Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

mikor ez részekre szakadt, s viszont akkorra veszítették el Európát áthálózó hatalmu­kat, mikor mi újra egységesek és erősek — lehettünk volna. Mi sem természetesebb, mint hogy ezt nem engedhették meg maguknak. S mert­hogy a XIV. Lajos szövetségében harcoló magyarságot mégsem lehetett letörölni a tér­képről, a szatmári béke után méginkább a gazdaság terére viszik át a korlátlan he­gemóniáért folyó próbálkozásaikat. III. Károly ezért rendeli el például 1720-ban azt, hogy a Magyarország és Ausztria között meghúzott vámvonalat kell felállítani Szlavónia és a temesi bánság határán is. így a magyar árukat terhelő korábbi 17%-os vám újabb 7%-kal emelkedik. A rendek protestálása állandó. Lássunk részleteket e kor legátfogóbb, legalaposabb elemzésé­ből, az 1751-es diéta föliratából: „A kereskedés és a közlekedés minden felől elzárva, s a szomszéd tartományok mód felett fölemelt vámjai által megakadályozva. Mi okból — miután ezen ország kézművek és gyárak híjában szükségeit csak a föld gyümölcseiből pótolhatja — min­dennemű árukért nem csak Német-, hanem, mi bennünket legjobban aggaszt, Török­országba is bőven kifoly a pénz, az onnét soha vissza nem térendő... Mert tudva van, hogy a királyi szükségek úgy kívánván, az adó, a harmincad s a bányák jövedelmé­nek nagy része az országból kivitetik [saját kiemelésem], szinte úgy az egyházi és vi­lági javak birtokosai, az országon kívüli lakók, jövedelmüket ott költik el, s miután gyárakban szűkölködünk, mindennemű árukért nagy öszveget kintelenótettünk napon­ként kifolyatni, úgy annyira, hogy részünkre semmi egyéb nem marad, mint a bor, gabna és marha kivitele, de ez is majdnem egészen megakadt... A marhakereskedők, más módjok az eladásra nem lévén, marháikat bécsieknek és osztrákoknak, ezeknek tetszése szerént kimtelenek elvesztegetni, azoknak árát azonban ritkán kapják meg, hanem különféle határnapokra utasíttatnak, s azoknak elmúlta után is tovább várni kinteleníttetnek. Midőn pedig e miatt panaszikat a törvényhatóságokhoz bényújtják, kellő elégtételt ritkán nyernek, ellenben a magyarok amazoknak követelései miatt Becsben többször börtönöztetnek... Az Ausztriával s egyéb örökös tartományokkal határos megyék lakosi gabnájok egy részét azokban szokták el adni, s adójokat ab- bul fizetni. A vámhivatalok minden mérü búzától egy krajcárt, rozstól szinte annyit, árpától felet vettek az előtt. E vám most annyirán föl emelve van, hogy ha a szegin pór négy kocsival viszen bé, a negyediket e vámok és költségek nyelik el... Az oszt­rák tímárok s kereskedők kieszközlék vala, hogy a csergubacsot az örökös tartomá­nyokon keresztül vinni megtiltatott. Ha pedig ez nagynehezen mégis engedtetik, a szabad meneti levél ára minden reménylelt hasznot el nyel. Ugyan ezen nehézséget tapasztalják az ország lakosi akkor is, ha más tenmesztmények kivitelét kísértik meg.” Mária Terézia, „hű magyarinak panaszból indíttatván”, három évvel később új vámrendszer kidolgozását rendeli el, minek alapja legyen, hogy a magyar árukra ro­vott mindenféle terhek felére csökkenjenek, s a hivatalnokok törvénytelen zsarolásai megszűnjenek. Ez már önmagában hatalmas eredmény lett volna, ám a rendeletnek volt egy kitétele: „és csak azon külföldi czikkek terheltassenek [behozatalunk számára] húsz százalékos vámmal, melyek az országnak ártalmasak vagy haszontalanok s me­lyeknek meggátoltatésát magok a rendek is kívánják”. Szépen hangzik. Csakhogy az „ország anyja” a következő tizenhárom évben nem hívta össze a rendéket, így aztán annak eldöntése, hogy mely külföldi áruk károsak nekünk, a bécsi kereskedelmi ta­nácsra maradt. Márpedig ez az 1746-ban felállítot Commerzien Rath úgy működött, hogy azt még a magyarországi városok is fojtogatónak találták, megállapítván egy 1756^ban kelt beadványukban,, hogy a külföldi áruk hallatlanul magas új vámjai mi­att pl. Oroszország és Poroszország megtorlással élt: megtiltotta a magyar áruk bevi­telét. De üres szólam maradt a „legkegyelmesebben uralkodó királynő” 1754-es ren­deletének az a pontja is, hogy támogatni kell a magyarországi gyáralapításokat. Mert maga a hatalom — kivéve a nemzeti kincsek kirablásához szükséges feldolgozásokat — egyetlenegyet sem alapított, a magánkezdeményezéseket pedig már önmagában az­468

Next

/
Oldalképek
Tartalom