Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból
Az előszobába lépve úgy érezte, hogy van még valaki a lakásban rajtuk kívül. Jobbra nyílt a konyha. Fiaira szerelt, fölhajtható asztalán két maszatos tányért látott az ajtórésen át. Mindegyikben volt egy-egy összegyűrt papírszalvéta. Itt kinn állva kell előadnia mindazt, amiért följött? Éva megérintette a vállát. — Menjünk be. Nevezzük csak asszonynak! Az élet rég túlcsapott a bíbelődéseken. Szerda van, holnap csütörtök lesz. Sohase visszafelé. Kiss mérnöknek fogalma se volt arról, mikor csapott túl, ezenkívül a bíbelődéseknek is rengeteg féle értelmet tulajdoníthatott volna valaki, ha akar. Csakhogy Kiss mérnöknek nem állt szándékában ez se. Egy hang nélküli hang, amelyet Kiss közönnyel hallgatott, mégis sorolni kezdte: gyógyszerész, akárcsak Éva, két gyerek apja, évek óta, az ember azt hinné, hogy már a házasságkötése óta, Kiss mérnök elmosolyodott, válni készül, el akarja venni Évát, viszont Éva nem óhajt újra férjhez menni, a másik asszony pedig, a két gyerek anyja, akivel a férj továbbra is viszonyt folytat, Kiss egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, kényelmetlenné vált, hogy csak állnak egymással szemben a szobában, jó pár kiló gyógyszert bekapdosotl, hogy megakadályozza Tóth Imrét. Kiss mérnök szeme előtt, ha kimondta magában a férfi nevét, akit szakértelme eredményes közbeavatkozásokra kötelezett a feleség élete érdekében, mindig megjelent egy őzszemű, nagytenyerű fehérköpenyes. Hidegen biccentett felé, arra úgyis hiába várt volna, hogy amaz köszönjön. A bicoentéssel egyidőben azt mondta: — Hát bejöttem. — Ülj le! — mutatott az asszony az egyik fehérre. A szoba fehér bútorai. Éva mindig vonzódott a fehérhez. Amikor szétköltöztek, csak azt vitte magával a közös bútorokból, aminek fehér színe volt. Még vásárolt is hozzájuk fehéreket, Kiss mérnök, amint gyorsan szétnézett, úgy látta, hogy utolsó látogatása óta itt valaki egyes dolgokat be is festett fehérre. A nedveinek a szaga is gyermeki. Kiss mérnök agyában hirtelen rengeteg féle izgalom kezdett bizseregni, félni lehetett attól, hogy hamarosan gondolatok lesznek belőlük, holott ezt semmiesetre sem akarta. Mivel mégis egyre erősödött a bizsergés, tulajdonképpen már gondolkodott, mindenről egyszerre, ami lehetővé tette, hogy könnyedén odébbálljon. Közeledett a székhez, melyre az asz- szony rámutatott. Aztán mégis egy másikat választott ki magának, de nem ült le. Visszakacskaringózott Tóth Imrére: bekapdosott, hogy megakadályozza Tóth Imrét régi elhatározása válóra váltásában. Az asztalon ott voltak az üveghamutálcák, melyeket belepett a cigarettahamu szürke mocska. Filteres csikkek me- redeztek. Kiss azt is tudta Tóth Imréről, hogy erős dohányos: vasárnap délelőttönként, ha jött a gyerekért, a férfi csikkéi mellé nyomta a magáét. Éva pedig egyetlen szál cigarettát szívott el még kamaszlány korában, Kiss számára jólismert körülmények között. Sokszor elmesélte. Viszont ritkán takarít. — Rágyújthatok? — A mérnök a csutkákat vizsgálta gúnyos mosollyal. — Neki is elmesélted, hogyan szívtad el életed egyetlen cigarettáját? — Kinek? Kiss legyintett. Mialatt- előkapta az öngyújtóját, s a kisüvítő lánggal a szájából lógó rudacska végét izzította, a félig nyitott ajtón át a szomszéd szobába lesett, sőt tett is az ajtó felé egy lépést. Fölismerni vélte a gyerek nagy, sárga játékmackóját, amelyet ő vett neki, és egy jókora lánybabát, melyet most látott először. Valamilyen könyvfélékből, valószínűleg képeskönyvekből emelt kupacnak támaszkodva ültek egymás mellett a sötétben. — Nem mondod meg, mi baja van? 564
