Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - TANULMÁNY - Virrasztó Jolán: "Simogatom és ütöm a földet" - Eredet és kiválás Nagy László prózaversében (elemzés)

— meg hogy a feudális és kapitalista rendszerbeli mezőgazdálkodás nem nagyon különbözött az emberi erő kizsigerelésében.

Az izzasztó robotot párosán sorakozó, egymásra rácsapó, gyakorta kettes, négyes tagolású, súlyos kijelentő mondatok panaszolják: „Hátukon elolvad a hó és bőrük is zörög nyáron. Nem tud a lepke rájuk ülni, nem szólhat nekik madár, csak a rovarzenéket hallják, csikorgását baljós csillagaiknak.” — Különösen expresszív a „madár” — „rovarzene” polarizálás ez utóbbi mondatban. Az örökös földre görnyedést, a földhözkötöttség kényszerét ellenpontozza a madárhang, de abban, hogy nem „nekik” szól, kifejeződik a visszavetített fiúi együttérzés, mint ahogy a „rovarzenék”-hez csatlakoztatott éntelmezős szerkezetben is retrospektív érzelmi reakció jelenik meg: a „baljós csillagok csikorgása” visszaigazolt előérzete a szülök idő előtt való elhasználódásának, megtöretésének.

„Atkozott világ halt meg előttem" — fogalmazza meg sommásan Életem c. írásában a szülők nemzedékének életformájára vonatkozó ítéletét. Pedig érzi és kifejezi: van valami varázsa, tünékeny szépsége is ennek a világnak, noha elsősorban a gyerekkor gyöngyházfényiének visszaragyogásában, amit főként a prózaversbeli karácsonyi emlékképek matatnak.

A Nagy László költészetében oly meleg-tiszta színeket, jelentéseket hordozó ló- motívum sejlik fel a szőlőkötöző emberek mozdulatainak rajza nyomán a fegyelmezett munkaritmus asszociáció-köréből: „Kötözve a zöld venyigéket bakóinak, jaj, de do ■ bognak! Rafia-kötegük földig zizeg: lófarok a tomporukon."

Mesebeli káprázatba hajlik a nagyon is evilági látvány-emlék: „Zöld a lábuk a májusi trágyalétől. Jönnek a hímporos mezőkről térdig aranycsizmában.” A szülők által végzett munka gyötrő sokfélesége a színképzetek sokaságával is kiemelődik: „Gáliétól kék a göncük ...”, „konyákig véresek disznóöléskor. Mésztől fehérek mész- oltáskor ..„Szederlila fátyolban járnak, ha az orbánc ragálya tombol.”

Rövid mondatokban csattan a tehetetlenség: „Vörösek a dühtől. Feketék az adósságtól.”

A megfeketedett fénykép itt hirtelen negatívjára világosodik, hogy az érzelmi hullámváltás pozitív képet hívhasson elő: „Milyen a mennyország?” — Édes-szegényes örömök sorjáznak elő, viszonylagosságukban is illanó idillek: „Ott kamillateát főznek, pörkölik az árpát malátának, hogy kávé legyen. Ott hercegovina-cigarettát apám szityakol, egyiket a másik után.” „A tepsiiben kukoricalisztből tábla, arany-ikon- lap, s mutat egy arcot, anyámét, a cukor ezüstjével, szőlőszemek rubinkövével.” Ez is „anyakép”. Nyomában tűnt karácsonyok parányi érdene, amelyből oly korán megtörtént a kiűzetés.

Gondolatilag poeníírozott, képileg szinte egybefotózott, toluló képszerkezetek ábrája rajzolja össze a családi ünnepnapokat az egyéni kiválásnak, a durvával, az embertelennel való szemibefeszülésnek a kísérleteivel — megmutatván a következményeket is, az el-, kiválás talán első indítékait. A sokszor megírt, de úgy látszik, soha ki nem írt, „az idők végezetéig” kínzó iszonyat, a részeg-érzéketlen durvasággal elpusztított nemes állat, a „vértanú arabs kanca” emléke is odasorakozik a „mennykövek közt mezítelen”, a fegyverek elől rémületében a toronyba menekülő anyaalalk mellé. A harang-motívum a legszebb jelentésében fordul elő, mikor magába olvasztja az anya-emléket: „anyám a harang betegágyamnál...”.

A prózavers legterjedelmesebb, legprózaibban fogalmazott, legmegíroítabb része ez: indulati, érzelmi feltöltöttségénél fogva dinamikusságban is kiemelkedik a vers- egészből. Nemcsak a pontozásos prózanitmus révén, és az erőteljes kérdő és felkiáltó alakzatok fel-feltűnésével, hanem elsősorban a többi részhez viszonyítottan erősebb szóhangzásbeli energia-robbanásaival. Ezt a hangzásvarázst, a szavak találatosságát talán a mélyről jövő, az abszolút keresetlenséggel megragadott, önmagukban is keményen villanó vagy fényesre exponált paraszti-reminiszcencia értékű fogalmi, tárgyi megjelölések, népi idióma szerű futamok adják.

286