Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)

denképpen megrendíteni igyekezett, kihangsúlyozva ugyanezen al­kalmakkor a szövetségesek biztos győzelmét,— a magyar államnak és a szövetséges német fegyveres erőnek szándékosan hátrányt, az el­lenségnek pedig szándékosan előnyt okozni törekedett, mely cse­lekvőségével a hadviselés érdekét nagy fokban veszélyeztette. Jelen esetben az arisztokrácia egy megtévedt tagja vette el mél­tó büntetését. Az igazságszolgáltatás örökre kitörölte nevét a ma­gyar feltámadásért küzdő becsületes magyarok leikéből. A nemzeti­szocialista Hungarista államban a törvények előtt — a szó igazi ér­telmében — mindenki egyenlő. A hadbíróság által most kivégezte­tett egy elítélt esete is szóljon intőpéldául azoknak a csüggeteg ma­gyaroknak, akik önérdekből, az ellenséggel való együttműködéssel kacérkodva, fajtájukat, hazájukat és barátjukat feláldozni készek. A Hungarista Magyarországnak csak erős lelkű, hős magyarokra van szüksége, olyanokra, akik haláltmegvető bátorsággal harcolnak a győzelemért, vagy akik minden erejükből folytatott becsületes ma­gyar munkával készek az új hazát felépíteni. Gyepű II., 1945. évi február hó 6-án, ßeregfy vezds. s. k. — Az emléktáblák körüli bizonytalanságok is csak arra utalnak, hogy több­ször keverték-kutyulták ezt a mozgalmat, hol elismerve, hol lekicsinylőleg, hol letagadva, hol tendenciózusan kihasználva... A lényeg mégiscsak az, hogy a még élők száma nagyon megfogyatkozott. Ugye, a bitófák sora nem ért véget Sopronkőhidával, többen a világ túlsó végén élnek, és hát bizony öregszünk is, kidőlünk lassan a sorból. (Folytatjuk) források 1. Bajcsy-ZsUinszky Endre Tildy Zoltánnal közösen írt emlékirata Kállay Miklós mi­niszterelnökhöz. (1943. július 31.) Közli: Pintér István = SZÁZADUNK, 1965. 1—2. szám. 2. Rákosi Mátyás: A magyar jogrend (1944. február 1.); ill. Végsőkig fokozni a né­metellenes harcot (1944. június 26.). A moszkvai Kossuth rádióban elhangzott be­szédekből. (A magyar jövőért, Szikra, 1951.) 3. Magyar szabadságharcosok a fasizmus el­len. Zrínyi, 1969. n. kiadás. 602. p. 4. Magyarország és a Második Világháború (Titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez és történetéhez). Kossuth, 1966. III. kiadás. 29—31. p. 5. Pálffy György : A Duna-medence német szemmel (részlet — kéziratban). 6. Szász István: Nagy Jenő ezredes, az el­lenállás mártírja. — Magyar Nemzet, 1978. december 31. 5. p. 7. Kiss Sándor: Emlékeim Kiss János altá- bornagyról. Zrínyi, 1979. 213—217. p. 8. Korabeli feljegyzés alapján. 9. Pintér István: Magyar antifasizmus és el­lenállás. Kossuth, 1975, 280—281. p. 10. Nógrádi Sándor: Üj történet kezdődött. 1966. 163—166. p. 11. Honvédségi Rendeletek, 11. szám. 1945. február 15. Közli: Gazsi József, Hadtörté­nelmi Közlemények, 1960. 2. sz. 261—262. p. 404

Next

/
Oldalképek
Tartalom