Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.
iparág örökös tartományok Magyarország vaskohászat 993 197 papíripar 177 10 len- és kenderipar 132 2 selyemipar 1073 29 szeszipar 592 64 cukoripar 101 15 3068 317 Fenntartásokkal kell fogadnunk, de éppen ellenkező előjellel, mint az előbbit, mert a hatalom ekkor már, védekezésibe szorulva, erősen tompítani igyekezett a különbségeket. S ezt még saját kimutatásainak összehasonlításán keresztül is meg lehet fogni: ugyanis a fenti táblázat alapján 1842-ben Magyarországon van a birodalom üzemeinek 9,04, míg az örökös tartományokban a 90,96 százaléka. E gyárak termelési értékének megoszlása viszont: Magyarország 99 millió forint, 12,45 százalék, örökös tartományok 696 millió, 87,55%. Teljesen valószínűtlen’, hogy a mi gyáraink aránylag nagyobb termelési értéket állítottak volna elő, mint az osztrákoké meg a cseheké, mert ott nemcsak modernebbek, hanem sokkal nagyobbak is voltak az egyes üzemek. Arról nem is beszélve, hogy a birodalomban ugyanebben az időben 345 gőzgép működött, összesen 7809 lóerővel. Ebből Magyarországon 8 gép (2,60%) összesen 76 lóerővel (0,97%), míg az örökös tartományokban 337 gép (97,40%), ösz- szesen 7733 lóerővel (99,03%). S noha e legutóbbi aránypárok adatait is fenntartásokkal kell kezelnünk, annyi mégis nyilvánvaló, hogy ha az iparban dolgozók számával Magyarország sokszorosan a birodalom mögött maradt, akkor az ipari termelés ’tekintetében már egyszerűen eltörpült. Nem így volt ez a Középkor századaiban. Mielőtt azonban erre rátérnék, szokatlan kitérőt kell tennem: Egy ízben e könyv megírásának lehetőségeit latolgattuk egy igen tájékozott barátommal. S mikor azt mondtam, hogy a XVI. század elején ipari termelésünk nagyobb volt, mint a XVIII. század végén, akkor hirtelen fölháborodott, hogy honnan veszem ilyen túlzásaimat?! Pedig különben képes a téves közhelyektől mentes gondolkodásra — de éppen ezért hökkentett meg annyira, hogy hirtelen zavaromban nem emlékeztem a forrásra, s közvetett bizonyításul csak azt tudtam kinyögni, hogy I. Ferdinand osztrák herceg elámult, mikor Buda nagyságát és pompáját meglátta. Hanem vesztemre mondtam, mert barátom erre még jobban nekem támadt, hogy lám, kibújt a szög a zsákból, mert azért akarok Széchenyiről írni, hogy a nagy magyar dicsőséget előkaparásszam!... Amivel aztán végképp elnémított. Igen, mert ezen már én is töprengtem. Azon tudniillik, hogy a múlt tanulmányozása közben bele ne essék annak a XVIII. században keletkezett történelmi kurzusnak a hibájába, amely múltbeli nagyságunkra akart jövőbeli légvárakat építeni... S miközben másról kezdtünk beszélgetni, felvillant bennem, hogy hiszen ez ugyanaz a bizonytalanság, amely száz, kétszáz, háromszáz év előtti elődeink torkát szorongatta: nem ismerjük múltunkat, éppen ezért már azt sem hisszük él, ami részletekben elibénk kerül. így aztán persze hogy nem tudunk magabiztosan előrelépni a valóság talaján, hanem vagy légbeli utakra tévedünk, vagy a föld alá bújunk. Nem érintettük többé a témát, hogy ne sértegessük egymást — másnap reggel azonban, kialudva, megnyugodva, eszembe jutott a forrás: az iparunkra vonatkozó általános megállapítást Grünwald Bélától olvastam (Régi Magyarország), a Ferdinán- dot illető utalást pedig Szekfű Gyulától (Magyar történet). De nem egyedül efölötti örömömben közlöm itt, hanem mert elképzelem, hogy nemcsak barátomnak meg ne456
