Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Páskándi Géza: Másnap, vagy az alibi (színjáték)
el rögtön, hanem azonnal betömik az agyagbányát. Ha — kapnak hozzá meinst. Én derűlátó vagyok. (Cinikus.) (Kis csend. Csöng a telefon.) Halló! CUMI: Halló, te vagy az? (Kuncog.) MÁNGOR: Én. Hát te ki vagy? CUMI: Kialudtad magad? MÁNGOR: Ki. De mondd már meg, ki •vagy? CUMI: Nem emlékszel rám? MÁNGOR: Egy cseppet sem. CUMI: Ez lehangoló. Valóban? MÁNGOR (ingerült): Ide figyelj, nem elég, hogy tetűvesziély, kullanesvaszély, aszály, apály, dagály, jég, tárgyalások, földrengés volt vagy lesz, és most látom, még a csapat is kikapott, s akkor mindennek tetejébe jössz ráadásul te, és titokzatoskodsz. Tudod mit, menj a ... (El harapja.) CUMI: Ha nem emlékszel rám, nem is érdemied meg! Az impotenciára különben sem szívesen emlékeznek. MÁNGOR (dünnyögve): Nicsak, észre se vettem, hogy dühömben már rég felkeltem. (Más hangon.) Ezt nem neked mondtam. Ide figyelj, ha szép vagy és jó a tested, megdoblak egy vigasszal: nemcsak terád, én már arra sem emlékszem, hogy hívták Nagy Sándor lovát, arra sem, hogy Európa honnan importálta a szifiliszt és a poloskát, nem emlékszem, ki találta föl a penicillint és ki küzdötte le a gyermekágyi lázat, és fogalmam sincs, ki volt a leprások megváltója és miért tette, miközben egészségesek pusztultak el milliószámra. Érted? Semmire sem emlékszem, s nem is akarok emlékezni. Nem vagyok ki mit tud, hat menj a fenébe, kisanya! (Lecsapja a kagylót.) Nahát, ez a pisis impertinencia! Ki hallott még ilyet! Én elfelejtem az anyukám inevét, ő meg azt kérdezi a telefonba, hogy ki ő?l Nyafognak, fanyalognak, duruzsolnak, kuruzsoinak, hitegetnek, etetgetnek, s szívják a véred, ha kéred, ha nem kéred, és — semmi lényeg! (Szusszan.) De mitől lettem ilyen ideges? Persze, a front. (Cseng a telefon.) Hallóóó! CUMI: Mondhatom, elég ronda voltál. Nem is tudom, megérdemled-e, hogy megmondjam, ki vagyok? MÁNGOR (üvölt): Nem érdemiem meg! (Lecsapja.) Valami menő fej elkényeztetett, éretlen gyümölcse ... ezek ilyenek ... (Cseng a telefon.) Ha megint te vagy — megeszlek! CUMI: Na megmondom: Cumi vagyok. Cumi — az árvailány. (Kis csend.) MÁNGOR (vontatott dühvei): Árva- lány? Ez valami új stílus. Divat az árvaság! (Más hangon) És miért hívnak téged éppen Cuminak, miért nem éppen Buminak, vagy Puminak?! CUMI: Találd tó, miért vagyok én Cumi. (Incselgő.) MÁNGOR (kis szünet után): Ja. CUMI: Na látod, mégiscsak emlékszel rám, mégiscsak tudod, hogy tizennégy éves koromig szoptam az ujjam, s ezért neveztek el a szüleim Cuminak. (Kis, fojtott csend.) MÁNGOR: Na, ide figyelj, árva, csókos ajak. Ha nem mondod meg azonnal, ki vagy, és mit akarsz a hangoddal az én telefonom huzalában, érted, ha nem mondod meg, de rögtön, elmehetsz egy sűrű nagy erdőbe, elküldelek az élet nagyon fülledt és nagyon belterjes, nyirkos tenyészetébe! Megértetted? CUMI: Hát ide figyelj, szemét. Hajnalban ismerkedtünk meg a Búsuló Juhászban. Már semmire se voltál jó, hát anyáskodtam, hazavittelek taxin, és nagy nehezen ágyba dugtalak, persze ruhástól, mert még a cipődet se akartad lehúzni, pedig bokáig sáros, agyagos voltál. MÁNGOR (kis szünet): Agyagos? CUMI: Igen, agyagos, meg sáros, meg mittudomén milyenes... (Kis csend.)) MÁNGOR (egészen lecsendesülve, apró szorongással): Hát persze... egész éjjel együtt voltam veled. CUMI: Nem, csak fél kettőtől. Akkor téptél be a Búsulóba. MÁNGOR: Egyedül voltam? CUMI: Egyedül, no meg a részegséged. 29
