Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

szolgasorban lévő” jobbágyok. Ilyenekből következtet arra több levélíró, hogy a magyaroknak nem ízlik sem a bécsi, sem a párizsi módi, hanem függetlenül akarnak élni... Idegesebb hangnak a későbbi közlemények, melyek a kivonulás előtti rekvirá- lásokról adnak hírt: a parasztok sok helyen fegyverrel álltak ellent. (Közbevetem: fegyveres parasztok védték meg a Széchényiek több magtárát és jószágállományát is, noha Ferenc gróf írásban szétküldte, hogy ne álljanak ellent, ne folyjon vér, ne vesszen emberélet, hadd vigyék a franciák, amit vinni akarnak az uradalmiból.) — Külön érdekességként fogadhatjuk az információkat, melyek a magyarok műveltségéről tudósítanak. Így például Broglie marsall, katonai biztos azt állítja Győr 'lakosairól, hogy a „culture intellectuelle”, azaz a szellemi műveltség olyan szintű körükben, hogy megelőzik bármely más, hasonló nagyságú európai várost, a franciákat is beleértve. Sőt az egyik tiszt azt a nyilvánvaló túlzást adja írásba szeretteinek, hogy ebben az országban mindenkivel, le egészen a disznópásztorig, tudott latinul szólni...

És itt gyorsan abba is hagyom, mert e példák taglalásával legalább olyan túlzó általánosításokba eshetünk, mint a korábban idézettek alapján — csakhogy pontosan az ellenkező oldalon. Márpedig nekünk mindenre inkább szükségünk van, mint a bármilyen félrehallősokra, ön-félreismerésekre, akár múltunkról, jelenünkről van szó.

Annyi az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy az 1700-as évek nagy gazdasági fejlődése ellenére, a század végén még jellegzetes minőségi különbségek vannak az egyes vidékek között. (Országon értvén most és ezentúl a könyvben a Szentkorona úgynevezett törzsbirtokait: a korabeli anyaország, Felvidék, Erdély, a kettő közé eső Részék (Partium), és a déli végek, úgymint Bánát, Bácska és a szerb határőrvidék.) És itt nem a vidékenként különböző s voltaképpen máig meglévő tájjellegű eltérésekre gondolok: alföldi pásztorkodás, marosvölgyi kertkultúra, felvidéki bánya- és hutaipar, dunántúli intenzív állattenyésztés, bánáti gabona- és kukoricatermelés meg a többi — mert ezek kialakulását-megmaradását nem csupán a török kor befolyásolta, hanem az eltérő természeti adottságok, a távolság az európai nagy felvevő-belyektől, valamint a különböző korokban megtelepedő különböző népek kultúrája, civilizációja. Mert ha egyszer majd ezeket mind feltérképezzük, s együtt elemezzük a török hódoltság hatásaival meg a XVI. század közepe óta egyre kíméletlenebb osztrák—-cseh gyarmatosítással, akkor kap majd teljes alapot a XIX. századra kialakuló gazdasági élet.

Bécs már a XIV. században eltiltotta több magyar cikk bevitelét, hogy saját, fejletlenebb mezőgazdaságát támogassa. A magyar hatalom legyöngülésével azonban egyeduralmat teremtenek maguknak. Tovább emelik a magyar áruk vámjait, ha pedig szűkösebb az ő belső felhozataluk, akkor olyan magas harmincadot vetnek ki az átmenő forgalomra, hogy ne legyen érdemes továbbvinni az árut. Alkalmazták az áru- kapcsolást is: ha a magyar kereskedő bort vitt a német tartományokba, csak úgy engedték tovább, ha a rosszabb osztrák borból is vett mellé. — Tették ezeket annak ellenére, hogy magyar kezdeményezésre már korábban egyeztették a Habsburg területek vámjait és harmincadjait. Ezért az 1567-es diéta megtorlásokra készült, azonban a király nem szentesítette a törvényeket, mondván, hogy ő majd beszél örökös tartományaival. Ennek azonban nem sok látszatja lehetett, mert Bocskai győzelmei után az 1608-as bécsi békébe belefoglalták a magyar és osztrák kereskedelem egyenlőségen alapuló jogait.

Ennek aztán volt valamelyes baszna, de csak addig, amíg a hatalom úgy nem találta, hogy üres papírosnak tekintheti a megállapodást. Az 1625-ös diéta ezért határoz úgy, hogy megtorlásul nálunk is felemelt harmincadot kell fizetnie az osztrák kereskedőnek. II. Ferdinánd azonban ezt a törvényt sem szentesíti, hanem a dolog békés elrendezését ígéri — amiből nem sok lesz, megintcsák. Mert nézzük meg, hogy az 1635-ös országgyűlés milyen feliratot készít:

„A bécsi hídon, és Stájerban, menet s jövet minden igás baromtól egyenként két garassal adóztatnak, holott más országbéliek csak egyet fizetnek. Üj s hallatlan azon adó is, mi szerint az ország lakosaitól, kik Osztrák-, Stájer- és Morvaországba meg egyéb tartományokba bort és gabnát szállítanák vagy marhát hajtanak, minden köböl gabnáért 2, minden akó borért 5 garas, minden nagyobb marháitól 1, kisebbtől fél fo466