Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere V. "Hitel"

— A hibákat, a téveszméket boncolgatta ebben a könyvben, pedig tudja ő jól, dicséretes dolog is van elég. De hát: önmagunkat magasztalhassuk? „Soha! Illy szennyet, illy salakot hozni hazámra nem vágyom, mert igen is jól tudom, milly rossz illatú az öndicséret. Tegyék ezt külföldiek, s minekünk csak az legyen legaggodalmasfo gondunk, hogy ők tehessék is azt.”

Az egyetlen jó, amit meg kell említeni mégis, a közadakozás, amivel mi számos nemzet előtt járunk. Sok alapítványról a nép nem is tud, mert elsikkadtak. S lám, a többség mégis adakozni vágy, újra meg újra. S pontosan ez: a sikertelenséget mindig felejtő, s mindig új bizodalomra gyűlő akarás teszi a nemzeti szellemet. Ez az ígéret a jövőre nézvést. S lenne bár egyetlen igazán nagy, tiszta, saját emlékünk, melyet saját erőből hoztunk létre, s 'fényét mindenki láthatná! „Ismérem én a Magyart, — illy egyesülési jelek alatt, mellyek az igazi nagyság czirnei s meliyefcnek eddig mindég híjával volt, szépen egybe olvadna és egy testté válna mind azon számtalan felekezet, mellyet vallás, írói gőg, státus, személyes haszon, mania sat. (...) eddig egymáshoz csak gyengén tartott s hazánkat töredékeny mozaikhoz tette hasonlóvá, midőn ha i akarnék, oJly könnyen válna gránittá.”

S ézután szól a kötelességekről: „Hol 'kötelesség van, ott jusnaik is; hol pedig jus, szabadság s privilégiumok vannak, ott bizonyosan kötelességeknek is kell lenni!” S akik az elsőit teljesítik, a másodikat pedig megkövetelik, azok méltó tagjai a társadalomnak. Ám akik azt hiszik, hogy „ők jobb s namesfo csontbui s vérbiül származtak, mint a haza többi lakosi”, s ezért nekik csak jussaik vannak, „azok valóban: megvetésre méltók”. Akinek ez a közös szülőföld többet adott, az ne a több jogot, hanem a több kötelességet keresse! Tenni, cselekedni a népért, mint szülő s fenntartó közösségért — ez nemesíti majd meg igazán a magyar nemességet! Mert a haladás erkölcsi sarokköve a lelki nemesedés, és ez alól semmilyen cím, rang, vagyon sem vonhat ki senkit sem!

Kókler hazafi számtalan akad, minden időben; de tagadhatatlanul olyan is akad, aki nem színlel. Hanem ez kevés: cselekedni kell. Igen, de hogyan? Hpva rohanjon kardot rántani a hazafiúi érzelemtől túlheviített ember? Sehová, Maradjon helyén, legyen jó kalkulátor, jó gazda, jó munkás, jó családfő és a többi. „Ehbül áll az egész -mesterséges ebben kd-kii mester lehet.”

Hány olyan eszme, társadalmi program és gyakorlat volt már a világon, amely azon alapult, hogy kizárta az emberek csoportjait, ezzel adván öntudatot, kiválásági érzést a befogadottaknak; Széchenyi István eszméje, programja s majd látni fogjuk: gyakorta befogad, bevár, szinte behúz — ebben áll társadalompolitikai jelentősége, minden időkre. S mert maga is érzi, hogy tervezete milyen meghökkentő, azért ismétli el alaptételeit, de — szokása szerint. — mindig új érvekkel:

Mennél több marhahúst eszik, mennél több bort iszik, mennél több posztó ruhát visel s a t. a nép, annál jobb lábra kap a termesztő s nincs mit rettegnie a vásár változásai, külföldi tilalmak, banquerotte s lankadó kereskedés miatt — mert minden terméke szinte már mezein kél él.” S ha a magyar munkás most nem olyan serény, mint a szász vagy a sváb; ez azért van, mert reménye sincs, hogy szorgalma révén többre jut. A rendek tehát vonják be a népet a jogokba, s ne restelljék „az ország terhének egy részét vállaikra venni, s így a szántóvető sorsát könnyitni s méltóságát felemelni”. — Hogy ezt így tömören, kereken ki merje mondani, ahhoz 255 oldal érvelést, győzködést tartott szükségesnek. De van még tovább is: „Britannia s Francziaország vérzivatarjai mit bizonyítnak egyebet, mint szegénység miatti megvívást?” A nemes ott is ellenállt az újításoknak, s milyen szerencséje, hogy vesztett! Mert az új társadalmi- gazdasági rendszerben gazdagabbá, szilárdabb helyzetűvé lett. Míg ha akkor győz, most ugyanolyan szegény és erőtelen lenne, mint a magyar nemesség. Az angol kiváltságos felemelkedett a néppel, miért ne történhetne ez nálunk is így ?. .*. Ám ma nálunk sokan azéirt állnak ellent minden változásnak, mert rettegnek, hogy az új bevezetése felfordulást okoz. Ezért inkább azt tartják: „Maradjon minden veszteg, míg élünk, forduljon meg akkor a világ, ha mi már nem vagyunk többé.” Botor beszéd! Hiszen ha megmaradtunk, mikor „hazánkat Török bírta, a Nemest Caraffa, s az Eper653