Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Páskándi Géza: Másnap, vagy az alibi (színjáték)
MÁNGOR: (Fojtottan.) És... nem meséltem ... semmit nem meséltem ... hogy azelőtt merre jártam, kivel voltam ... CUMI: örvendtem, ha egy-egy igent és nemet ki tudtam szedni belőled. MÁNGOR: Hánykor jöttünk haza? És most hány óra, megállt az órám... CUMI: Hajnali ötkor, és most fél tizenegy múlt... Rét perccel. (Kis csend.) MÁNGOR: Várj, beállítom. És... honnan tudod a telefonomat? (Feszült.) CUMI: Nagy vicc. Lenéztem a készülékről. MÁNGOR: És azért hívtál, hogy mindezt elmeséld? CUMI: Hát nem te mondtad? Azt mondtad, hívjalak s meséljem el, milyen volt az éjszakánk! Hogy emlékezhess. Ezt mondtad. Még kérdeztem is: miért olyan fontos neked arra emlékezned ... hogy milyen volt... MÁNGOR (egyre nyugtalanabbul, de palástolja): Hogy milyen volt... ? Hogy ma elmeséld, erre kértelek? Hogy elmeséld az éjszakánkat? CUMI: Igen... (Kicsit csodálkozó, amiért a férfi ilyesmiről faggatja.) Még mondtam is neked: pardon, nem beszélhetünk éjszakánkról, csak hajnalunkról, mert akkor ismerkedtünk meg. Erre te begurultál, hogy miért ne beszélhetnénk a mi közös éjszakánkról? Igenis, ragaszkodsz hozzá, hogy megemlékezzünk közös éjszakánkról. (Kis csend.) MÁNGOR: Begurultam? Nem tévedsz? (Viszafojtott lélegzet.) CUMI: Már miért .tévednék? Ügy megszorítottad a karomat, hogy most is kék bele. Ennyi maradt belőled nekem — egy kék folt... MÁNGOR: És mi érdekem volt nekem, hogy hajnal helyett éjszakára, egész éjszakára akarjak emlékezni és akarjalak emlékeztetni ... mi ? (Agresszív.) CUMI: Ezt én honnan tudjam? Ki tud egy részeg, kerge agyvalőbe belemászni, mint valami legyecske: züm-züm... (Vihog.) (Kis csend.) MÁNGOR1: Ide figyelj, Cumi. Most. megadod a telefonszámodat, és én majd viszahívlak. Találkozni akarok veled ... Feltétlenül, érted? Látni akarom) a pofádat, azt a szépet... (Mintha hízelgőn.) CUMI: De sürgős lett egyszeriben! MÁNGOR (szinte parancsolóan).; A telefonszámodat ! CUMI: Nincs otthon telefonóm:. Majd visszahívlak 'délután. MÁNGOR (kis szünet után): De visszahívj. (Hangjában, mintha enyhe fenyegetés.) Feltétlenül. Szia! (Kis tűnődés után.) Csók! CUMI: Nocsak: már csók is! Jó, a mézesmadzagot elfogadom. Visszahívlak. Aludj, te lump fráter. Mindig ilyeneket fogok ki. Az, aki megmossa s megszárít- ja a hajainak bezzeg nem kell. Micsoda hülyeség! Szia! Csók! (Leteszi a kagylót. Csend, mély csend.) MÁNGOR: Az agyag. Hát itt is üldöz az agyag. Belém csimpaszkodik, mint kutya szőrébe a bogáncs... az agyag. Az átkozott agyag! (Kis csend után.) Föl kell hívnom Hutai Gyurkát. Tőle úgy fél tíz tájban váltam el az Astoria portája előtt. Aztán a borozó... de melyik is? Pedig még nem is voltam részeg. S tíz után csend, nagy csend, néma feledés. Majd fél kettőkor ez a lány, aki jól emlékszik a többire... igen, igen, föl kell hívnom Gyurkát. (Ez utóbbit motyogva.) De hogy’ kezdjem ... hogy ne váljak egészen ... (Elharapja. Tárcsáz. Telefoncsörgés a távolból.) HUTAI: Halló, itt Hutai... MÁNGOR: Szervusz. HUTAI: Szia. Mi van, te szédült fajd- kafcas? Te dürrögő rém. MÁNGOR (kis szünet után): Mi az este hánykor váltunk el? HUTAI: Ügy fél tíz lehetett, miért? MÁNGOR: Amikor részeg vagyok, mindent elfelejtek. HUTAI: És miért mondod ezt épp nekem? MÁNGOR: Hogy még jobban tudd. Nekem nagyon fontos, életbevágó, hogy tudd, hogy tudják, hogy tudatosuljon ... 30
