Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Képes Géza: 225 gramm epe
össze töredéket, amely mégis a hiánytalan totalitás benyomását kelti, miközben a leg- banálisabb alcímek díszelegnék az egyes szegmentumok élén. (Vigyáznia kell, nehogy gépiessé váljék e gyilkosán ironikus megoldás!) Némelykor egészen mesteri a cselekmény és a párbeszédek belső rímelése (Halászat), s általában kitűnő a narrációt, dialógusfoszlányokat, belső monológot keverő, különös szabálytalansággal indázó mondatszerkesztés. Szerzőnk nagy ismerője a kallódó egzisztenciák világának, élnek a figurák gesztusai és rövid', koppanó szavai, s folyvást valami különös noldudvar, többletjelentés remeg körülöttük. Megjegyeznék — épp mert a beszélt nyelv művészetté stilizálója Bolya Péter —, hogy tolla időnként anakronizmusba téved. A hatvanas évek argója aligha élt a „dugni” és a „hímolajválság” típusú kifejezésekkel; sokkal inkább napjaink szóhasználatát jellemzik ezek. Hajdan így mondták volna: a fiatal író tehetsége nagy várakozásokra Jogosít. Szerintünk ennyi is elég: újabb könyvekre számítunk Bolya Pétertől. Járja tovább önállósodása útját, ismételje magát kevesebbszer, ábrázoljon tágasabb világot, s szakadjon le mihamarább az önéletrajz köldökzsinórjáról. (Magvető, ill. Szépirodalmi, 1979) LÖRINCZY HUBA Képes Géza: 225 gramm epe Minden verseskönyvéből kiderül epigrammázó hajlama, leginkább persze a csu- pa-epigraimma Só és bors címűiből (1956). A mostani kötet 1936-tól a mai napig tekinti át e műfajt a képesi képesség fölmutatásával, vagyis a képtelen visszásságok leleplezésével. Képes azért páratlan művelője a „rávésés”, a „felirat” műfajának, mert a szó szoros 'értelmében történelmi leg temeti a temetnivalót, így epitáfium lesz legtöbb darabja, pártos epitáfium. Az epigramma történeti változatainak elhatárolása Képes gyűjteményében: törtónelmietlenség lenne, ezért jogosulatlan. Van itt gnóma, xénia, még két „tiszta” aforizma is (Szemtanúk, Gyógyszer). A bosszacskább, de egyfókuszú, epig- rammatikus jellegű vers is előfordul (Egy igazgató könyvelőt választ). Az ilyen epikaibb szerkezetűek közé tartozik a Hány embert tart el egy festő című is. Részletezőbb jellemrajzmak, zsánerképnek tékinthető több vers (Egy elnyomott zseni, Egy V áci-streeti nőre). A sarkító-poentírozó szonettek bizonyítják, menynyire „csak” versszerkezet a szonett, nem állandó műfaj: lehet dal, óda, elégia, szatíra, episztola, életkép, alakrajz, ahogy Képesnél pl. epigramma (Egy franciás úr, Egy arc nélküli tudós arcképe). A xénia mindenesetre uralkodó típus, ha mindenképpen hagyományos műfaji árnyalatot keresünk, Goethe, Schiller, Kazinczy irodalmi harcainak eszközét, Képes bátran csatázik a tehetségtelen és elvtelen irodalmárok „fércnél maradandóbb” művei ellen. Egyáltalán bármi ellen irányul a képesi epigramma, mindig az „epés”, harci, martialisi irányt követi, a szatirikus latint, nem a dicsérő görögöt: Hogyha epigrammád túlhosszú: olyan, akár a bot, mely az áldozatot zöldre-lilára veri. Azt az epigrammát szeretem csak, amely rövid és mint 602
