Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Ladányi Mihály: Idegen kedvenceim - Nichita Stanescu - Nichita Stanescu: A vers, Mi az ember? Honnan származik? Miféle sors vár rá?, Hatodik elégia (versek Ladányi Mihály fordításában)
LADÁNYI MIHÁLY Idegen kedvenceim NICHITA STANESCU A Herder-díjas Niohita Stanescut a mai román költészetben a legköltőibb költőnek nevezte el olvasóközönsége. 1933-ban született Ploiesti-ben. Pályája a Tri- buná-ban publikált verseivel kezdődött, s az irodalomszeretők figyelme azóta is rászegeződik. Labis halála óta hiányzott a román lírából ez a fajta fogékony, az anyanyelvhez mesterien értő, az ember összes érzékéhez szóló költészet. így aztán nem csoda, hogy már első kötetét (A szeretet jelentése, 1960) megkülönböztetett érdeklődés fogadta. Második kötete (1964) szinte csak szerelmes versekből állt, de az Írószövetség díját is meghozta. Aztán szinte évenként jöttek az új könyvek, amelyekben fokról fokra alakult Stanescu régi filozófusokon nevelt, de újszerű és másokkal összetéveszthetetlen lírája. 1966-ban jelentek meg elégiái. Ezekben az érzelmi sérelmet szemünk előtt tereli a vers szövegében az értelem tájaira. Értő román elemzője, Eugen Simion kritikus írta róla: Stanescu úgy látja a szavakat, ahogyan mások a tárgyakat látják. Soha nem hallott hangkapcsolatokat talál ki, s építi versbe őket. Egyik művében a kéz sírásának nevezi a verset. NICHITA STANESCU A vers A vers sírás a szemben, síró váll rándulása, a vers sírás a vállon, a vers a kéz sírása, tenyérbe rejtett sírás, sírás talpakba döfve, sarkakra rászögezve — Barátaim, a vers nem a szem harmatcseppje, a vers maga a sírás, amely nem talált szemre. Kit szépnek kéne hogy láss, boldognak kéne hogy láss, a vers annak a könnye. 479
