Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Simonffy András: Kompország katonái IV. (történelmi kollázsregény)
előad nekem. Az jár a fejemben, hogy mit is jelentettem én a hadtestparancsnokomnak? Hogy én fogok tárgyalni az oroszokkal? De hát hogyan? Miért? Nem erre születtem én, az istenit a világnak, én katona vagyok, nem diplomata ! Két-három napig nem tudtam megnyugodni, egyre ez járt a fejemben. Hányszor végiggondoltam magamban ezt a várható helyzetet! Végül világosan megértettem, hogy a háború olyan stádiumába jutottunk immár, amikor nem harcolni kell majd, hanem tárgyalni. Ott, a fronton szerzett tapasztalataim is ezt igazolták. így aztán lelkileg felkészültem erre a lépésre. (Látom, csodálkozol... Persze, mai szemmel úgy tűnhet: átmenni az oroszokhoz? Tárgyalni velük? Miből áll az? De annak a számára, aki végigszolgálta a Horthy-hadsereget, nem volt annyira természetes és magától értetődő dolog...) Komolyan mondom neked, ha nem tudok felkészülni erre a lépésre, ha nem zajlik le Farkas Ferenccel ez a beszélgetés, akkor én később át nem megyek.. . De erre ettől kezdve felkészültem. A legnagyobb titoktartás mellett, természetesen ... Később, már a háború után tudtam meg itt, Budapesten, hogy ezt a dolgot már előre megtárgyalták Csatay Lajossal, a miniszterrel is. Sőt én éppen azért kerültem a frontra (kezdetben a VI. hadtest vezérkari főnökeként), hogy ott legyek készenlétben a legexponáltabb hadtestnél... Sokan csodálkoztak ugyanis (magamat is beleértve), hogy miért is megyek én a frontra? Hiszen eddig a honvédelmi miniszter bizalmi embere voltam, amolyan hivatalnok-katona — s most hirtelen vezérkari főnök a fronton? Semmiféle frontszolgálati érdemmel nem rendelkeztem... Most hát megtudtam, hogy mi a céljuk velem. De telt-múlt az idő, s én már arra gondoltam, hogy valaki másra esett a választás, hiszen senki sem szólt erről többet nekem. Időközben lezajlott a szta- nyiszlavovi csata, ott másik két hadtestünket szétverte a Vörös Hadsereg, a miénk megmaradt... Egyszer aztán éjjel fölébresztenek, hogy igen sürgős táviratot kell továbbítaniuk nekem. Jó. Az áll a sürgönyben, hogy megbíznak az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöki teendőivel, és már két nap múlva, reggel hét órakor jelentkeznem kell a hadseregparancsnokomnál. Nagyon meglepett a sürgöny tartalma. A kinevezés is, az is, hogy „reggel hétkor jelentkeznie kell..Mi az isten csudájának? Mikor szokták egy hadsereg vezérkari főnökét utasítani, hogy percre menjen jelentkezni... ? Hamarosan választ kaptam erre is. Beregfyt egyik napról a másikra leváltották a hadsereg éléről, és helyét Miklós Béla foglalta el. Miklós Bélának sürgősen kellett egy új vezérkari főnök, tárgyalt a miniszterrel, és ő engem javasolt. De mert tudták, hogy a németeknek szándékukban áll a számukra nem megbízható Miklós Béla mellé egy német vezérkari főnököt kinevezni, attól tartottak, hogy ha nem rendelnek oda sürgősen, ez a német hamarabb érkezik meg. Hát — így lettem én hadsereg-vezérkari főnök. Most már világosan éreztem, hogy -összefüggés van frontra kerülésem, a hadtestparancsnokommal (Farkas Ferenccel) folytatott korábbi beszélgetés és újabb kinevezésem között. Ha nem így lenne, erre a magas tisztségre rangviszonyomnál fogva még korántsem jöhettem volna számításba. Miklós Béla mellé kerültem tehát. Miklós Bélát számysegédi időmből ismertem. Családi vonatkozásban csak 340
