Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Képes Géza: 225 gramm epe

könnyű, acélhegyü nyíl, gyorsan a célba talál.

(Bot és nyíl)

A Klopstock által megfogalmazott „latin nyíl”, „görög sugár” köziül tehát Képes az előbbire esküszik, mai szóval: a miniszatírára, nem a mini-ódára. A nyíl- motívum a klopstock-i definícióban is szerepel:

Nem égetni, csak világítani.

Talál hegyével;

Majd, egy pallos,

Talál élével;

Néha meg (így kedvelték a görögök)

Egy kis rajzolat, egy sugár,

Mely löveltetik

Az epigramma majd egy nyíl,

Az ars poeticái egyoldalúságra a Vitkovics-epigramm-a is felelhetne 1817-ből:

Mái világunkat mért bántom, kérded-e tőlem?

Mert az enyim: szabad azt bántani, ami enyim.

(Az olvasóhoz)

Vagy a mához és Képeshez közelebbről: a József Attila-i „Érted haragszom, nem ellened” is válaszolhat (1926-ból). Ez persze másképp érvényes a fasizmus korára és másképp a imára: ott a világot tagadták a versek (a rendszert), itt pedig az új világtól idegen, visszahúzó vonásokat.

Képes epigrammái a valósághoz való erős és igaz kötődésen alapulnak, ez a fasizmus alatt éppúgy érvényes volt, mint a felszabadulás óta. Történelmi értékorientációja, nópszamlélete, társadalomfilozófiája, humanizmusa, műveltségeszménye négy és -fél -évtizeden át is megőrzi szuverenitását, állandó mozgásirányát, hivatkozási alapját. Mivel nem távolodik el a történelmi és az esztétikai, Képes epigrammái teljes értékűek, önmagukban és vonulatukban líránk jelentős tényei. Bajza József Az epigramma teóriájaban (1828) hangsúlyozza, mily nehéz „ ... a költészet ha csak ezen nemében is, a tökélyig emelkedni ...” Azonban maga ellen dolgozik, amikor e „kis” műfajt így degradálja: „ ... mert ők a költészet széles -tartományában csak oly csekély tekintetű tárgyak, mint San Marino Európa egyéb státusaihoz képest...” Képes epigrammái bízvást hozzájárulnak a műfaji demokratizmushoz és még a ver.solvasói kedv növeléséihez is, amelyről Bajza így panaszkodott: „...mert csak nyíltan meggyónihatj-uk, hogy verseink ugyan napról napra egész az áradásig ömlenék; de böztök oly kevés becsülni valót lelhetni, hogy valóban nem csodálhatjuk, ha olvasóink a poétái művektől idegenedni kezdenek.”

A magyar epigramma egész története egyenrangúnak mutatja e csöppnyi gondolati műfajt. A terjedelem sosem határozta meg a gondolat parányiságát. Bizonyság erre J-anus Pannonius latin magyarságától B-erzsenyin, Kazinczyn, Köl-cseyn, Vörösmartyn, Petőfin, Aranyon át a nyugatosokig, József Attiláiig és máig. Illyés Egy év c. kötetének ciklusa vagy a Jegyzőfüzet a műfaj megújulását bizonyítja, s nem a gondolati törpeség fokán. Gazdag líránkban még iaz olyan epigrammaitdsták is megbecsülendők, mint Vitkovics Mihály vagy a Parittya- ciklusával hadakozó Palágyi Lajos.

A századfordulós Vargha Gyulának például sok jó epigrammája van, de

603