Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Simonffy András: Kompország katonái IV. (történelmi kollázsregény)
7. Külügyminiszter: Hardy altábornagy, vagy marad Jungerfh követ, eddigi feladatkörében. (...) Igen komolyan kifejtettem a kormányzónak, hogy (...) meg kell cáfolnom azt a nézetét, hogy ez — amint a kormányzó hangsúlyozta — kizárólag belpolitikai kérdés, mert ilyen kormányváltozás kényszerűen a legsúlyosabb bel- és külpolitikai következményeket vonja maga után. Nem osztom azt a feltevést, hogy a hadsereg segítségével betilthatja a pártokat, és ezáltal Magyarországon feltétlen rendet tudna biztosítani. Sok magyar tekint ma a birodalom felé, és ha ezek megtudnák, hogy erre a lépésne a Führer beleegyezése nélkül került sor, ellenzékbe vonulnának; ez egyaránt vonatkozik a Szálasi-mozgalomra és az Imrédy-pártra, a nemzetiszocialistákra és az eddigi kormánypárt nagy részére is. De ezen túlmenően ilyen kockázatos fordulat jelen pillanatban tisztára árulásként hatna, amely ellenségeinknek, elsősorban a bolsevistáknak jelentene előnyt. (. ..) Az új miniszterek névsorához kiegészítésül még megjegyzem, Lakatos és Bakay ellen komoly aggály merül fel. Hardy is angolbarát hírében áll. A legrosszabb változást Rakovszky István tervezett kinevezésében látom, aki mindenkor szoros kapcsolatban állt a kormányzóval; a konzervatív-feudális irányzat nyilvánvaló képviselője, és közel állt a Kállay-klikkhez és Bethlenhez. Szlovák származású, és hithű katolikus. Farkas elfogadható. Csatay megtartásának ténye önmagáért beszél. Kizárólag Jurosek bírja teljes bizalmunkat (...). A jelenlegi helyzet legszerencsésebb megoldása szerintem az volna, ha a Führer, lehetőleg azonnal, személyes tárgyalásra hívná meg a kormányzót. Ezzel időt nyernénk, és lehetőség nyílna arra, hogy a katonai kormányzat önmagában nem elvetendő gondolatát személyi vonatkozásaiban céljainknak megfelelően valósítsuk meg. Kéri Kálmán folytatja elbeszélését: — 1944 májusában új beosztást kaptam: kineveztek az 1. magyar hadsereg egyik hadtestének vezérkari főnökévé. (Ott ismertem meg édesapádat is, aki akkor ugyanitt a vezérkari osztály vezetője volt, Farkas Ferenc hadtestparancsnoksága alatt.) Apád ezekről az időkről bizonyára beszámol majd, vagy beszámolt már neked részletesen, de a háttérben történt néhány olyan dolog is, amiről akkor talán ő sem tudott. Hadtestparancsnokunkat egy szép napon váratlanul felrendelték Budapestre. Visszaérkezése napján, este, behívott vacsora után a szobájába: „Gyere, beszélni akarok veled .. Farkas Ferenc igen izgatott volt. Azt mondja: kormányzói kihallgatáson járt, ahol arról volt szó, hogy „katonakormány” alakulna, s hogy őt miniszterelnökké vagy kultu szníiniszter ré nevezik ki. S hogy a helyzet súlyos. Lehet, hogy hamarosan „érintkezést kell venni az ellenséggel”. Utasítása van arra, hogy megkérdezzen engem: vállalok-e ilyen feladatot? Mármint átmenni az oroszokhoz, és ott tárgyalásokat folytatni... Először csodálkoztam ezen a beszélgetésen. De csak azt válaszoltam, hogy: „Nagyimélitóságod, ha erre parancsot kapok, akkor természetesen . ..” Hiszen a parancsot kötelességem teljesíteni. Ezzel véget is ér a beszélgetés, visszamegyek az irodahelyiségembe, éppen édesapád jön az esti jelentéssel s a másnapi intézkedésekkel. Egyszerre csak azon kapom magam, hogy nem figyelek arra, amit 339
