Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

KUNSZABÓ FERENC

„Homály és tévedés”

,,A mi magyar, mivel magyar, még nem helyes, hanem helyes és helytelen is lehet; s a külföldi nem megvetendő, mert külföldi, hanem megvetendő és elfogadható is lehet."

(Széchenyi István)

Az 1825/27-es országgyűlés az utolsó, ahol sérelmeinket hangoztatva állunk ellent a hatalom támadásainak. A következő diétákon már mi indítványozunk, vagy legalábbis az udvarral felváltva cselékesszüfc ezt. E „húzd meg, ereszd meg” stílusú küzdelmek pedig voltaképpen három fő téma körül csoportosulnak:

— közteherviselés',

— jobbágyság,

— vám.

A három téma tulajdonképpen egy: az a problémakör, amelynek megoldásán keresztül vezet az út a modem társadalmi—gazdasági forma kialakításához. Ez a kor Európájában uralkodó haladó nézet) de a húszas évékben nálunk is egyre erősödik. Ezeket kell hát végezetül megvizsgálnunk, hogy teljes legyen a képünk a korabeli helyzetről.

Az európai Üjkor története azt tanúsítja) hogy a rendi kiváltságok ott kerülnek az osztályküzdeknek közepébe, ahol a gazdálkodás (tehát nem csupán az ipar), valamint ezzel összefüggésben a nemzetközi munkamegosztást kifejező bel- és külkereskedelem már bizonyos fejlettséget elért. — Milyen fejlettséget, mik ennek a mutatód, vannak-e közös és egyedi jellemzői, megállapíthatók-e törvényszerűségei? Ez megint- csak nincs felmérve, elemezve mindmáig, sem itthon, sem külföldön. Pedig nagyon szükséges lenne a volt társadalmi—^gazdasági folyamatok jobb megértéséhez. De nemcsak hogy egy ilyen általános érvényű kidolgozás hiányzik, hanem még azokat az adatokat sem gyűjtöttük össze, amik alapján egybe tudnánk vetni Ausztria és Magyar- ország gazdasági fejlettségét a XVIII. vagy a XIX. században. Hiszen a számok, mikre a történészek támaszkodnak, megbízhatatlanok, mert egyrészt a hivatalos statisztikákban a hatalom igyekezett a különbségeket palástolni, másrészt bizonytalanok a kimutatások, miket a Reformkorban mi készítettünk, tekintve hogy nem juthattunk hozzá az összes valóságos adathoz.

Ezt a legtöbb szerző el is ismeri, ám felhasználja, jobb híján. Pedig a becslés, amely szerint 1846-ban Ausztriában minden 15., nálunk pedig (nem értve bele itt Erdélyt, a Partiumot és a déli részeket) minden 100. ember foglalkozik valamilyen iparral, erősen eltúlzott az előbbi javára. Hiszen a pontosabb kimutatáshoz nem csupán a királyi (kincstári) bányák és üzemek létszámát kellene egyszer megállapítanunk, s nemcsak a főurak üzemeit, a polgári vállalkozásokat és céhtagokat számba- vennünk, hanem megbecsülni valamiképpen azoknak az iparosoknak és ipari bedolgozóknak a számát, akik mint jobbágyok szerepelnek az összeírásokban és kimutatásokban. — Ugyancsak erős fenntartásokkal kell fogadnunk a hivatalos bécsi statisztikát, amely szerint 1842-ben az üzemek száma az alábbiak szerint oszlik meg:

455