Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Simonffy András: Kompország katonái V. (Történelmi kollázsregény)

kifogásolta a kormányzat németbarát politikáját. Mivel ezeket a né­zeteit nem volt hajlandó elhallgatni, a legfelsőbb katonai körökben is tudomást szereztek németellenességéről, és ennek következtében 1939. április 19-én nyugdíjazták. (...) a német megszállás előtti napokban Bajosy-Zsilinszkyvel együtt felkereste Kállay Miklós miniszterelnököt, és a várható ag­resszióval szemben a legelszántabb ellenakciót, valamint a munkás­ság felfegyverzését ajánlották. Mivel a német megszállás miatt nem érezhette magát biztonságban a fővárosban, feleségével együtt Kő­szegre utazott. — Eddig a pillanatig sikerült teljes illegalitásban maradni? — kérdezem 1979- ben Almásy Páltól. — Sikerült. Persze, nem könnyen. Napközben mi végeztük a dolgunkat... Na, 'kérlek szépen, úgy november tizediké körül lehettünk, és már javában nya­kig a szervezkedésben. Nekem elsősorban anyagi, tehát lőszerellátási feladatom lett volna, némi hírszerzési feladatok mellett... Ekkor szagot kapok, hogy a nyilasok a Hadik-laktanyában sejtenek valamit a szervezkedésről. Hamarosan egy drótot is kaptam, ami beigazolta a gyanúmat. Szóval, hogy figyelik a Hadik- laktanyát. Mit tegyek? Említettem már parancsnokom, Kanotay Mihály nevét, aki annak idején engedélyt adott nekem arra, hogy október 15-én éjjel harcol­hassak fent, a Várban. Ismertem tehát az érzelmeit... Kockáztassuk meg! Egyszerűen bementem hozzá, és azt mondtam neki: „Tábornok úr, én most mondok valamit, a kezébe adom magam teljesen, ha akarja, eljárhat ellenem, ha nem, akkor nem. Én benne vagyok egy illegális szervezkedésben a jelenlegi törvénytelen Szálasi-uralom ellen. Fölszólítom a tábornok urat, hogy csatlakoz­zék hozzánk!” Mire Kanotay azt mondta, hogy: „Készséggel állok rendelkezésedre. Amit elmondtál nekem, azt tudomásul veszem, nem teszek semmit, s amennyire mó­domban áll, fedezlek ...” stb. Ezzel nemcsak megnyertem őt az ügynek, hanem szereztem egy hátvédet is, saját parancsnokom személyében. (A teljesség kedvé­ért elmondom neked, hogy ugyanő, Kanotay Mihály tábornok, már lefogásom után, november utolsó napjaiban, amikor még a csendőrség kezében voltunk, „bemerészkedett” a Margit körútra, mondván, hogy nem tud rólam semmit, el­tűntem. Az ilyen letartóztatásokról ugyanis nem értesítették a parancsnoko­kat ... Egyszerűen eltűntem, mondta ő, nem tudnak-e rólam valamit. Ha vélet­lenül itt lennék, az csak félreértés lehet, úgyhogy ő vinne is engem innen ... Radóval is beszélt! Nem engedtek, persze... Hogy is engedték volna... De ő erősködött, hogy garanciát vállal értem, satöbbi. Hiába. Akkor hazament, írt egy levelet Beregfynek, a nyilas hadügyminiszternek. A levélben — betegségre tör­ténő hivatkozással — kérte nyugdíjazását. Választ sem várt, beült az autójába, és lement Kanota-pusztára, ahol birtoka volt. [Vas megye] Többet nem is szol­gált a nyilas hadseregben, akárhogy hívták Kőszegre. Ha keresték, elbújtatták a cselédei.) — Ezek szerint voltak olyan magas rangú tisztek is a Honvédségnél, akik németgyűlöletből, vagy hazafias érzelmeik okán tevékenyen nem vettek ugyan részt az ellenállási szervezkedésben, de fedezték azokat a beosztottaikat, akik cselekedtek... — És kiálltak értük, mint a példa is mutatja. Feltétlenül voltak ilyenek. Persze, most azt mondtam neked itt az előbb, hogy „egyszerűen bementem hoz­397

Next

/
Oldalképek
Tartalom