Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Kelényi Béla: Leonardo Utolsó vacsora című festménye, mint "nyitott mű" (vers)
KELÉNYI BÉLA Leonardo Utolsó vacsora című festménye mint „nyitott mű” Befejezetlenül hagyni valamit az olyan befejezés igénye is lehet amelynek állandója a változás. Olyan középpont amely minden irányba tágul mégis önmaga jelenlétének lehetősége. „És ha az ember a terembe érve megfordult, a negyedik falon az alacsony ajtók felett egy negyedik asztalt láthatott, amelynél Krisztus ül tanítványaival, mintha ők is az ebédlő társaságához tartoznának.” Az ő arca befejezetlen. Befejezetlenül maradt egy arc amelynek a képzete már hamis csak a hiánya valóságos. Ez a hiány jelenik meg az alapon a falon. „És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek: ez az én testem.” Enni soha nem befejezett tény csak oka és okozata az evésnek. A fal nem oka hanem okozata a falnak. Ezt a falat „Kicsorbult össze nem illő téglákból rakták, lebontott öreg épületek anyagából” Igazi éhség és szomjúság amely felemészt minden kenyeret és felszív minden bort. Vaktükör — ahová visszatérhetsz. Az arc hiánya lehetőség a befejezéshez: ahhoz hogy megjelenjen a falon arcod. 44
