszó fiatal nem vesz tudomást a kudarcról, és még jóízűen folytatják. M.-NÉHAYNÉ: János, János, János ... FRAKKOS (dühösen rájuk ripakodik): Kuss! Elég! Abbahagyni. (Erőt vesz magán, hogy az együttes nehogy észrevegye a kudarcot, és szónokia- san folytatja, mintha mi sem történt volna.): Most, ugyebár, csodálkoznak, hogy honnan tudtuk mi mindezt ennyire pontosan... Közben a fiatalok, tudva, hogy a játék számukra befejeződött, kezdenek vissza- vedleni Adáspótlói mivoltukba. Integetnek a Frakkosnak, hogy forduljon meg, eltévesztette az irányt. Ez a mai emberiség annyira rá van hurkolva a saját maga telekommunikációs köldökzsinórjára, hogy már voltaképpen senki sem tudja, éli-e az életét, vagy csak látja... Valamikor egy derék, bátor filozófus is föltett egy ilyenforma kérdést: létezik-e ez a világ, vagy csak álmodjuk ... Aztán, jóval később persze, jöttek a világháborúk, és hathatós bizonyságát adták, hogy a világ létezik, mert ennyi vért, ennyi szenvedést, ennyi kínt és ennyi halottat nem álmodhat még az smu, aki az egész világot megálmodhatta. Közben a Lódenkabátos egy mozdulattal eloldozza Néhayékat, a kötelet visz- szaköti a saját derekára, felveszi a ló- denkabáiját, és kimegy. Néhayék szemszögéből, a hatalmas táblától és a Frak- kostól ugyan ezt csak foszlányokban lehet látni, de mégis érzékelhető, hogy lassan kiürül a szoba, a társulat a Frak58
