Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)
kifogásolta a kormányzat németbarát politikáját. Mivel ezeket a nézeteit nem volt hajlandó elhallgatni, a legfelsőbb katonai körökben is tudomást szereztek németellenességéről, és ennek következtében 1939. április 19-én nyugdíjazták. (...) a német megszállás előtti napokban Bajosy-Zsilinszkyvel együtt felkereste Kállay Miklós miniszterelnököt, és a várható agresszióval szemben a legelszántabb ellenakciót, valamint a munkásság felfegyverzését ajánlották. Mivel a német megszállás miatt nem érezhette magát biztonságban a fővárosban, feleségével együtt Kőszegre utazott. — Eddig a pillanatig sikerült teljes illegalitásban maradni? — kérdezem 1979- ben Almásy Páltól. — Sikerült. Persze, nem könnyen. Napközben mi végeztük a dolgunkat... Na, 'kérlek szépen, úgy november tizediké körül lehettünk, és már javában nyakig a szervezkedésben. Nekem elsősorban anyagi, tehát lőszerellátási feladatom lett volna, némi hírszerzési feladatok mellett... Ekkor szagot kapok, hogy a nyilasok a Hadik-laktanyában sejtenek valamit a szervezkedésről. Hamarosan egy drótot is kaptam, ami beigazolta a gyanúmat. Szóval, hogy figyelik a Hadik- laktanyát. Mit tegyek? Említettem már parancsnokom, Kanotay Mihály nevét, aki annak idején engedélyt adott nekem arra, hogy október 15-én éjjel harcolhassak fent, a Várban. Ismertem tehát az érzelmeit... Kockáztassuk meg! Egyszerűen bementem hozzá, és azt mondtam neki: „Tábornok úr, én most mondok valamit, a kezébe adom magam teljesen, ha akarja, eljárhat ellenem, ha nem, akkor nem. Én benne vagyok egy illegális szervezkedésben a jelenlegi törvénytelen Szálasi-uralom ellen. Fölszólítom a tábornok urat, hogy csatlakozzék hozzánk!” Mire Kanotay azt mondta, hogy: „Készséggel állok rendelkezésedre. Amit elmondtál nekem, azt tudomásul veszem, nem teszek semmit, s amennyire módomban áll, fedezlek ...” stb. Ezzel nemcsak megnyertem őt az ügynek, hanem szereztem egy hátvédet is, saját parancsnokom személyében. (A teljesség kedvéért elmondom neked, hogy ugyanő, Kanotay Mihály tábornok, már lefogásom után, november utolsó napjaiban, amikor még a csendőrség kezében voltunk, „bemerészkedett” a Margit körútra, mondván, hogy nem tud rólam semmit, eltűntem. Az ilyen letartóztatásokról ugyanis nem értesítették a parancsnokokat ... Egyszerűen eltűntem, mondta ő, nem tudnak-e rólam valamit. Ha véletlenül itt lennék, az csak félreértés lehet, úgyhogy ő vinne is engem innen ... Radóval is beszélt! Nem engedtek, persze... Hogy is engedték volna... De ő erősködött, hogy garanciát vállal értem, satöbbi. Hiába. Akkor hazament, írt egy levelet Beregfynek, a nyilas hadügyminiszternek. A levélben — betegségre történő hivatkozással — kérte nyugdíjazását. Választ sem várt, beült az autójába, és lement Kanota-pusztára, ahol birtoka volt. [Vas megye] Többet nem is szolgált a nyilas hadseregben, akárhogy hívták Kőszegre. Ha keresték, elbújtatták a cselédei.) — Ezek szerint voltak olyan magas rangú tisztek is a Honvédségnél, akik németgyűlöletből, vagy hazafias érzelmeik okán tevékenyen nem vettek ugyan részt az ellenállási szervezkedésben, de fedezték azokat a beosztottaikat, akik cselekedtek... — És kiálltak értük, mint a példa is mutatja. Feltétlenül voltak ilyenek. Persze, most azt mondtam neked itt az előbb, hogy „egyszerűen bementem hoz397