Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)

Frakkos erre nagyot nyújtózik, és nyög is egyet. Egész magatartása azt fejezi ki, hogy ő most kienged egy kicsit. Kér egy kis helyet Néhay mellett, Néhay szé­kén, az tisztelettudóan félrehúzódik. Most ketten ülnek egy széken. A Frak­kos cigarettával kínálja Néhayt, ő elfo­gadja, rágyújtanak. Közben Néhayné fo­lyamatosan zokog. Ekkor a Cintányéros erőteljesen összeüti a cintányérját. Gi­tárosok, pikulások és furulyások nyo- makodnak be az előszobából, és rákez­denek: Téeszelnök, ha felül a lovára, Kiüget a kukorica táblára. Összefonja a kezét, Azt a dolgos két kezét: Dolgozzatok, az anyátok szentségét! Közben pedig a mélyen dekoltált be­mondónő odatérdepel a síró asszony elé, és a zene, ill. zenebona fölött beszélve vigasztalni kezdi. DEKOLTÁLT: Meglátod, a játék majd megvigasztal. Átviszünk a játék szár­nyán egy másik dimenzióba, ahol nin­csenek mér keserű ismétlődések és a létküzdelem robotja. Ha csak egy órára is, de sokkal tökéletesebben kikapcso­lunk a te kis világod unalmas egyen­áramköréből, mint ahogy (a tévére mu­tat) ez szokott, ez, amit minden nap né­zel... És bebizonyítjuk, hogy nem va­gyunk számodra idegenek és veszélye­sek, mert emberek vagyunk. NÉHAYNÉ (közben lassan abbahagyja a sírást, de a hangja még szinte gyere­kesen sírás, amikor megszólal): Sose lát­tuk önöket. A Frakkos egy intéssel véget vet a ze­nének. DEKOLTÁLT: (felegyenesedik, és keb­lére vonja az ott tébláboló ifj. Néhayt. Simogatja a fejét, úgy mondja): És azért, mert még nem találkoztunk, fel­tétlenül rosszat kell feltételezned ró­lunk? Nem érzed, mily súlyos önkriti­ka van ebben? NÉHAYNÉ (a fiával való gyöngéd bá­násmód megnyugtatja): Hogy tehettél ilyet, kisfiam? Nem volt jó dolgod itt­hon? Nem adtunk meg neked mindent, amit megadhattunk? Apád is, meg én is ... FRAKKOS: Ennek a társulatnak min­den tagja szökött. Valahonnan elszö­kött ... Engem kivéve ... Én már, ko­romnál fogva, sajnos ... Ámbár az is lehet, hogy én is szökött vagyok, ma­giam elől szöktem meg ... Mit tudom én! (Sorraveszi a társulat bentlévő jele- sebbjeit. A Cintányéroson kezdi.) Ez az áruló a faluról szökött el... (a Lóden- kabátosra mutat) Ö az élsportból... sőt, egyenesen az edzőtáborból... (a Bemon­dónőre mutat) Ö — ki hinné! — prole­tár környezetből, Budapest mélyéről... (a Zsakettesre mutat) Ö a káderdombról ereszkedett alá... (a Matrózblúzosra mutat) Ö meg még tulajdonképpen meg sem szökött... Értelmiségi apukájának akkora villája van, hogy észre sem ve­szik, ha néha-néha ott tölt az együttes egy-egy éjszakát valahol a szuterén- ban ... Érthető, ha mi sem szorgalmaz­zuk a végleges szakítását a múltjával... Összegyűltünk, 'mint az esővíz. És úgy is, ahogy a vihar után a sáros lé gyű­lik össze a mélyedésekben. Nem közös cél, nem egyirányú lelkesedés hozott össze bennünket, hanem csak az undor közössége. Mindenkinek elege volt a maga hátországából, a maga családjá­ból, a maga nyaníorult kis élétéből, és tántorogva összekapaszkodtunk. Ennyi az egész. NÉHAY (felbátorodottan felpattan, és szembefordul a Frakkossal): Dehát eb­ből nem lehet megélni! Én szakmát aka­rok adni a fiam kezébe, ha már diplo­mát nem adhatok! FRAKKOS: Ifjú Néhay János rövid idő alatt nagyon szépen beleilleszkedett az együttes életébe. Mindenki szereti, igaz? TÖBBEN: Rendes fcrapek. NÉHAY: Rendben van, hogy beleillesz­kedett, de mibe? Kap ő ezért a beleil- leszkedésért valamit? Legalább egy pa­pírt ? MATRÖZBLÜZOS: Idővel szakképzett betlehemes lesz ő is. NÉHAY: Betlehemes ? Maguk betlehe- mesék? Nincs most karácsony! LÓDENKABATOS: Ez egy fafej! FRAKKOS: Csak karácsonykor lehet betlehemezni ? NÉHAY (az igaza teljes tudatában ér­vel, s egyre erőteljesebbé és magabiz­tosabbá válik): Igenis, csak karácsony­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom