Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere V. "Hitel"
meg az olvasót: az ember természetes tulajdona a megismerési vágy, és annak társa az örök jobbítod akarás. A húszas évek végén „Ezen szebb s jobb ösztön nádunk szembetűnően nevékedik”, a baj csak az, hogy „a talpkövet szinte mindegyik máskép <3 máshová akarja rakni . .Ezután citálja a tipikus közhelyeket, gondosan egymásba montírozva a balgákat a lényegbevágóakfcal. Például: „Papíros-pénz öl bennünket; bár Körmötzi aranyunk volna, s bányáink temérdek kincse Hazánkban maradna!” Puk- kedld oda, kacsintás ide, hiszen a könyvnek a cenzúrán is át kell mennie, meg a közönséghez is utat kell találnia. Sőt egy sokkal nagyobb és veszélyesebb csatát is meg kell nyerni: a valós helyzetíedmérés segítségével növelni a magyarság önbizalmát úgy, hogy a hatalom azt higyje, ő ezt az önbecset csökkenteni alkarja: Sokan vannak, akik „szomszédaink (...) kárán akarják alapítani a magyar szerencsét; és szünet nélkül a vám és csak a vám körül fárítgatják eszeket.” Ezt akár Metternich is írhatná. A rákövetkező mondatot azonban már egyáltalán nem: „Mint a félszemü, ki mindég azon szomorkodik, hogy vak szemével nem lát, s nem örvend inkább a természet csudáin, mellyek megmaradt szeme kristálljában festékeznek.” Mikor pedig a lehető legtöbb ember érdeklődését kelltette föl a tipikus vélekedések érintésével, „bevet” néhányat általános alapelvei köziül: „Némelyek szomorúan íü- työrészik el a Mohácsi veszedelem nótáját, s azt hiszik, ott van koporsója minden Scytha fénynek. S tán úgy van, ámbár én nem hiszem — de az okos ember nem néz annyira háta mögé, mint inkább maga elibe, s elveszett kincse síratása helyett inkább azt tekinti s visgálja, mit menthetett meg, s avval béellégedni s lassanként többet szerezni iparkodik.” — Mert ez is a módszerhez tartozik: „feldobni” a kulcskérdéseket, az olvasó hadd hökkenjen, hadid rágódjon, aztán majd, sofcminden más tárgyalása után, egyszer csak visszatérni rájuk. De — és most figyeknezzünk! — mintegy mellékesen. Merit a magyarság sorsfcérdéseiit taglalni, a gyiökérökdklat keresgélni nem szerencsés. Hiszen a Bölcsek Köve, ugyebár, nem Budán vagy Pesten van. S áki ezt megpróbálná vitatni!... Nem; nem, Széchenyinek eszébe sem jut. Meg is mondja; „Csak eszükbe se jusson, hogy gátot fogunk találni előmenetelünkben, mert Uralkodónk se kíván egyebet köz boldogságunknál, s ha némallyek közüliünk nem részesek abban: Urunk tehet-e airrul?” A könyv végleges szövegét néhány hét alatt vetette papírra; de évekig készült megírására. Köziben (18Ü9-iben) levelet írt Crescenfiá-nafc, kétségbeesettet: ha továbbmegy a megkezdett úton, s kifejti elveit, alakoskodnia kell. Színés-zkednie a hatalom és a nemzet felé. Ezért áll fönt a veszély, hogy ott is, itt is félreértik, megvetik. Ez vetül be ide is, mikor az Előszó végén azt írja: „Már mind ezek után — érzem, rajtam a sor, hogy vélekediésimiet, ugyan mit kellene egyben s másban előmenetelünk végett eszközölni? — előadjam, mert hibát találni vajmi könnyű, s ahhoz mindegyik tud, de jobbat előállítani — bizony nehéz, s abban szerencsés leszek-e? nagy kérdés.” — Bizony nagy. Mert például Wesselényi vele egyidőbein írta Balítédetefcről c. könyvét, ugyanilyen céllal, csak szókimondóbban, kevésbé cirkalmasan. Nem is jutott át a cenzúrán, hanem külföldön kellett kinyomtatni, illegálisan behozni. S lett-e haszna? Hírül se akkora, mint a Hitelnek, -amely legálisan megjelenhetett, s tételeit nyíltan lehetett vitatni, akár az országgyűlésen is. A következő előszó-, a Bevezetés má-r valóban a könyv tárgyát 'kóstoltatja az olvasóval. Regényesen, szellemesen, könnyedén: „Annál pedig bájoióbb és muiatságosíb foglalatosság ugyan n-em könnyen lehet, mint a nagy következíések okait kikeresni, és az időjárás s avval összekötött történetek minden szövedékit s fonódásait” fölfejteni. Van, kd sziórejitvények kibogozásán szórakozik. De él lehet képzelni más mulatságokat is. Példának Okáért, „Franciaország kereskedése, szép és igen szerencsés fekvése mellett, még is mért ally csekély? Spanyolország mért szegényedett el minden kincse és aranya mellett is? Mért gyarapödnák némedly országok lakosi mezei gazdaság által, bár föld jók rossz? Smér-t szegényülnek el, vagy csak bajjal élhetnek mások, jóllehet honjakban a föld jó ? Miért hoz kőszén- s vasibánya több pénzt az emberek közé, mint arany- és ezüstbánya s a t.?” Ily könnyed-én szól, míg egyszer csak megszigorodik a hangja, m-egsziikiárodik a stílusa, és vélekedését egyenesen kimondva, a-zft tartja: „mind azon szomorú következésnek, me-llyeket érintón'k, s még bővebben fejtegetni fogunk, s 647
