Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból

ba) többször azt a látszatot próbáltuk kelteni, mintha ismernénk Kisst. De mivel mégis elkerültük a veszélyt, most módunkban áll bevallani: nem ismerjük. Szeretnénk ismerni. Nyomoztunk utána, természetesen sikerrel. Kezdetben lelkesedtünk is ettől. Aztán rájöttünk, hogy hiába tudunk minél többet, nem tudunk semmit. Mérnök. Egy fővárosi építőipari vállalat alkalmazottja volt évekig, főleg ipari beruházások megvalósításánál oldott meg részföladatokat. Körülbelül hat éve azonban egy sportlétesítményünk műszaki vezetője. Ez a munkakör kevés idejét veszi igénybe, ugyanakkor munkaidő alatt is szabad mozgást biztosít számára. Igaz, nem is az itt kapott bér a fő bevételi forrása, ez még a havi megélhetéséhez se volna elég. Kiss szeret költekezni. Nyugati típusú gépkocsit tart fönn, drága cigarettákat szív, éjszakáit gyakran bárokban tölti. Lóversenyre jár, tetemes összegekkel fogad. Olykor húszezer forintért vagy még többért (havi fizetése ötezerhatszáz forint) vásárol szelvényeket, hogy részt vegyen a „totó” nevű állami szerencsejátékban. Ha veszít, nem bánja, de nem is közömbös iránta. Állítólag titkos csatornákon keresztül föláldozza a várható nyereség egy részét, hogy amennyire csak lehet, biztos legyen ez a nyereség. Ilyesmi aligha bizonyítható, csak szőj ék-szövögessék a gyanakvás hálóját az egy-két szelvénynyel játszók, akik sósé nyernek, nekik ez nyilván vigaszt nyújt, viszont az is tény, hogy Kissnek föltűnően jók a tippjei. Sőt gebines étterem vezetőknek, éjjeli bárokban szórakozó kisiparos cimboráinak és egyéb, bő pénzforrásokkal rendelkező ismerőseinek időnként fogadást ajánl, hogy előre megmondja a heti totólista első négy mérkőzésének végeredményét. Általában nyer is. Szóval szereti, ha forog a pénz. Megengedheti magának, mivel a tulajdonképpeni fő elfoglaltsága az, hogy egy Fővárosi Tanácsnál tervezőként bejegyzett építésszel, aki valamikor katonatiszt volt, és egy vasúti váltóőr fiából lett ügyvéddel társulva, úgynevezett építőközösségeket szervez. A lakások házilagos módszerrel készülnek, ami azt jelenti, hogy elvben minden tulajdonos maga építi, illetve különböző kisiparosokkal építteti. Ebben az esetben nincs általános kivitelező. Ilyen kivitelező Kiss. Mivel nincs, nem kell adóznia. De minthogy mégiscsak van, árai ugyanolyan magasak, mint az adózó kisiparos kőművesmestereké vagy az iparengedéllyel rendelkező, tehát szintén adózó építészeké. Esetleg valamivel alacsonyabbak. Legalábbis kezdetben, aztán meglehet, hogy még magasabbra is emelkednek. Az álházilagosságnak ez a formája igen elterjedt az 1970-es években Magyarországon, főleg a fővárosban, s valószínű, hogy a 80-as években is elterjedt lesz. Kőművesből, aki egyben vállalkozó, és kivitelezői iparengedéllyel rendelkező építészből különben sincs elég. A házaknak viszont épülniük kell. A lakások leendő tulajdonosai: zenészek, operaénekesek, filmrendezők, írók, képzőművészek, orvosok, újságírók, közgazdászok, külföldi kiküldetésből visz- szatért mérnökök, külkereskedők stb. ott tolonganak az ügyvédi munkaközösségekben a készpénzükkel, hitellehetőségeikkel, hegyoldali, kertes házban lévő lakás után sóvárogva. Kiss azonban számít arra az eshetőségre is, ha netán valami bonyodalom támadna, és elfelejtenék, hogy nélküle nem épülnek ezek a házak. így hát jogilag is azt a látszatot kelti, hogy ő nincs, vagyis olyan szerződéseket, megállapodásokat írat alá az építtetőkkel, amelyekben alig van nyoma annak, hogy ő egyáltalán létezik, következésképpen ezek nem kötelezik őt szinte semmire. Mégis elkészülnek a házak. Igaz, lassan és drágán épülnek föl, Kiss általában kettőt csinál egyidőben.

Adatok, újabb és újabb körülmények: mire jutunk velük? Inkább csak elfedik előlünk Kisst. Mindössze annyi nyilvánvaló, hogy egy-egy napja reggel- től-estig autózás, intézkedés, kombinálás, ügyeskedés. Nem lenne csoda, ha sem566