Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Csaplár Vilmos: Részlet a Szép epikus korszakunk című regény előtanulmányaiból

kolások érzete. Elnyomta a cigarettáját. A várni azonban fúrta magát a tudatából a gyomra felé. Well, it’s too early now. Ki mondja, hogy korán van? Kiss megnézte a karóráján az időt, majd fejét a hang irányába kapta. Maja magyarázott angol nyelven a két férfinak, akik a koktéljukat kavargatták a szívószállal, s zavartan mosolyogtak.

— Más probléma nincs is? — kérdezte az egyik. — Tudja, mire gondolok?

Maja tagadólag intett. A férfi előredőlt ültében, szemüvege fölött bámult

föl a pincérnőre, mintha mondani akarna még valamit, de aztán csak hátracsapta magát, és hallgatott.

— Ügy értjük — segített társának a másik férfi —, hogy nem tiltják-e itt az efféle ... szórakozást?

A lány hallotta a kérdést, mégis szó nélkül visszasétált a pult mögé. Kiss mérnök ekkor már a portánál állt megint. Rámutatott a telefonkészülékekre. A fiatalember bólintott. Kis fölemelte az egyik kagylót. Tárcsázott. Sokáig várta, hogy fölvegyék.

Maja rápillantott a karórájára. Lenyomta a magnetofon indító billentyűjét. Döngeni kezdett a basszgitár.

— Éva, te vagy az?

— Én.

— Jól hallasz?

— Kitűnően. Még a háttérzenét is.

— Milyen háttérzenét?

— Basszgitár.

— Igazán? Én nem is hallom...

— Minek köszönhetem a hívásodat?

— Zavarok?

— A nem-telefonálásban zavarsz.

— A micsodában?

— Az előbb még nem telefonáltam, most meg telefonálok.

— Szóval zavarok. A gyerek alszik már?

— Vele akartál beszélni?

— Nem, hanem veled.

— Mert Tündét tegnap bevittem a kórházba.

— Kórházba? Mi baja van?

— Nem lehet pontosan tudni.

— Mégis, milyen tünetek?

— A János kórházban fekszik. Beszélj az orvossal. Meg is látogathatod, legalább eszébe juttatod, hogy van apja. Lassan már elfelejti.

— Semmit se tudtam az egészről! Miért nem értesítettél?

— Nyolc egymás után következő vasárnap nem jöttél érte, nem is telefonáltál. Ki hitte volna, hogy kíváncsi vagy rá!

— Csak hét.

— Azt mondtad, beszélni akarsz velem.

— Igen.

— És miről?

— Fölmennék hozzád.

— ... Ne gyere.

— Van nálad valaki?

— ... Már nincs.

562