Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
DIONÜZOSZ: Hogyan? ÁRÉSZ: Az a kefepofájú, amelyik nem bukíeneezett föl, hanem szép lassan ösz- szecsuklott. Így. DIONÜZOSZ: Óriási dolgot mondtál, Árész (Mélyen meghajol Árész felé), szentséges testvérem. ÁRÉSZ (meghökken): Mit keresel? DIONÜZOSZ (úgy áll, hogy Héra ne lássa, mint mutogat a társainak, hogy azok értsék meg az ötletét): Agyadból istenihez méltó ötlet pattant ki, isteni testvérem. (Meghajol). ÁRÉSZ: A te agyadra pedig lila Köd ereszkedett — aló. ö is meghajol. Mutatja, hogy Dionü- zosz bolond. DIONÜZOSZ: Igen, szentséges testvérem, innen. (Árész fejére mutat.) Jómagam korainak véltem* hogy eme halandó leánykának kinyilatkoztassuk az igazságot, ám a te villámló elméd nem tűrt halasztást. ÁRÉSZ (Zeuszhoz): A professzor úrnak kiesett egy kereke. ZEUSZ: Nyugalom! (Dionüzoszt figyeli.) Folytasd csak... (Dionüzosz súgása nyomán.) ... szentséges testvérem! DIONÜZOSZ: Ez az! Vagyis köszönöm a kegyességet, Legszentségesebb úr! (Földig hajol Zeusz előtt.) HÉRA: Jaj nekem! (A földre veti magát.) Kegyelem! Irgalom! ÁRÉSZ: Nekünk is jaj, Prométeusz; ezek megkergültek! (Zeusz nagyot rúg belé.) Na! ZEUSZ: Csitulj, szentséges testvérem! Figyelj Dionüzoszra. Igét hirdet! HÉRA: Jaj, kik vagytok, szent... szentséges urak!? DIONÜZOSZ: Istenek. Istenek, akik eljöttek a ti földetekre! HÉRA: Irgalom, Kuonosz Atya! DIONÜZOSZ: Tőle már nem kell félned, gyermekem. Kronosz Atya nincs többé. Végét vetettünk az uralmának. HÉRA: Ö Kronosz Atya! Jaj, Kronosz Atya! Jaj, jaj, jaj! Jaj, szegény fejemnek! Jaj, mi lesz velünk! ZEUSZ: Hallgattassátok el! (Árész emeli a fegyvert, Dionüzosz félretolja a csövét.) DIONÜZOSZ: Örömünnep ez a mai nap, leányom! Kronosz Atyánál hatalmasabb isteneket kaptatok. Zeusz úr az ég új királya! (Meghajol.) Eridj szaporán, és küldd be az előkelőket! HÉRA: Igenis. Máris. ZEUSZ: Mondd meg nekik, hogyha egy szempillantás alatt nem teremnek itt, földig rontom ezt a kutyaólat, mint ezt a... na, ezt itt! (A gongra mutat.) Ess le! (Árésznak el kellene lőnie a kötelét, de nem figyel. Zeusz belerúg.) Parancsolom, hogy ess le! ÁRÉSZ: Igenis! (Lő, a gong leesik.) ZEUSZ: Lódulj! (Héra kiszalad.) 2. jelenet ÁRÉSZ: Haha! Istenek lettünk! Nagy eszem van, mi? Professzor! Neked egész életedben nem támadt még ekkora ötleted ! DIONÜZOSZ: Bölcs vagy, Árész, boldog vagyok, hogy tanulhattam tőled. De most osszuk ki a reszortokat. ZEUSZ: A főnök természetesen továbbra is én leszek. DIONÜZOSZ: Magától értetődik. Éppen azért ajánlanám neked, uram, a természeti jelenségek fölügyeletét. A primitív népek az égzengést, villámlást respektálják leginkább. ZEUSZ: Jól kifundáltad. Aztán jön egy aszály, és engem szépen meglincselnek. DIONÜZOSZ: Ugyan, Zeusz! Akkor haragszol rájuk, és kész. Kiváló üzlet. Követelhetsz tőlük áldozatot rogyásig — amíg meg nem jön az eső. Akkor aztán megenyhülsz. ZEUSZ: Hm. (Rágyújt.) Te mi akarsz lenni? ÁRÉSZ: Hadisten! ZEUSZ: Dionüzoszt kérdeztem. DIONÜZOSZ: Kevéssel beérem. Vidámság, bor, termékenység, ilyesmi. ÁRÉSZ: Vén bafckecske! PROMÉTEUSZ: Termékenység! Elvetélnek a röhögéstől a nősténykecskék is, 428
