Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)
elmondott, de arról nem tudtam, hogy ennyire rossz a viszony a miniszter és a vezérkar és a vezérkar főnöke között. Azt tanácsoltam Sólyomnak, hogy kérjen a minisztertől elvtársi beszélgetést. Magamban elhatároztam, hogy én is beszélek Farkassal, változtassan Sólyommal szemben tanúsított magatartásán. Nem tudom, sor került-e Sólyom és Farkas között a beszélgetésre. Én mindenesetre beszéltem vele. Megmondtam neki, hogy Sólyom nagyon fájlalja a vele szemben megnyilvánuló bizalmatlanságát, én pedig szükségesnek tartom, hogy oszlassa el Sólyom nyugtalanságát. Farkas úgy tett, mintha szó sem lehetne bizalmatlanságról, csak Sólyom túlérzékenységéről. Kiderült, hogy ez is képmutacás volt. — Ebben a szemléletben teltek el hosszú évek, sem tájékozódni nem lehetett, sem tájékoztatni az igazságról, a valós összefüggésekről. Engem hosszú ideig, egészen az 1960-as évek 'közepéig ez ügyben senki meg nem keresett. Amikor az Andrássy út 29. számú ház falára elhelyezték és felavatták az emléktáblát, sem engem, sem más még élő résztvevőt, de még csak az özvegyeket sem hívták meg. És hányszor olvastam aztán a nevemet a mártírok között! Mert időközben minden Összekuszálódott, vagy a felületes újságírók csak a halálos ítéleteket olvasták el, a kegyelmi passzust már nem ... ? Fogalmam sincs róla. Nemrég még a Füles rejtvényújságban is a mártírok között fejtettem meg magamat... Rákosi alatt a sopronkőhidai emléktáblát is eltávolították, és egy másikat tettek ki, de azon csak annyi áll, hogy ott végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A régi táblát megtaláltam ugyan a raktárban. De készült egy új tábla is, a 30. évfordulóra, a mártírok névsorával. Ez tehát már újabb keletű. Ezen viszont az áll, hogy december 24-én végeztek ki mindenkit... Levelezek, érvelek, hogy nekem megvan a pontos listám ... Egyelőre hiába. És vajon miért maradt ki még most is herceg Odescalchi Miklós, aki harcolt a fasizmus ellen? Mert herceg volt? 11. — 1945. február 6.: Közlés az ellenséghez átrepülni készülő Odeschalchi Miklós repülő hadnagy kivégzéséről. A m. kir. honvédség főparancsnokának III. bírósága, mint rögtönítélő bíróság 1945. évi január hó 20-án herceg Odeschalchi Miklós tartalékos repülő hadnagyot hűtlenség bűntette miatt kötéllel végrehajtandó halálbüntetésre ítélte s rajta az ítéletet végre is hajtotta. Herceg Odeschalchi Miklós tart. repülő hadnagy azáltal követte el a hűtlenség bűntettét, hogy — miután tudomásul bírt e bűntettre elrendelt és kihirdetett rögtömbíráskodásról — egyik repülőterünkről egy, még katonai titkot képező repülőgéppel abból a célból, hogy végleg kivonja magát a hadrakelt seregnél való szolgálat teljesítése alól, beosztását önkényesen azzal hagyta el, hogy az ellenséghez szökjön, s ezáltal, valamint e katonai titkot képező repülőgépnek, továbbá annak biztosításával, hogy az ország területét utána elhagyni szándékozó repülőgépek zavartalan megérkezését ellenséges területre — melyek volt vezető politikusoknak ellenséges területre való szállítását lettek volna hivatva teljesítem —, elkészítse s a birtokában levő, a magyar állam fontos érdekeit és nemzetközi helyzetét érintő titkok kiszolgáltatásával, valamint ama magatartásával, hogy ezt megelőzően a német hadsereg ütőképességébe és győzelmébe vetett hitet környezetében és a vele érintkező egyénekben min403